Apasági teszt a kismama véréből

Amint arról dr. Ravinder Dhallan, a Ravgen Rt. alapítója és ügyvezetője beszámolt, az apa kilétének ismerete csökkenti az anyag terhesség alatti stressz-szintjét, továbbá ha az anya biztos abban, hogy kinek a gyermekét hordja szíve alatt, felelősebb döntést tud hozni terhességével kapcsolatban.

Amint az a New England Journal of Medicine című lapban megjelent tanulmányból kiderül, az Egyesült Államokban a megerőszakolt nők öt százaléka esik teherbe, ami évente 32 000 nem kívánt terhességet eredményez. A jelenleg elérhető apasági tesztek során amniocentézist vagy chorionbiopsziát alkalmaznak az orvosok, melyek során a magzatvízből, illetve a méhlepényből vesznek mintát, ám mindkét eljárás a vetélés kockázatával járhat.

Az új módszerrel egyrészt lehetővé válik az anya véréből megállapítani az apa személyét, másrészt míg a hagyományos teszteket általában a terhesség 10-15. hete között végzik el, erre már jóval korábban sor kerülhet, ami azért fontos, mert az abortuszok többségére már a tizedik hét előtt sor kerül.

A kísérletek során harminc anyától vettek vért terhességük tizedik hetében, és az abban található magzati DNS alapján leszűrt eredményeket összevetették a születés után végzett DNS-tesztekkel. Az eredmények minden esetben egyezést mutattak, ami megerősítette az eljárás megbízhatóságát. Amint arról Dhallan beszámolt, a hozzá forduló nők negyede teljes mértékben az apasági teszt eredményétől teszi függővé, megtartja-e a gyermekét. Eddig már több mint kétszáz nőn végezte el az új eljárást, és ennek köszönhetően már sikerült egy magzati életet megmenteni.