Egészségügyi hírek

Nobel díjas program Magyarországon


Mint a a médiából már ismert az idei orvosi Nobel díjat Elisabeth Blackburn és munkatársai kapták, az élettartamot is befolyásoló telomeráz enzim vizsgálatáért. Ezen kutatás egyik ága - melyet a neves kardiológus professzor, Dean Ornish vezet - az életmód génekre kifejtett hatásával foglalkozik. Az azonban már kevesebben tudják, hogy a Nobel díjas által is jegyzett kutatás eredményeit hazánkban már egy ideje használják. A Dean Ornish-féle program elveire és gyakorlatára épül a Quintess életmód program, a Szívbarát klub (szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőknek) és a Rózsa program (mellrákkal kezelt nők számára).

Dean Ornish munkacsoportja  klinikai vizsgálatokkal igazolta, hogy az életmód változtatás szignifikánsan emeli a telomeráz enzim aktivitását. Ez az enzim a kromoszómák végső szakaszának, a telomérnek kialakulását segíti. A telomérek a sejtosztódáshoz szükséges szakaszok, melyek stabilizálják a kromoszómák struktúráját. A telomérek rövidülésével a DNS stabilitása csökken, a sejtek hamarabb öregszenek és pusztulnak. A megfigyelések szerint három hónapos intenzív életmódváltás után a telomeráze aktivitás 30%-al növekedett.

A Quintessben 2009 őszén indult az Ornish program. Karádi Pál, a Quintess alapítója bejelentette, hogy a Quintessben futó egyéb programok (rizikófelmérő géndiagnosztikai vizsgálat, gyermekprogram, medical wellness) mellett azok számára, akik már átestek akut szívinfarktuson, szívműtétjük volt vagy egyéb, krónikus szív- és érrendszeri betegségben szenvednek, Magyarországon is elérhető az Ornish módszerre épülő hat hetes szekunder prevenciós (az akut esemény megismétlődését gátló, illetve a krónikus betegség progresszióját - előrehaladását megállító, illetve visszafordító)program.

A Tahy Ádám kardiológus főorvos vezette Quintess Szívbarát program célja, hogy - Ornish professzor módszerét követve - a páciens egészségi állapotának és rizikófaktorainak ismeretében egyénre szabott életmód vezetési tanácsot adjon és segítse, kövesse annak sikeres végrehajtását.

A Quintess neves tudósok bevonásával dolgozza ki tematikáját, Marton István professzor, a Quintess tudományos igazgatója, Dr. Karádi István, egyetemi tanár, belgyógyász és Dr. Merkely Béla, egyetemi tanár, kardiológus a Quintess tudományos programjának szakértői.

A magyarországi viszonyokra jellemző, hogy a hatvan év alatti magyar férfiak halálozási mutatói két és félszer, háromszor rosszabbak az európai átlagnál. Az elmúlt húsz esztendő statisztikáit elemezve 2000 óta megfigyelhető valamelyes javulás a hazai halálozási adatokban, amely javulás az egészség- tudatosság kialakulásával lehet összefüggésben. Az emberek kezdik felismerni az életmód jelentőségét, de mindennél fontosabb, hogy az ezzel kapcsolatos információk minél szélesebb rétegekhez eljussanak, hogy minél többen válasszák meg tudatosan életmódjukat, szokásaikat. Tanítani és tanulni kell a helyes életmódot. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az a döbbenetes és nagy problémákat előre vetítő adat, hogy míg a magyar lakosság 32%-a dohányzik, a húsz-harminc év közötti korosztályban ugyanez az arány 40%.

A Quintess otthont ad az életmóddal kapcsolatos legkorszerűbb, tudományosan igazolható ismereteknek és gyakorlatoknak. "A Quintess Ornish program csupán a kezdet, amit - siker esetén -a későbbiekben népegészségügyi szinten is fel lehet használni. Higgyen önmagában a beteg, hogy képes legyen az életét megváltoztatni." -így foglalja össze Dr. Tahy Ádám a 2009 őszén induló Szívbarát programot.

További részletek a Quintessről és az Ornish programról: www.quintessclub.com