|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. szeptember 20.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Új irányelvek a gyermekek influenzaoltásával kapcsolatban
Az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága legfrissebb irányelveiben azt javasolja, hogy a szezon kezdetén minden 6 hónaposnál idősebb gyermek kapja meg az éves trivalens influenza elleni oltást.
Az irányelvek azt is tartalmazzák, hogy különös figyelmet kell fordítani az 5 éven aluliakkal egy háztartásban élő családtagokra és az ezt a korosztályt gondozókra (bölcsődei gondozónő, bébiszitter, óvónő), továbbá az olyan veszélyeztető betegségben szenvedőkre, mint például az asztma, a cukorbetegség és az idegrendszeri betegségek. Szintén kiemelt figyelmet érdemelnek az egészségügyi dolgozók és a kismamák, mivel ezeknél a csoportoknál a legnagyobb a szövődmények kialakulásának valószínűsége.
Tavaly még kétféle vakcinát ajánlottak, azonban a 2010-11-es szezonban már csak egy trivalens oltóanyag készül, amelyben a 2009-es influenza A (H1N1) törzs, továbbá két másik található.
Az irányelvek a Pediatrics folyóirat októberi számában jelennek majd meg nyomtatásban és azt is tartalmazzák, hogy a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőket nem szabad oltani, azonban a 9 évnél idősebbek számára egy adag oltóanyag is elegendő. A 6 hónapos és 9 éves kor közötti gyermekeknél kétszeri oltásra van szükség, kivéve, ha tavaly már beoltották őket H1N1 ellen, ekkor egyszer kell csak oltani őket. Bizonytalan esetben úgy kell eljárni, mintha a gyermek nem kapott volna H1N1 elleni védőoltást. A második oltást legalább négy héttel az első után kell beadni.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Sziget-betegség, Shock (sokk), Gombamérgezés, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, ... |
|
Bőrbetegségek
Basalioma, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Korpásodás, Rühesség, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Festékes anyajegy, Lichen ruber planus, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Leukémiák, Hasnyálmirigy-rák, Vesedaganatok, Nyelőcsőrák, Csontdaganatok, Vastagbélrák, Méhnyakrák, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Reflux, Epehólyag-gyulladás, Zsírmáj, Hepatitis B, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Tárolási betegségek, Alkoholos májkárosodás, Hasnyálmirigy gyulladás , ... |
Fejlődési rendellenességek
Húgyúti fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Here vízsérv (hydrocele testis), Herezacskóvisszeresség, Kleinefelter-szindróma, Prosztata-megnagyobbodás, Fitymaszűkület, Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Tuberkulózis (TBC), Trichomoniázis, Kolera, Bárányhimlő, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Rubeola (rózsahimlő), Szalmonella-fertőzés, Candida fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Siketség, Hangszalag polip, Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Farkastorok, Járványos gyermekbénulás, Alsó húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Mumpsz, Diszpraxia, Cisztás fibrózis, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Addison-kór, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Anozognózia, Epilepszia, Idegenkéz-szindróma, Williams-szindróma, Guillain-Barré-kór, Prozopagnózia, Polyneuropathia, Cluster-fejfájás , ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Szifilisz, HIV (AIDS), Lágyfekély, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Lúdtalp, Csontritkulás (oszteoporózis), Izombetegségek, Dupuytren-kontraktúra , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Porcbetegségek (kondromalácia), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Gyógyszerfüggőség, Szorongásos kórképek, Delirium tremens, Mániás depressziós elmezavar, Diszlexia, Alkoholizmus, delírium tremens, Borderline személyiségzavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, Köszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Léprepedés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Sárgafolt elfajulás, Kancsalság, Távollátás, Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Dilatatív kardiomiopátia, Coarctatio aortae , Szívbillentyű-betegségek, Szívizom betegségek, Von Willebrand szindróma, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Méhgyulladás, Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Lisztérzékenység, Skorbut, Elhízás, Alultápláltság, Farkasvakság, Anorexia, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, COPD, Asztma, Tüdőtályog, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, Heveny glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|