Ördög Nóra is csatlakozott a méhnyakrák megelőző programhoz
A méhnyakrák védőoltással és szűrővizsgálattal megelőzhető! Erre hívja fel a figyelmet az Európai Méhnyakrák Szövetség (ECCA) immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét programja.
2010-ben több más, daganatos betegséggel foglalkozó szervezet is csatlakozott az európai kezdeményezéshez: a Nemzetközi Rákellenes Unió (UIC), az Európai rák Szervezet (ECO) és az Európai Rákellenes Ligák Szövetsége (ECLA).
A méhnyakrákban szenvedők egyharmada a fiatal, 15-45 év közötti nők köréből kerül ki. Habár Kelet-Európában jóval magasabb a megbetegedések és az ebből következő halálozások száma, hazánkban is magas a halálozási arány. Évente 500-600 nő hal meg méhnyakrákban, évente 1200 friss méhnyakrákos esetet regisztrálnak. A méhnyakrák a 45 év alatti nők körében a második leggyakoribb daganatos megbetegedés. Kockázati tényezője pedig nem más, mind a Humán Papilloma Vírus, a hpv magas kockázatú típusai.
Az idei Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét célja, hogy minden nő számára egyértelművé váljon: a méhnyakrák védőoltással és rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálattal megelőzhető. A megelőzési hét keretében az Egészséges Ifjúságért Alapítvány tavaly szeptemberben elindította az "Anya-lánya programot", mely nyitányaként elkészült a www.anyalanya.hu weboldal azért, hogy eloszlassa a nők körében keringő tévhiteket, és hitelesen tájékoztassa a felelős édesanyákat és lányaikat. A weboldal legfontosabb üzenetei: a méhnyakrákot a humán papillomavírus ún. magas kockázatú törzsei okozzák, a megbetegedések 70%-ért a 16-os és 18-as típusok felelősek. Ugyanakkor a vírusok ellen már forgalomban van oltóanyag, amit fiatalok lányok és felnőtt nők egyaránt kérhetnek, a feltétel csupán az oltás előtt negatív nőgyógyászati citológiai lelet. Senki ne hagyja figyelem nélkül ezt a lehetőséget, hiszen minden aktív szexuális életet élő nő veszélyeztetett: az adatok szerint a felnőtt nők 80%-a életében legalább egyszer megfertőződik HPV-vel.
Idén az Alapítvány mellé csatlakozott a Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciója is Dr. Csermely Tamás vezetésével, azzal a céllal, hogy a méhnyakrák megelőzés megjelenjen a mindennapokban, a rendelőkben és a családok életében egyaránt. A jövő nemzedékének védelme érdekében a Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciója orvosi programokat indított, melyben a gyermeknőgyógyászok és a gyermekorvosok együtt dolgoznak a legfiatalabbak védelmén. A méhnyakrák elleni védőoltást ugyanis már a szexuális élet kezdete előtt is javasolt felvenni, de a szülők és a kislányok kevés információval rendelkeznek erről.
Tavaly szeptemberben Geszler Dorottya, Détár Enikő és Zoltán Erika állt az élére az Anya-lánya programnak, munkájuk révén sikerült felkelteni a nagyközönség figyelmét. Idén Szabó Tünde Olimpiai-, Világ-, és Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő, valamint Ördög Nóra televíziós műsorvezető is csatlakozott a programhoz, aki az aktívan szexuális életet élő nők figyelmét hívhatja fel a megelőzés fontosságára.