|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. augusztus 11.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Továbbra is rejtély az intelligencia genetikája
Megerősítették a legújabb kutatások, hogy az intelligenciában sok gén játszik szerepet, de a tudósok továbbra sem tudják pontosan meghatározni, hogy melyek azok.
Szakemberek korábban úgy vélték, hogy kevesebb mint fél tucat gén felelős az intelligenciáért, az utóbbi években viszont már az a vélemény terjedt el, hogy legalább ezer gén gyakorol - jóllehet parányi - hatást az emberek intelligenciaszintje közötti különbségekre. Az Edinburgh-i Egyetem friss kutatása is ezt támasztotta alá, azonban a tudósok továbbra is sötétben tapogatóznak.
A Molecular Pshychiatry című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint sok gén együttesen formálja az intelligenciát. A mechanizmus leginkább ahhoz hasonlítható, amikor egyes hangszerek zenekarban összhangban szólalnak meg - magyarázták a szakemberek, akik rámutattak arra is, hogy az intelligenciára a neveltetés és a tapasztalat is hatással van.
Az egyelőre nem túl sikeres kutatások ellenére a szakemberek azért tartják fontosnak az intelligencia genetikájának megértését, mert azt remélik, hogy az ismeretek egy nap segíthetnek az olyan betegségek elleni küzdelemben, mint az Alzheimer-kór.
A skóciai egyetem vizsgálatába 3511 felnőttet vontak be. Tudósok szerint a jövőbeni kutatásokat akár milliók részvételével kellene végezni, hogy felderítsék a genetikai hatásokat.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Bursitis, Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Agyrázkódás, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Lichen ruber planus, Akne - pattanásos bőr, Ruhatetű, Basalioma, Korpásodás, Lapostetű, Szemölcs, Rühesség, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hasnyálmirigy-rák, Petefészekrák, Csontdaganatok, Májrák, Vesemedencerák, Krónikus limfoid leukémia, Gyomorrák, Emlőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Tárolási betegségek, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Hepatitis C, Gasztrosztóma , Aranyér, Hepatitis B, Gyomorhurut, Zsírmáj, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Autizmus, Fenilketonuria, Mellkas fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymafék (rövid), Heregyulladás (orchiditis), Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Ebola, Veszettség (Rabies lyssa), Álomkór, Rubeola (rózsahimlő), Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Febris recurrens, Szalmonella-fertőzés, Bárányhimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, Hangszalag polip, Tinnitus (fülzúgás), Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Down-kór, Krupp, Fenilketonúria, Diszpraxia, Mumpsz, Nyitott gerinc, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Conn-szindróma, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Parkinson-kór, Cluster-fejfájás , Demencia, Idegenkéz-szindróma, Tourette-szindróma, Alvási apnoe, Williams-szindróma, Izomdisztrófia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, Genitális herpesz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Dupuytren-kontraktúra , Dongaláb, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kiégés-szindróma (burnout), Korszakov-szindróma, Exorexia , Egyéb függőségek, Szorongásos kórképek, Gyógyszerfüggőség, Paranoia, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Álköszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Léprepedés, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Rövidlátás, Jégárpa, Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Makula degeneráció, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Dilatatív kardiomiopátia, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Angina pectoris, Coarctatio aortae , Érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, Endometriózis, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Skorbut, Elhízás, Bulimia, Lisztérzékenység, Farkasvakság, Kóros soványság, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Hörghurut, Meghűlés, megfázás, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, Légmell, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, Veseelégtelenség, Inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|