50 év alatt is bevezetnék a mammográfiát

Stephen Duffy és munkatársai 6710 mammográfiás felvételt elemzett, köztük 136 esetben állították fel az emlőrák diagnózisát 2003 és 2007 között. Fontos megjegyezni, hogy a hölgyek egyike sem hordozta az emlőrák kiemelt kockázatú génjének nevezett BRCA mutációját – melynek esetén már viszonylag fiatal korban ajánlják a szűrés bevezetését.

Nagy-Britanniában BRCA-mutáció hiányában az emlőrák szűrését háromévente, 50 és 70 éves kor között kell elvégezni (hazánkban 45-65 közt szűrnek). Ezzel szemben a kutatók megállapították, hogy azon nők esetén, akiknél a szűrést a szokásosnál hamarabb végezték, amennyiben daganatot találtak, az kevésbé volt agresszív, és mérete kisebb volt, mely tény megnövelte a 10 éves túlélés esélyét.

A vizsgálat meglepetést egyáltalán nem okozó eredményeit kiértékelve mindenképp javasolt már 40 éves korban bevezetni az emlőrákszűrést, habár a módszer kevésbé hatásos, mint 50 év felett. A The Lancet Oncology hasábjain olvasható cikk szerint ennek jelentősége hatványozott, amennyiben a családban már előfordult emlőrákos megbetegedés.

Marc Schwartz, a Georgetowni Egyetem vezető munkatársa szerint a vizsgálat hátránya, hogy nem valós túlélési adatokkal, hanem kalkulált arányokkal számol.