|
2010. szeptember 20.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Új korszak a pitvarfibrillációban szenvedő betegek számára
Az Európai Kardiológiai Társaság új gyakorlati iránymutatásokat dolgozott ki a szívritmuszavar leggyakoribb válfaja, a pitvarfibrilláció kezelésére. A nemrégiben nyilvánosságra hozott irányelvek egyik fókuszpontja a szívritmus zavarral összefüggő stroke és embólia megelőzése.
Napjainkban az össznépesség mintegy egy százaléka szenved pitvarfibrillációban, azonban ez az arány a 80 év felettiek körében már 10 százalékra emelkedik. A pitvarfibrilláció lényege, hogy a pitvarok nem húzódnak össze megfelelően, így valamennyi vér a pitvarokban marad. Ez azért veszélyes, mert az összegyűlt vér megalvadhat, és vérrögöt képezve a véráramba juthat, ezáltal növelve a stroke és az embólia kialakulásának kockázatát.
Az Európai Kardiológiai Társaság új iránymutatása ennek megfelelően kiemelkedő hangsúlyt fektet a pitvarfibrillációval összefüggő stroke megelőzésére, amely óriási teher nemcsak a betegek, de a nemzetgazdaságok számára is.
A pitvarfibrillációban kialakuló stroke megelőzése céljából eddig ajánlott ún. K-vitamin antagonisták hatékonyan, mintegy 2/3-dal csökkentették a stroke kialakulásának kockázatát, a kezelés során azonban megnövekedett a vérzéses szövődmények aránya. Az új irányelvek már olyan preventív véralvadásgátló terápiákat is számításba vesznek, amelyek amellett, hogy hatékonyan csökkentik a pitvarfibrillációban kialakuló stroke kockázatát, a vérzéses szövődmények visszaszorítására is megoldást jelentenek. Ezek az újszerű direkt trombingátló készítmények rendkívül fontos előrelépést jelentenek mind az egészségügyi szakemberek, mind a betegek számára.
A nemrégiben nyilvánosságra hozott irányelvek többek között a RE-LY tanulmány eredményein alapulnak, amely az eddig lebonyolított legnagyobb pitvarfibrillációt tanulmányozó vizsgálat. A 18113 beteg bevonásával végzett vizsgálat egy új orális direkt trombingátló terápia hatékonyságát hasonlította össze egy K-vitamin antagonistáéval. Az eredmények egyértelműen az új orális készítmény sikerét igazolták, amely amellett, hogy 34 százalékkal csökkentette a stroke és embólia kialakulásának esélyét, visszaszorította a jelentős vérzések kialakulásának gyakoriságát is.
Az eredményeknek köszönhetően az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága, az FDA elsőbbségi eljárásra jelölte ki a terápiát. Ez azért is nagy szó, mivel ilyen eljárásra csak azon gyógyszerek esetében kerülhet sor, amelyek olyasvalamire nyújtanak terápiás megoldást, amire még nincsen megfelelő gyógymód.
Szívritmuszavarból eredő stroke évente akár 3 millió embert is érinthet szerte a világon, amely általában a megszokottnál is súlyosabb szövődményekkel jár, illetve nagyobb valószínűséggel bizonyul végzetesnek. A túlélők többségének maradandó idegrendszeri betegséggel, súlyos rokkantsággal kell együtt élniük.
|
|
|
| |
| |
|
A szívritmuszavar a szívverés ritmusának vagy gyorsaságának zavara. Normálisan a négy szívüreg összhangolt módon húzódik össze és ernyed el. Ha a szabályozó rendszer károsodik, szívritmuszavarok alakulnak ki. A ritmuszavar érintheti a pitvarokat, vagy csak a kamrákat, esetenként az ingerületvezető-rendszer hibájából lassabb, vagy éppen gyorsabb, esetleg irreguláris a szívverés. Szívritmuszavart okozhat a szívroham, a vér elektrolitháztartásának eltérései, hormonális zavarok, gyógyszerek, a koffein. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: jaszlany (42 éves nő) | időpont: 2011. január 1. 06:02 |
 |
| Történet: |
Leggyakrabban éjszaka, elalvás után ébredek arra, hogy vagy szaporán ver a szívem, vagy olyan nagyokat üt, hogy felébredek rá. Egyiktől sem tudok aludni. Utóbbi időben már nappal is érzem a nagy ütéseket (lökéseket), de nappal teszem a dolgom és igyekszem nem figyelni rá. Viszont elalavás után felébreszt a gyors verés, felülés után lelassul. Néha pánikrohammal is párosul. Többször volt 24 órás Holterem, ami szépen kimutatta ezeket a ritmuszavarokat. Hol extrasystoléim vannak, hol szapora verés, hol van egy hosszabb pausa. Synus arrythmia-t állapítottak meg. De az utóbbi időben már nagyon gyakori. Valószínűleg stressz okozza. Ajánlottak elektrofiziológiai vizsgálatot, melybe még egyenlőre nem egyeztem bele. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, fulladás-érzés, köhögés, lassú szívműködés, légszomj, nehézlégzés, sóhajtozás, szapora szívműködés, száraz köhögés, szívdobogás érzés, szívverés kihagyása
Általános tünetek: álmatlanság, éjszakai izzadás, fáradtság, hidegrázás, idegi labilitás, ingerültség, izzadás, szorongás, vérszegénység, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.) |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: álmatlanság, fáradtság, ingerültség, izzadás, rossz közérzet, vérszegénység, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.) |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: momoka62 (49 éves nő) | időpont: 2010. november 1. 18:05 |
 |
| Történet: |
1993 ban megálapitották hogy angina pektoriszban szevedek.Magas vérnyomás következtében tobbszor elvesztettem az eszméletem.Atol kezdve évente töbször kezeltek a pécsi megyei kórház kardiologiai osztályán. Álapotom romlása miat szivkatéterezést végeztek 2001 január 19én ,amikor megálapitották hogy szivmütétre van szükségem hogy életbe maradhassak.Ezt január 30án el is végezték. Azota álapotom csak romlott 19 szivkatéterezés után ugy döntöttek kivállo szivgyogyász orvosaim akiknél még ma is kezelés alat álok hogy betegségem nem gyogyithato ,csak szivtranszplantácioval. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: fulladás-érzés, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, légzési mellkasfájdalom, magas vérnyomás, mellkasi zörej, szapora légzés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, szívmegnagyobbodás, szívritmuszavar, szívverés kihagyása, terheléskor légszomj, vérnyomásváltozás |
| Kórház, rendelő: |
PTE OEKK ÁOK Szívgyógyászati Klinika (Baranya megye, Pécs) |
| Gyógyszerek: |
Aspirin Protect,Bisoprolol Sandoz,Controloc,Corvaton Retard,Coverex-AS,Crestor,Egitromb?Furon,Preduktál MR,Verospiron,Frontin,Nitroderm TTS 10. |
| Alternatív gyógymódok: |
Nincs |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
Szivátültetés |
|
|
 |
| |
| beküldte: Kármen 13 (34 éves nő) | időpont: 2010. május 28. 20:26 |
 |
| Történet: |
Évek óta tartó és tavaly ájulásig fokozódó ritmuszavarom van amit nem tudni konkrétan mi okozza de mivel pajzsmirigy alulműködést diagnosztizáltak tavaly (ennek értéke lehetősen magas volt mivel évek óta fennált csak egy orvos sem gondolt rá pedig a tünetek megvoltak), erre fogják a ritmus zavart de ezt is csak feltételezik. Időnként lemegy akár 43-ig a pulzusom miközben mozgok és nem fekszem.24 órás holter 4348 szupraventrikuláris ütést mutatot ami jobb eredmény mint a tavalyi de még mindég sok, mert akkor 27.000 volt 24 óra alatt.Egyébként van egy genetikai betegségem is Haemachromatosis és 13 éve műtöttek melanomával.Gyüjtögető tipus vagyok. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, horkolás, lassú szívműködés, nehézlégzés, szívdobogás érzés
Általános tünetek: arcduzzanat, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fényérzékenység, gerinc fájdalom, hajhullás, idegi labilitás, izületi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, rossz közérzet, szorongás, testsúlytöbblet, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Has és emésztő rendszer: böfögés, hányinger
Fül, orr, gége: fülcsengés
Magatartás, felismerés, érzelem: idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, memóriazavar
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: sápadtság, töredezett haj
Ideg-, csont- és izomrendszer: szédülés |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, horkolás, lassú szívműködés, légzésvisszatartás
Általános tünetek: fáradtság, ingerültség, testsúlytöbblet
Fül, orr, gége: fülcsengés
Magatartás, felismerés, érzelem: idegesség, idegfeszültség, memóriazavar |
| Kórház, rendelő: |
Semmelweis Egészségügyi Kft. (Budapest, ) |
| Gyógyszerek: |
Letrox 75-ös, magnézium |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: SJenci24 (27 éves férfi) | időpont: 2008. szeptember 19. 13:11 |
 |
| Történet: |
December elején lesz a katéteres ablációm, Jővő év elejétől lehet dolgozni ha minden rendben megy. Születésem óta tünetmentes volt, 24 évesen a stressz miatt jöttek a rohamok. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: egyéb mellkasi fájdalom, fulladásrohamok, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, szívritmuszavar
Általános tünetek: izzadás, mellkasi fájdalom, szorongás, végtag fájdalom |
| Kórház, rendelő: |
Gottsegen Gy. Kardiológiai Intézet (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
Propafenon, rohamok alatt a korházban Betloc |
| Alternatív gyógymódok: |
Széles Qr-es Wpw szindróma születésem óta. Gyógyszeres kezelés (beta blokkolok), trnszkatéteres abláció |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
Beavatkozás után sok-sok pihenés, stresszmenetes időszak, fekvés sok tea. |
|
|
 |
| |
| beküldte: 1970 (41 éves nő) | időpont: 2008. július 27. 19:37 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szem: a szem megerőltetése
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, lehangoltság, nemi vágy csökkenése, szédülékenység
Húgyrendszer: a vizelet színének megváltozása, éjszakai vizelési kényszer, gyenge vizeletsugár
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, fejfájás, hajhullás, idegi labilitás, ingerültség, izzadás, levertség, só utáni vágyakozás
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek
Has és emésztő rendszer: ínygyulladás, szájbűz
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: vizenyő (arc, szem körül, has, végtagok, főleg lábfej, boka) |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, fulladásrohamok, horkolás, köhögés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, visszeresség (tágult vénák)
Általános tünetek: gyengeség (fizikai), ingerültség, izzadás, levertség, mellkasi fájdalom, só utáni vágyakozás, testsúlytöbblet |
| Gyógyszerek: |
isoptin, frontin |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: ratvaimi (-67 éves férfi) | időpont: 2008. július 23. 15:32 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, csuklás, légszomj, légzéskihagyás, szívritmuszavar
Magatartás, felismerés, érzelem: aluszékonyság, hangulatváltozás
Has és emésztő rendszer: böfögés, csuklás, felfúvódás, gyomorégés, hasi telítettség érzése
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség
Húgyrendszer: égő érzés vizelés során, éjszakai vizelési kényszer
Szem: égő szem, szemviszketés
Ivarszervek: merevedési zavar |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, csuklás, légszomj, légzéskihagyás, orrvérzés, szapora szívműködés, szívritmuszavar, terheléskor légszomj
Has és emésztő rendszer: böfögés, csuklás, felfúvódás, gyomorégés, hasi fájdalom jobb oldalon felül, hasmenés, májmegnagyobbodás
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: bőr viszketés
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, hasi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, medence- és gáttáji fájdalom
Ivarszervek: égő érzés ejakuláció után, fájdalmas ejakuláció, fájdalmas közösülés, merevedési zavar
Húgyrendszer: égő érzés vizelés során, éjszakai vizelési kényszer, gyakori vizelés
Szem: égő szem, látáscsökkenés, szemviszketés
Fül, orr, gége: fülzúgás, hallászavar
Magatartás, felismerés, érzelem: hangulatváltozás
Ideg-, csont- és izomrendszer: kattanó csípőizület |
| Kórház, rendelő: |
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza (Komárom-Esztergom megye, Tatabánya) |
| Gyógyszerek: |
Digoxin, Lokren, Syncumar |
| Alternatív gyógymódok: |
Gyógytorna, úszás, gyaloglás |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: doppler (61 éves férfi) | időpont: 2008. július 12. 18:05 |
 |
| Történet: |
megtanultam együttélni a betegségemmel,ami nem volt egyszerü dolog |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: álmatlanság, fáradtság, levertség, mellkasi fájdalom, szorongás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, éjszakai izzadás, fejfájás, kezek és lábak zsibbadása, lábdagadás, mellkasi fájdalom, rossz közérzet
Keringés és légzés: fulladásrohamok, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, légszomj, szapora szívműködés, szívverés kihagyása |
| Kórház, rendelő: |
Siófok Városi Kórház-Rendelőintézet (Somogy megye, Siófok) |
| Gyógyszerek: |
corinfar,betaloc,propranolol,renitec,concor,normodipine,olicard,aspirin protect |
| Alternatív gyógymódok: |
testsúlycsökkentés,fizikai aktivitás növelés,szivkatéteres beavatkozás 2005-ben |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: margo68 (44 éves nő) | időpont: 2008. július 12. 11:36 |
 |
| Történet: |
A tüneteim nem minden naposak,talán nem is veszem igazán komolyan őket, de amikor jelentkeznek,nagyon megijedek és rohanok a kardiológiára. Valószínűsítik,hogy leleki eredetűek.
Ezt én nem nagyon fogadom el,mert egy nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatban élek, 4,5,és 21 éves lányok anyukájaként. |
| Kezdeti tünetek: |
Fül, orr, gége: fülcsengés, fülzúgás
Ideg-, csont- és izomrendszer: görcsök, zsibbadás |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, fulladás-érzés, gyenge pulzus, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, lassú szívműködés, szapora szívműködés, szívverés kihagyása |
| Kórház, rendelő: |
Keszthely Városi Kórház (Zala megye, Keszthely) |
| Gyógyszerek: |
2001 februártól Rivotril és Propafenon amit javulás után abbahagytam. 2007 november óta újra jelentkeztek a panaszok, ezt lelki okkal magyarázták és napi 1 Asentra nevű gyógyszert szedtem,valamint Rivotrilt. 2008 májustól Con-cor,K-vitamin és Rivotril -minél előbb szeretném abbahagyni őket- |
| Alternatív gyógymódok: |
WPW-syndróma miatt javasoltak katéteres sínus-csomó korrekciót, amibe egyelőre nem egyeztem bele. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Éva44 (48 éves nő) | időpont: 2008. június 26. 18:36 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: aggodalmasság, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, nemi vágy csökkenése
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, köhögés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, szívmegállás, szívritmuszavar, terheléskor légszomj
Ivarszervek: fájdalmas közösülés
Általános tünetek: fáradtság, hajhullás, hát fájdalom, hidegrázás, hőhullámok bőrpírrel, idegi labilitás, ingerültség, levertség, rossz közérzet, szorongás, testsúlytöbblet
Fül, orr, gége: fülcsengés |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, fejfájás, hőhullámok bőrpírrel, izomfájdalom, rossz közérzet, testsúlytöbblet |
| Kórház, rendelő: |
Pestmegyei Flór Ferenc Kórház (Pest megye, Kistarcsa) |
| Gyógyszerek: |
Nebilet,xanax,magneB6,Aspirin protect,E vitamin |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 14. 20:28 |
 |
| Történet: |
A szívritmuszavar a szívverés ritmusának vagy gyorsaságának zavara. Normálisan a négy szívüreg összhangolt módon húzódik össze és ernyed el. Ha a szabályozó rendszer károsodik, szívritmuszavarok alakulnak ki. A ritmuszavar érintheti a pitvarokat, vagy csak a kamrákat, esetenként az ingerületvezető-rendszer hibájából lassabb, vagy éppen gyorsabb, esetleg irreguláris a szívverés. Szívritmuszavart okozhat a szívroham, a vér elektrolitháztartásának eltérései, hormonális zavarok, gyógyszerek, a koffein. |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: ájulás, szédülés
Általános tünetek: gyengeség (fizikai), izzadás, mellkasi fájdalom
Keringés és légzés: lassú szívműködés, légszomj, szapora szívműködés, szívmegállás, szívverés kihagyása
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: sápadtság |
| Gyógyszerek: |
Anti-arritmiás szerek, pl.: amiodaron, béta-blokkolók, stb. |
| Alternatív gyógymódok: |
Defibrilláció, pacemaker beültetése, radiofrekvenciás abláció, beültethető defibrillátor. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A ritmuszavarok egyes típusai életveszélyesek, halálosak lehetnek. A kórjóslat a ritmuszavar típusától, a szív teljesítőképességétől, esetleges alapbetegségektől függ. Szövődményként mellkasi fájdalom, szívroham, szívelégtelenség, agyérkatasztrófa, hirtelen halál előfordulhat. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Shock (sokk), Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Agyrázkódás, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Ruhatetű, Basalioma, Körömgombásodás, Szemölcs, Vitiligo, Fejtetű, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Kötőszöveti eredetű daganatok, Prosztatarák, Gyomorrák, Májrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Hasnyálmirigy-rák, Gégerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis B, Gyomorhurut, Hepatitis C, Botulizmus, Irritábilis bélszindróma (IBS), Aranyér, Nyelőcsőfekély, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Hiperkinézis, Diszkalkulia, Fenilketonuria, Marfan-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), Férfi meddőség, Heregyulladás (orchiditis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Kleinefelter-szindróma, Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Candida fertőzés, Kolera, Ebola, Tetanusz, Kanyaró, Gnathostoma-fertőzés, Malária, Kullancs-enkefalitisz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Orrpolip, A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Krupp, Cisztás fibrózis, Torokgyík (Diftéria), Ewing-szarkóma, Alsó húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Migrén, Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, Agnózia, Neglekt szindróma, Idegenkéz-szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, Hemofília, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Csontritkulás (oszteoporózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dongaláb, Izombetegségek, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Gerincferdülés (scoliosis), Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Depresszió, Kábítószerfüggőség, Poszttraumatikus stressz szindróma, Pánikbetegség, Mániás depressziós elmezavar, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Diszlexia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Köszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Álköszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Szürkehályog (katarakta), Távollátás, Kancsalság, Stargardt-szindróma, Szemhéjgörcs, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Érelmeszesedés, Magasvérnyomás-betegség, Szívbillentyű-betegségek, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Anémia, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Petefészek-ciszták, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Bartholin ciszta, Endometriózis, Klimaktérium, Mióma, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Skorbut, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Elhízás, Farkasvakság, Anorexia, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, COPD, Tüdőgyulladás, Atelektázia, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, Veseelégtelenség, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|