|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. július 19.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Piacon marad a GlaxoSmithKline cukorbetegség gyógyszere
A GlaxoSmithKline megerősítette, hogy az Egyesült Államok Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Hivatalának egyesített tanácsadó testülete a GSK cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszerének piacon maradása mellett tette le voksát.
A panel tagjai többségben a gyógyszer további elérhetősége mellett szavaztak. "A mai döntést követően természetesen továbbra is együtt fogunk dolgozni az FDA-val a cukorbetegek érdekében, akik ezen súlyos, krónikus betegségben szenvednek" - nyilatkozta Dr. Ellen Strahlman, a GSK orvosi szervezetének igazgatója. "A GSK cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszerét szedő betegeknek konzultálniuk kell orvosukkal kezelésükről és a gyógyszer biztonságosságáról felvetődött esetleges kérdéseiket illetően."
Az FDA figyelembe veszi az Endokrinológiai és Metabolikus Gyógyszerekért felelős valamint a Gyógyszer Biztonságosság és Kockázat Kezeléséért felelős tanácsadó testületeinek javaslatát végső döntésének meghozatala során. Az FDA döntésének meghozataláig a GSK gyógyszere továbbra is elérhető marad az orvosok és a megfelelő betegek számára, mint választási lehetőség a 2-es típusú diabéteszes betegek vércukor szintjének beállítására.
Strahlman így folytatta: "A GSK arra törekszik, hogy átláthatóan és időben közzé tegye a gyógyszereivel kapcsolatos adatokat. Továbbra is elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a nyilvánosságra hozzuk klinikai adatainkat, a szabályozó testületek, az orvosok és a betegek érdekeit szem előtt tartva."
Az érintett GSK gyógyszer a világ egyik legtöbbet tanulmányozott, 2-es típusú cukorbetegség kezelésére szolgáló antidiabetikuma, melyet több mint 50 ezer betegen vizsgáltak. A GSK következetesen megosztotta adatait az FDA-val és együttműködött a hatósággal abban, hogy a gyógyszer alkalmazási előírása rendszeresen frissüljön, amint új információk láttak napvilágot.
A GSK fenntartja véleményét, miszerint a kontrollált klinikai vizsgálatok a legalkalmasabbak tudományos kérdések megválaszolására, ily módon a gyógyszerek előnyeinek és kockázatainak tanulmányozására. Amióta az FDA legutóbb 2007-ben áttekintette az GSK cukorbetegség kezelésére szolgáló szerének kardiovaszkuláris biztonságosságára vonatkozó kérdéseket, hat kontrollált klinikai vizsgálat eredményei kerültek publikálásra. Összességében ezen vizsgálatok azt mutatják, hogy a vizsgált GSK gyógyszer nem növeli a szívinfarktus, stroke vagy halál összesített rizikóját. A GSK meg van győződve arról, hogy amennyiben megfelelő betegeknél és az alkalmazási előírás szigorú betartásval alkalmazzák a gyógyszert, úgy az biztonságos és hatékony kezelési lehetőség a 2-es típusú cukorbetegségben.
|
|
|
| |
| |
|
A 2-es típusú (időskori) diabétesz pontos oka ismeretlen, rizikótényezőnek számít az életkor, a magas vérnyomás, csökkent glukóztolerancia, alacsony HDL, illetve magas triglicerid szint, terhességi diabétesz, a családban már előfordult cukorbetegség, ülő életmód, egészségtelen étrend, és a túlsúly. Heveny szövődmény lehet a diabéteszes kóma. Hosszú távon a magas vércukorszint károsítja az ereket, így veszélybe kerül a betegek szíves és veséje, nő a magas vérnyomás, valamint a szív és érrendszeri betegségek kockázata, súlyos, akár vaksághoz vezető szemkárosodás, vesekárosodás, idegkárosodás alakulhat ki. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: Ano1962 (60 éves férfi) | időpont: 2008. július 8. 14:15 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fogyás, fokozott étvágy, fokozott szomjúságérzés, gyengeség (fizikai), levertség, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Húgyrendszer: gyakori vizelés |
| Későbbi tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: aluszékonyság, hangulatingadozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, szédülékenység
Húgyrendszer: gyakori vizelés |
| Kórház, rendelő: |
PTE ÁOK OEC Gyermekklinika (Baranya megye, Pécs) |
| Gyógyszerek: |
Kristályos insulin,czink insulin |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Sziget-betegség, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Basalioma, Fejtetű, Kontaktekcéma, Akne - pattanásos bőr, Ótvar, Pikkelysömör (psoriasis), Seborrheás dermatitisz, Rühesség, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Lipoma, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Hererák, Leukémiák, Vesedaganatok, Nyelőcsőrák, Agydaganat, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gyomorhurut, Crohn-betegség, Anális fisszúra, Gasztrosztóma , Májzsugor, Nyombélfekély, Alkoholos májkárosodás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Autizmus, Fenilketonuria, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Herezacskóvisszeresség, Herecsavarodás (torsio testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Álomkór, Szalmonella-fertőzés, Kandidiázis (candida), Veszettség (Rabies lyssa), Vérhas, Agyvelőgyulladás, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Nagyothallás, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Torok- és mandulagyulladás, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Krupp, Alsó húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Felső húgyúti fertőzés, Reumás láz, Galaktozémia, Farkastorok, Járványos gyermekbénulás, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Tourette-szindróma, Myastenia gravis, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Guillain-Barré-kór, Alvászavarok, Porckorongsérv, Migrén, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, Szifilisz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lúdtalp, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Gyógyszerfüggőség, Korszakov-szindróma, Egyéb függőségek, Asperger-szindróma, Skizofrénia, Diszlexia, Alkoholizmus, delírium tremens, Paranoia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Távollátás, Szemhéjgörcs, Rövidlátás, Stargardt-szindróma, Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívizom betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Magasvérnyomás-betegség, Angina pectoris, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívbillentyű-betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Méhgyulladás, Meddőség, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Kóros soványság, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, Asztma, Tüdőgyulladás, Légmell, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Vizelet-inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|