Melanóma ellen nem elég a jó bőrtípus

A melanóma, a bőrrák legveszélyesebb típusa. Időben felfedezve gyógyítható. 2008-ban 8420-ra becsülték a melanóma amerikai halálos áldozatait, és az Amerikai Ráktársaság adatai szerint 62000 esetet fedeztek fel ugyanebben az évben újonnan. A sötét szemű és hajú, könnyen barnuló embereknél az úgynevezett melanocortin-1 receptort (MCIR) kódoló gén a fontos: a gén egyik variánsát hordozva több mint kétszer nagyobb a melanóma kialakulásának esélye, mint egyébként. Általában a sötét hajú, nehezen leégő betegeket az orvosok az alacsony rizikójú csoportba sorolják, ám ez sem igaz mindenkire, hívta fel a figyelmet Peter Kanetsky, a Pennsylvaniai Egyetem Orvostudományi Karának epidemiológus adjunktusa, a témában megjelent tudományos közlemény társszerzője. Kanetskyék kedden az Amerikai Rákkutatók Társaságának denveri konferenciáján számoltak be eredményeikről.

779 melanómás beteget, továbbá 325 egészséges résztvevőt vontak be vizsgálatukba a Festékes Elváltozások Klinikáján (Pennsylvaniai Egyetem). Vizsgálták a résztvevők MCIR státuszát, és kérdőív segítségével elemezték, hogy ki mennyi időt tölt napon, és hogyan szokott barnulni. Rákérdezték a fizikai megjelenésre is. Több mint 50 MCIR génvariációt azonosítottak, melyek közül négy bizonyult veszélyesnek a melanóma szempontjából. Az egészséges résztvevők 70 százaléka hordozott valamilyen MCIR génvariánst, és csaknem 27 százalékuk a magas rizikójú négy egyikét.

A melanómás betegek 78 százalékánál mutattak ki valamilyen génváltozatot, náluk a magas rizikójú gének előfordulása 43 százalék volt. A sötét hajú és MCIR változatot hordozóknál háromszor nagyobb a melanóma előfordulásának esélye, mint az ugyanilyen kinézetű, ám egészséges génállománnyal rendelkezőké. A nem szeplős, ám veszélyes változatot hordozóknál a rizikó nyolcszoros, a rendszeres napsütés hatására mérsékelten-erősen lebarnulóknál kétszeres. Korábbi kutatások alapján az MCIR gén változatainak hordozását a vörös hajhoz, szeplőkhöz, világos bőrhöz kötötték. Azt is tudták, hogy fokozza a melanóma kockázatát. A mostani vizsgálat szerint a vörös és szőke hajúaknál nem befolyásolta a melanóma rizikóját az MCIR variáns hordozás, aminek a magyarázata egyelőre még várat magára.