|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. április 16.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Túlesszük magunkat, ha keveset alszunk
Akik szeretnék megőrizni ideális testsúlyukat, jó, ha nem csak az étrendjükkel és a testmozgással törődnek, de eleget alszanak is.
Több tanulmány talált már összefüggést a rövidebb alvási ciklusok és a nagyobb testtömegindex (BMI) érték között, de a jelenség okát mindezidáig nem vizsgálta senki. Dr. Laurent Brondel a dijoni Ízleléstudományok Európai Kutatóközpontjának munkatársa azonban nemrég a rejtély nyomába eredt, mégpedig 12 teljesen egészséges fiatalember kétszer 48 órás megfigyelésével.
Az American Journal of Clinical Nutrition szaklapban közzétett eredményeit kommentálva Dr. Brondel elmondta, szerinte a kevés alvás lehet az egyik oki tényező a ma már járványos méreteket öltő elhízásos tünetek mögött.
A kutató és kollégái két napot kontrollperiódusként használtak, ebben a vizsgálatban résztvevők mindent úgy tehettek, ahogy egy átlagos hétköznapjukon szoktak -annyit aludtak, ettek, mozogtak, amennyit megszoktak. A második két napban azonban az egyik éjszaka éjfélkor feküdtek le, majd reggel 8-kor ébredtek, míg a következő este hajnali kettőkor feküdhettek le és reggel 6-kor már ébredniük kellett. Ezek után pedig annyit ehettek, amennyit csak akartak.
A rövidebb alvási periódus után a fiatal férfiak 22%-kal több kalóriára vágytak, mint egy átlagos reggelükön, azaz, amikor 8 órát tudtak aludni. De nem csak a reggelire ettek többet, hanem vacsorára is, az ebéd mennyisége viszont változatlan maradt. Átlagosan 560 kalóriával fogyasztottak többet, mint normálisan. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a rövidebb alvási ciklusok után azért esznek többet az embere, mert az emlősökre jellemző, hogy nyáron kezdenek energiát raktározni, amikor az éjszakák rövidebbek, viszont az élelem bőséges.
Az azonban nem elmélet, hanem biztos, hogy mindenkinek sokkal jobban oda kell figyelnie, hogy megfelelően hosszan aludjon, a kutatást vezető Dr. Brondel úgy fogalmazott: "itt az idő, hogy felismerjük végre, az alvás nem elvesztegetett idő, hiszen, amellett, hogy létfontosságú regeneratív folyamatok ideje, számos más, fontos funkciója is van, amelyeket lerövidítve a szervezet nem képes megfelelően működni."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, Gázmérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Szemölcs, Rosacea, Kaposi-szarkóma, Fejtetű, Akne - pattanásos bőr, Korpásodás, Seborrheás dermatitisz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gégerák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Papillaris carcinoma, Tüdőrák, Hasnyálmirigy-rák, Hererák, Gyomorrák, Leukémiák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Gyomorhurut, Irritábilis bélszindróma (IBS), Epekőbetegség, Hepatitis B, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Epehólyag-gyulladás, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Marfan-szindróma, Autizmus, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Mellékhere-gyulladás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymafék (rövid), Herecsavarodás (torsio testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Skarlát, Mononukleózis, Kanyaró, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Kandidiázis (candida), Toxoplazmózis, Bárányhimlő, Kolera, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Gégegyulladás, Hangszalag polip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Fenilketonúria, Bölcsőhalál, Mumpsz, Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Reumás láz, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Amiotrófiás laterálszklerózis, Wernicke-féle enkefalopátia, Angelman-szindróma, Sclerosis multiplex, Alvászavarok, Narkolepszia, Polyneuropathia, Parkinson-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Hodgkin-kór, Vészes vérszegénység, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Genitális herpesz, Chlamydia, HIV (AIDS), Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerincferdülés (scoliosis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lumbágó, Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Értelmi fogyatékosság, Asperger-szindróma, Kábítószerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, Gyógyszerfüggőség, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Keratoconus, Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, Kötőhártya-gyulladás, Kancsalság, Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, Szívizom betegségek, Szívbillentyű-betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Meddőség, Mióma, Petefészekgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, Petefészek-ciszták, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Anorexia, Skorbut, Bulimia, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Asztma, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|