|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. szeptember 3.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Sikeresen vizsgázott a világszínvonalú magyar vakcinagyár
A GSK gödöllői bázisa a világ legkorszerűbb vakcinagyártó helyeinek egyike, amely a közelmúltban sikeresen vizsgázott a legszigorúbbnak ismert FDA auditon, ami a bővülés lehetőségét ígéri.
A GSK 2003-ban kezdte el építeni zöldmezős beruházással magyarországi üzemét, ahol 2009-ben indulhatott meg a gyártás. Ez a sikeres audit arra is lehetőséget teremt a teljes egészében exportra termelő gyár számára, hogy termékeit mostantól az észak-amerikai piacon is forgalmazza, sőt a későbbiekben akár a gyártókapacitás bővítése is lehetségessé válhat; az új üzemet eleve ezzel a reménnyel építették. A 130 millió eurós beruházásból épült, 240 szakembert foglalkoztató gyárban jelenleg a diftéria és a tetanusz vakcinák hatóanyagai készülnek.
”Reményeink szerint a Magyarországon gyártott termékeink nemcsak az említett piacokra, hanem a magyar védőoltási programba is bekerülnek” - nyilatkozta Leitner György, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója, aki abban is bizakodik, hogy ”ha minden a terveink szerint alakul, akkor néhány éven belül Gödöllőnek köszönhetően hazánk a világ vakcinagyártásának egyik központja lehet”. A képzéssel kapcsolatban pozitív példaként említette az egyetemek és a gyógyszeripar nemrég megkezdődött együttműködését, és szükségesnek tartja, hogy a diplomások képzéséhez hasonlóan a technikusok képzését is az igényeknek megfelelő, új alapokra helyezzék.
A GSK kutatásorientált gyógyszeripari vállalat, amely éves szinten mintegy 5 milliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre, ezáltal egyike azon gyógyszergyártóknak, akik a világon a legnagyobb ütemben és legszélesebb körben végzik a védőoltások fejlesztését. Az elmúlt 50 évben 11 világelsőséget képviselő vakcinát hoztak forgalomba, jelenleg közel 20 védőoltásuk van klinikai fejlesztési fázisban.
A védőoltások piaca globálisan csupán két százalékot képvisel a gyógyszerpiac összforgalmából, de gyors ütemben bővül, az elmúlt pár évben megduplázódott, 2020-ra pedig a forgalom megháromszorozódását várják. Ez részben annak köszönhető, hogy világszerte egyre nagyobb figyelmet fordítanak a betegségek komoly gazdasági előnyökkel is járó megelőzésére, amelynek egyik eszköze - az életmód, a táplálkozás, a testmozgás és a környezeti tényezők mindig hangsúlyozandó szerepe mellett - a védőoltás.
Az új védőoltások és technológiák fejlesztésébe invesztált óriási befektetés azonban még akkor is igen lassan térül meg, ha sikerül hatékony terméket kifejleszteni, mivel a védőoltások esetén mind a befogadás, mind a támogatásba fogadás jóval hosszabb ideig tart és jóval kiszámíthatatlanabb, mint a gyógyszerek esetén. Nemcsak a vakcina kifejlesztése, hanem gyártóhelyének létrehozása és beüzemelése is jóval hosszabb időt igényel, mint egy gyógyszertablettázó üzemé, hiszen a biológiai, élő hatóanyag megfelelő minőségben történő előállításához fontos a fokozottabb biztonság. ”Ez a befektetés is mutatja a GSK elkötelezettségét, hogy hosszútávon Magyarországon kívánja tartani gyártó kapacitását, sőt, hogy a jövőben akár bővítse is azt” - emelte ki Vincent Loret, a GlaxoSmithKline Biologicals gödöllői telephelyének ügyvezető igazgatója.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Bursitis, Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Lapostetű, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Herpesz, Kaposi-szarkóma, Rühesség, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Petefészekrák, Csontdaganatok, Wilms-tumor, Gyomorrák, Ajak- és szájüregi rák, Papillaris carcinoma, Nyelőcsőrák, Vesedaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis A (heveny májgyulladás), Epehólyag-gyulladás, Gasztrosztóma , Hasnyálmirigy gyulladás , Aranyér, Gyomorfekély, Reflux, Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Autizmus, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Fitymafék (rövid), Fitymaszűkület, Mellékhere-gyulladás, Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Toxoplazmózis, Skarlát, Szalmonella-fertőzés, Trichomoniázis, Tuberkulózis (TBC), Rubeola (rózsahimlő), Campylobacteriózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Orrpolip, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Hangszalag polip, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Fenilketonúria, Krupp, Felső húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Mumpsz, Torokgyík (Diftéria), Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Myastenia gravis, Huntington chorea, Sclerosis multiplex, Narkolepszia, Alvászavarok, Alzheimer-kór, Angelman-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Lágyfekély, Szifilisz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Scheuermann-kór, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Delirium tremens, Asperger-szindróma, Korszakov-szindróma, Kényszerbetegség, Kábítószerfüggőség, Szorongásos kórképek, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Angina pectoris, Szívbillentyű-betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Szívizom betegségek, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Bulimia, Skorbut, Angol-kór, Elhízás, Farkasvakság, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, Meghűlés, megfázás, Légmell, Hörghurut, Asztma, Légúti allergia, szénanátha, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|