|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. szeptember 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Újraosztott uniós egészségügyi források
Bővül azon intézmények listája, melyek uniós forrásokból részesülhetnek fejlesztési terveik megvalósításához. Bár ezzel más kórházaknál és rendelőknél kell csökkenteni az eu-s finanszírozást.
Az előző kormány ideje alatt ezek az intézmények elsősorban azért nem részesültek uniós forrásokból érkező támogatásokban, mert terveiket megalapozatlannak találta a szocialista kormány.
"Újra kell tervezni az egészségügyi fejlesztésekre szétosztott uniós források felhasználását, mert a beruházások jó része átgondolatlan" - fogalmazott a kérdéssel kapcsolatban a Népszabadságnak Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. Ahogy fogalmazott, "ahol lehetőség van rá, mert például még nem kötötték meg az intézményekkel a támogatási szerződéseket, ott újraosztanák a forrásokat".
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter pedig már tizennyolc pályázó panaszának adott helyt, így ezek az intézmények az előző döntéssel ellentétben mégis részesülhetnek a fent említett forrásokból.
Tavaly októberben írta ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt a pályázatot, amely a fekvőbeteg-szakellátás területén támogatja azokat az infrastruktúra-fejlesztési elképzeléseket, amelyek révén egyebek mellett csökkennek a társadalmi esélykülönbségek, megszűnik a diagnosztikai és a terápiás egységek elaprózódottsága, illetve koncentráltabbá válik a pénzek felhasználása.
Az NFÜ április döntése szerint a 67,3 milliárd forintos keret terhére huszonkét nyertest hirdettek, négy intézmény pedig tartaléklistára került. Összesen 66,99 milliárd forintot címeztek meg kórházaknak, rendelőintézeteknek. A listát pedig májusban tovább bővítették két tartalékos pályázóval: a karcagi Kátai Gábor Kórház és az ózdi Almási Balogh Pál Kórház is a győztes csapatba került.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Csonttörések, Bursitis, Ficamok, rándulások, Gázmérgezés, Sziget-betegség, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Napszúrás, Vitiligo, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Herpesz, Seborrheás dermatitisz, Rosacea, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Emlőrák, Végbélrák, Prosztatarák, Hólyagrák, Papillaris carcinoma, Hererák, Csontdaganatok, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Gasztrosztóma , Hepatitis B, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Májzsugor, Hasnyálmirigy gyulladás , Epekőbetegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Autizmus, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Fitymaszűkület, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Here vízsérv (hydrocele testis), Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Toxoplazmózis, Kolera, Tuberkulózis (TBC), Kanyaró, Mononukleózis, Tetanusz, Rubeola (rózsahimlő), Lyme-kór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Nagyothallás, Siketség, A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Nyitott gerinc, Bölcsőhalál, Galaktozémia, Alsó húgyúti fertőzés, Reumás láz, Mumpsz, Farkastorok, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Alvászavarok, Myastenia gravis, Migrén, Angelman-szindróma, Guillain-Barré-kór, Epilepszia, Alzheimer-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Lágyfekély, Chlamydia, HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Scheuermann-kór, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Gyógyszerfüggőség, Szorongásos kórképek, Kényszerbetegség, Korszakov-szindróma, Delirium tremens, Diszlexia, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Lábszárfekély, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Keratoconus, Rövidlátás, Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Kötőhártya-gyulladás, Szürkehályog (katarakta), Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívizom betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Meddőség, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Alultápláltság, Kóros soványság, Farkasvakság, Elhízás, Lisztérzékenység, Bulimia, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, COPD, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|