|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. november 11.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Nehéz elalvás után 3 óra körül riadunk fel leggyakrabban
Egy friss kutatásból az derül ki, hogy a brit népesség közel fele nehezen alszik el, és éjszakánként kétszer is felriad. A rossz alvók legnagyobb valószínűséggel hajnali 3 óra 44 perckor riadnak fel, többnyire a csöpögő csapra, a hangos szomszédokra, a mocorgó társára vagy a vakarózó háziállatra.
Az A.Vogel Dormeasan gyógynövényes álmatlanság elleni szer gyártójának megbízásából 3000 résztvevővel készült felmérésből az derült ki, hogy tízből négy brit ember tapasztal nehézséget az elalvásban. Leggyakrabban pénzügyi és munkaügyi problémák a ludasok, de az emberek hatoda a késői vacsorára és a túl sok koffeinre hivatkozott.
Dr. Jen Tan, a kutatás vezetője elmondta, megdöbbentően sok embernek van gondja az elalvással illetve az éjszakai felriadással. Rohanó világunkban az emberek többsége egész nap kapkod, és így felzaklatva kerül a nap végén ágyba. A mellékvesének nincs ideje kikapcsolni. Alvás nélkül pedig a szervezet nem tud regenerálódni, és egyre nehezebben képes ellátni mindennapi teendőit.
A kutatás szerint az emberek leggyakrabban hajnali 3 óra 44 perckor riadnak fel, és a megkérdezettek fele állította, hogy a megszakított alvás miatt másnap egész nap fáradtnak érzik magukat. A megkérdezettek egyötöde azt is bevallotta, hogy napközben elszunyókál. Dr. Tan elmondta, hogy ennek az alváshiánynak a következtében több millió brit ember teljesít rosszul a munkahelyén másnap, és képtelenek a megfelelő koncentrációra. Az emberek többségének 7-8 óra alvásra van szüksége, így amikor ez nem teljesül, könnyen megemelkedhet a szorongás szintje is.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Gázmérgezés, Bursitis, Gombamérgezés, Ficamok, rándulások, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Fejtetű, Ótvar, Akne - pattanásos bőr, Vitiligo, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Lichen ruber planus, Furunkulus, Seborrheás dermatitisz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Hasnyálmirigy-rák, Tüdőrák, Papillaris carcinoma, Krónikus limfoid leukémia, Nyelőcsőrák, Gégerák, Agydaganat, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Epekőbetegség, Alkoholos májkárosodás, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Hepatitis B, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Epehólyag-gyulladás, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Hiperkinézis, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Herezacskóvisszeresség, Bilharziózis, Prosztata-megnagyobbodás, Here vízsérv (hydrocele testis), Mellékhere-gyulladás, Herecsavarodás (torsio testis), Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Malária, Veszettség (Rabies lyssa), Feketehimlő, Skarlát, Campylobacteriózis, Dengue-láz, Vérhas, Agyhártyagyulladás, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Siketség, Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Galaktozémia, Alsó húgyúti fertőzés, Farkastorok, Diszpraxia, Down-kór, Oltási szövődmények, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvási apnoe, Arcidegzsába, Polyneuropathia, Esszenciális tremor, Amiotrófiás laterálszklerózis, Vitustánc , Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Demencia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Szifilisz, HIV (AIDS), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lúdtalp, Scheuermann-kór, Dupuytren-kontraktúra , Dongaláb, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kiégés-szindróma (burnout), Pánikbetegség, Skizofrénia, Depresszió, Diszlexia, Disztímia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, Szemhéjgörcs, Távollátás, Kancsalság, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívbillentyű-betegségek, Anémia, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Von Willebrand szindróma, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Preeklampszia, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Endometriózis, Bartholin ciszta, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Anorexia, Elhízás, Alultápláltság, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Atelektázia, Tüdőtályog, COPD, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|