|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. október 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Újbuda önkormányzata a HPV vírus ellen
Lezárult volna tegnap az Újbuda önkormányzata által kiírt "HPV fertőzés prevencióhoz vakcina beszerzés" közbeszerzési eljárás pályázati szakasza, azonban az egyik terméket képviselő cég jogorvoslati eljárást kezdeményezett az önkormányzat közbeszerzésével kapcsolatban.
A fellebbezésnek helyt adva a Közbeszerzési Döntőbizottság az eljárást ideiglenesen felfüggesztette. Az intézkedés következtében azonban a közbeszerzési eljárás folyamata tolódni fog, mely sajnos késlelteti a kerületben az oltások megkezdésének időpontját is. Az önkormányzat egészségpolitikai célja az, hogy a kerületben, az érintett korosztályban élő leányoknál megelőzze a méhnyakrák kialakulását, ezért az ajánlati dokumentációban külön rögzítette, hogy a vakcinát kifejezetten a méhnyakrák megelőzésére kívánja fordítani, hiszen Magyarországon ebben a jó eséllyel elkerülhető betegségben sajnos még mindig nagyon sokan halnak meg. A mai nap is érvényben lévő orvosi álláspont szerint a méhnyakrák kialakulásáért 70%-ban felelős két vírustörzs ellen létezik hatékony oltóanyag. Más vírustörzsek is okozhatnak rosszindulatú elváltozást, ezek ellen azonban még nincs vakcina - tudatta Újbuda önkormányzata.
Az önkormányzat olyan tenderfelhívást tett közzé, mely a Magyarországon forgalomban lévő két oltóanyag egyikét sem zárta ki a pályázás lehetőségéből, hiszen mind a kétkomponensű, mind pedig a négykomponensű vakcinával lehetett pályázni. A bírálat egyetlen szempontja a legalacsonyabb ár lesz.
Molnár Gyula polgármester mindenkit biztosít arról, hogy a végső döntés se nem a profitorientált gyógyszer lobbi hatására, sem pedig az olyan példátlan és képmutató politikai magatartás eredményeképp születik majd meg, melyet Kupper András fideszes képviselő tanúsított az önkormányzat közbeszerzési bizottságának ülésein.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Sziget-betegség, Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Ruhatetű, Fejtetű, Vitiligo, Festékes anyajegy, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Lapostetű, Kontaktekcéma, Pikkelysömör (psoriasis), ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Hererák, Hasnyálmirigy-rák, Végbélrák, Petefészekrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Wilms-tumor, Prosztatarák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Irritábilis bélszindróma (IBS), Epehólyag-gyulladás, Gyomorfekély, Gyomorhurut, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Tárolási betegségek, Hepatitis C, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, Heregyulladás (orchiditis), Korai magömlés, Fitymafék (rövid), Mellékhere-gyulladás, Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Influenza, Tuberkulózis (TBC), Trichomoniázis, Agyvelőgyulladás, Lépfene, Rubeola (rózsahimlő), Gnathostoma-fertőzés, Veszettség (Rabies lyssa), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, Gégegyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Reumás láz, Farkastorok, Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Migrén, Izomdisztrófia, Parkinson-kór, Arcidegzsába, Angelman-szindróma, Polyneuropathia, Guillain-Barré-kór, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Szifilisz, Lágyfekély, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Dongaláb, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Korszakov-szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Gyógyszerfüggőség, Borderline szindróma, Skizofrénia, Diszlexia, Asperger-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, Rövidlátás, Keratoconus, Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Angina pectoris, Szívizom betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívelégtelenség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Meddőség, Endometriózis, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Bulimia, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Skorbut, Angol-kór, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Légmell, COPD, Asztma, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Nephrosis szindróma, Veseciszta, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|