„A réz és a vas toxicitása véleményem szerint megüti a közegészségtanilag jelentős szintet. Azonban az egészségügyi társadalom mégsem tesz semmit ennek érdekében” – jegyzi meg beszámolójában George Brewer.
A cikk leírja, hogy a réz és a vas szükséges összetevője táplálékunknak, magas szint hasznos a fiatalok számára, azonban 50 év felett ezen fémionok magas szintje sejtkárosodást okoz, mely közreműködik számos öregedéssel kapcsolatba hozható betegség kialakulásában.
A cikk hosszasan részletezi, hogy az 50 felettiek hogyan csökkenthetik a réz- és vasbevitelt. Például kerülni kell azokat a vitaminokat és az ásványi sókat, melyek vasat és rezet tartalmaznak, csökkenteni kell a húsbevitelt, nem szabad rézedényekből inni, rendszeresen vért kell adni, ami a vasszintet csökkenti, illetve cinket kell szedni, ami a magas rézszintet akadályozza meg.