Egészségügyi hírek

Változásokat okoz az agyszerkezetben a gyerekkori bántalmazás


Az már eddig is ismert tény volt, hogy a gyerekkorban elszenvedett különféle bántalmazások növelik a mentális betegségek, valamint a szexuális problémák előfordulását a felnőttkorban, ám mindennek a hátteréről és pontos okáról eddig nem sok ismeretük volt a szakembereknek.

Egy nemzetközi kutatócsoport az American Journal of Psychiatry júniusi számában tette közzé tanulmányát, melyben arról számolnak be, hogy a szexuálisan bántalmazott és érzelmileg elhanyagolt gyerekek agyának szerkezetében különböző változások állnak be, melyekből a bántalmazás módjára is következtetni lehet.

Charles B. Nemeroff, a Miami Egyetem Miller Orvosi Kara munkatársának vezetésével a tudósok 51 olyan felnőtt nő agyát vizsgálták MRI segítségével, akiket gyerekkorukban valamilyen fajta bántalmazás ért.

Az eredmények azt mutatták, hogy a bántalmazás típusától függően a szomatoszenzoros agykéreg bizonyos területein elvékonyodás következett be, méghozzá mindig azon a területen, amely az adott bántalmazás érzékeléséért volt felelős.

Például azoknál a nőknél, akiket szexuálisan zaklattak kiskorukban, az a terület vékonyodott el, amely a női nemi szervekkel állt kapcsolatban, akiket pedig érzelmileg hanyagoltak el, azoknál az önértékeléssel, érzelmi szabályozással kapcsolatos területen állt be a változás.

Amint azt Nemeroff kifejtette, ez az első vizsgálat, amely kimutatta, hogy a gyerekkori bántalmazás hosszú távú változásokat okoz bizonyos agyterületeken, és remélhetőleg a friss ismeretek fényében az eddigieknél hatékonyabb terápiákkal tudnak segíteni azokon, akik kiskorukban egy életre szóló traumát szereztek.

A szakemberek szerint, az agykéreg elvékonyodása egy védekező mechanizmus, ezáltal ugyanis a bántalmazott kisgyerek agya blokkolja azokat az érzékelő folyamatokat, melyek az őt ért agressziót felfogják, később azonban mindez gondokat okozhat az illető érzelmi és szexuális életében.

A pszichiáterek és pszichológusok éppen abban kell, hogy segítsenek, hogy helyreállítsák azokat a károkat, melyeket a korábbi bántalmazások okoztak ezeknél a személyeknél, és így később ők is teljes életet élhessenek.