Vakcina leukémia ellen

Dr. Muzaffar Qazilbash professzor munkatársaival olyan vakcina kidolgozásán fáradoztak, mely elősegítheti a leukémiás betegek teljes gyógyulását. Az általuk létrehozott PR1 vakcinára jól reagálók között a kezelés utáni remisszió (az az idő, ameddig a betegség tünetei ismét ki nem alakulnak) átlagosan 8,7 hónap volt, míg a kezelésre nem reagálók között ez csupán 2,4 hónap volt. A vakcina hatására a betegek több mint egyharmadánál javult az egészséges vérsejtek aránya, mely a minimális változástól a teljes helyreállásig változó mértékű volt, míg a kezelésre nem reagálók között ez csak minden tizedik betegnél következett be.

„Nem vártunk a vakcinától drámai változásokat a betegek állapotában, azonban kellemesen meglepődtünk, hogy ilyen jó eredményeket tudtunk vele elérni. A kutatómunka 2000 és 2006 között a vakcina biztonságosságát és az immunválaszt kiváltó képességét vizsgálta. A toxicitási limit a beadás helyén keletkezett pirosság, duzzanat és minimális fájdalom volt.” – magyarázta Dr. Qazilbash.

A vakcinát két olyan antigén segítségével hozták létre, melyek myeloid leukémia esetén a daganatsejtek felszínén túlzott mértékben vagy kóros formában jelennek meg. Így a vakcina hatására olyan citotoxikus (sejtekre mérgező) T-lymphociták keletkeznek, melyek specifikusan ezt a két fehérjét ismerik fel célpontként. Ennek következtében rögtön háromféle leukémia ellen válnak hatékonnyá, ezek a myelodiszpláziás szindróma, valamint az akut és krónikus myeloid leukémia.

A vizsgálatban résztvevő 66 beteg közül a vizsgálat végére 13-an maradtak remisszióban. A többi 53 beteg közül 25 esetben alakult ki immunválasz a vakcina hatására, 28 betegnél nem. A kezelésre reagálók egyharmadánál, a nem reagálók egytizedénél kialakult a vizsgálat során bizonyos mértékű klinikai válasz. A tünetmentes betegek közül négyen átlagosan 30,5 hónapig maradtak változatlan állapotban.

„Úgy tűnik, hogy az immunkezelés a betegség kezdeti stádiumában hatékony. Azon leukémiás betegeknél érdemes a védőoltás beadását mérlegelni, akik a betegség alacsony aktivitási szakaszában vannak.” – hangsúlyozta Dr. Qazilbash.