2010-re a rák lesz a vezető halálok világszerte

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint idén körülbelül 12 millió új rákos esetet diagnosztizálnak, és több mint hétmillióan halnak meg a betegségben. A trendek mögött húzódó több demográfiai változás közül a 2008 és 2030 között a kevésbé fejlett országok becsült 38 százalékos népességnövekedését határozták meg. A jelentés azt vetíti előre, hogy 2030-ban 20-26 millió új rákos esetet fognak diagnosztizálni, a betegséggel összefüggő halálesetek száma pedig 13-17 millióra emelkedik.

„A nemzetközi rákhelyzet gyors súlyosbodása óriási kihívást jelent az egészségügyi rendszerekre világszerte” – írta Peter Boyle, a WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynökségének igazgatója.

A beszámoló szerint a népességnövekedés és a betegség terjedése kihívásokat jelent a rákellátásra, különösen Afrikában. A nemzetközi rákteher is emelkedik, mivel a nyugati életmóddal járó viselkedést, főként a dohányzást, a magas zsírtartalmú étrendet és a testmozgás csökkenését a fejlődő országokban is fokozatosan átveszik.

Kedden Atlantában tartottak találkozót a világ vezető rákkutató szervezetei, és a megbeszélés során a kormányokat cselekvésre szólították fel, egy nemzetközi dohányellenőrzési megállapodás ratifikálását sürgették, és arra kérték az Egyesült Államokat, hogy átfogó módon szabályozza a dohányhasználatot, és fektessen be rák elleni oltóanyagok fejlesztésébe és rák elleni kutatásba.

„Még a kihívásokkal küszködő gazdaságokban is felismerik az emberek, hogy a rákkutatásban előrelépéseket kell elérni, és megelőző intézkedéseket kell tenni” – véli Lance Armstrong kerékpáros világbajnok, aki a hererákot túlélve a betegség elleni harc éllovasává vált.#img1#

Az atlantai találkozó célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a rák veszélyére világszerte, amit egyes fejlődő országok nem ismernek el sürgető egészségügyi problémaként.

„Remélem, hogy a bevált intervenciók elvitelével a betegségtől leginkább sújtott területekre megszüntethetjük a felesleges szenvedést, és sok életet menthetünk meg” – nyilatkozta John Seffrin, az Amerikai Rákkutató Szövetség tagja. A szervezet bejelentette, hogy egy olyan szolgálatot állít fel, amely Indiában segít a dohányosoknak a leszokásban.

Hala Moddelmog, az emlőrák alapítvány elnök vezérigazgatója Susan G. Komen, a Race for the Cure megalapítójával együtt „globális egészségügyi diplomáciai” megközelítést sürgetett oly módon, hogy az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatokat el lehetne vinni a fejlődő országokba.

Az adatok szerint a tüdőrák rendelkezik a legmagasabb előfordulási aránnyal és mortalitással az egész világon. A méhnyakrák a vezető rákos eredetű halálok a nők körében a szegényebb országokban, ahol az emlőrák előfordulási aránya évente öt százalékkal emelkedik.

A beszámoló szerint az ijesztő irányvonalakat a tudatosság növelésével, a rákmegelőzés fejlesztésével és a rákkal kapcsolatos több adat beszerzésével lehetne megfékezni.