|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. április 15.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Nem kell többé félni a fogorvosnál
Egy az Acupuncture in Medicine szaklapban megjelent új tanulmány szerint a túlságosan izgatott, rettegő páciensek mentsvára az akupunktúra alkalmazása lehet.
Ma már ismert tény, hogy minden huszadik beteg, aki felkeresi fogorvosát, indokolatlanul retteg a fogorvosi beavatkozástól. Gyakran ez a félelem olyan súlyos, hogy miatta maga a látogatás, és így a fogorvosi kezelés is elmarad.
Ez az odontofóbia néven ismert állapot számos, fontos fogászati beavatkozást akadályozhat meg, amelyek miatt a rettegő betegek szájhigiénés állapota és általános egészsége is veszélybe kerülhet. Egy 16 fős, az odontofóbiában közepesen vagy komolyan érintett tagokból álló csoporton végzett vizsgálódás során azt mérték fel, milyen módon hat az alanyokra az akupunktúrás kezelés. A 40-es éveikben járó betegek mindegyike minimum 2 éve küzdött a problémával (de volt köztük olyan is, akit már 30 éve kínzott a fogászfóbia), és már többféle megoldást kipróbáltak a tünetek enyhítésére, pl. nyugtatókat, relaxációs technikákat, terápiát és hipnózist is.
Az eredmények azt mutatták, hogy a fenti módszerek is hatékonyak ugyan az odontofóbia kezelésében, de egyrészt kifejezetten időigényesek, másrészt, képzett pszichiátert igényelnek. Az akupunktúrás kezelés azonban nem csupán hasonló hatásfokkal volt képes enyhíteni a tüneteket, de alkalmazása is egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldás.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Gázmérgezés, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Orbánc, Rosacea, Fejtetű, Akne - pattanásos bőr, Kontaktekcéma, Korpásodás, Lapostetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Wilms-tumor, Tüdőrák, Májrák, Emlőrák, Leukémiák, Gyomorrák, Vesedaganatok, Kötőszöveti eredetű daganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis A (heveny májgyulladás), Epehólyag-gyulladás, Reflux, Alkoholos májkárosodás, Botulizmus, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Anális fisszúra, Hasnyálmirigy gyulladás , ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Turner-szindróma, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Heregyulladás (orchiditis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herezacskóvisszeresség, Mellékhere-gyulladás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Agyhártyagyulladás, Rubeola (rózsahimlő), Legionárius betegség (legionellosis), Agyvelőgyulladás, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Skarlát, Kanyaró, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, Mumpsz, Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Farkastorok, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Guillain-Barré-kór, Alzheimer-kór, Alvászavarok, Wernicke-féle enkefalopátia, Izomdisztrófia, Porckorongsérv, Huntington chorea, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Chlamydia, Szifilisz, Lágyfekély, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Porcbetegségek (kondromalácia), Lúdtalp, Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csontritkulás (oszteoporózis), Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Értelmi fogyatékosság, Gyógyszerfüggőség, Korszakov-szindróma, Asperger-szindróma, Delirium tremens, Mániás depressziós elmezavar, Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, Stargardt-szindróma, Jégárpa, Kötőhártya-gyulladás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészek-ciszták, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, Meddőség, Klimaktérium, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Beri-beri, Angol-kór, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Bulimia, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Asztma, Hörghurut, Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|