|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. augusztus 6.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Miért beteg a magyar?
A legbetegebb nemzetek közé tartozik Európában a magyar - állapította meg a WHO. A Szinapszis Kft. Által készített, 1000 fős felmérésből kiderült: honfitársaink hajlamosak a külső körülményekre hárítani egészségük romlását.
Az egészségtudatosságra és a saját felelősségünk fontosságára dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője hívta fel a figyelmet.
"A körülmények a felelősek"
Miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben ismét rámutatott a magyar lakosság egészségi állapotának hanyatlására, egy ezer fős felmérésben megpróbálták kideríteni: hogyan okolják meg mindezt a magyarok. A válaszadók többsége a rossz étkezési szokásokat, a nehéz anyagi helyzetet és a túlhajszoltságot említette az okok közt. A megkérdezettek 67 százaléka nevezett meg külső, nem befolyásolható okokat, 15 százalék a hárítás legkézenfekvőbb okának a rossz anyagi helyzetet látta. Főként az 56-65 évesek hajlottak a külső körülmények hibáztatására. Szerencsére a 18-25 éves korosztály döntően a káros szenvedélyeket és a mozgáshiányt okolta a helyzetért. Ami viszont egyértelműen kiderült a felmérésből, hogy még mindig tájékozatlanok vagyunk az egészségmegőrzés terén, és az egészségnevelésünk sem nevezhető hatékonynak.
Miért más a hibás?
- Döbbenetes, milyen erős a magyarokban a hárítás, és mennyivel szívesebben fogjuk meg a könnyebbik végükön a dolgokat. - mondja dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. - Ezzel együtt különösen figyelemreméltó és szomorú, mennyire nem ismerjük fel a mozgás jelentőségét, amely pedig gyakorlatilag minden egyes szervet, szervrendszert és a már kialakult betegségeket is pozitívan befolyásolja. A szakértő szerint legkönnyebb a rossz anyagi helyzetre, a túlhajszoltságra, a magas gyógyszerárakra és az ország kedvezőtlen anyagi helyzetére fogni, hogy egyre betegebbek vagyunk. Holott a leggyakoribb halálozási aránnyal rendelkező kórokat, vagyis a szív- és érrendszeri-, valamint a daganatos betegségeket ezen tényezők befolyásolják a legkevésbé. Semmiféle közvetlen összefüggés nem fedezhető fel a rossz anyagi helyzet és a fent említett betegségek közt, sőt, bizonyos rákfajták (például a vastagbélrák) jóval gyakoribbak a gazdagabb országok lakói közt. Sokkal döntőbbek viszont a saját döntésünktől függő szokások, így főként a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás, valamint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, és a kábítószerek.
A számok nem hazudnak
A WHO egyik korábbi, átfogó tanulmánya szerint a rendszeres mozgás bizonyítottan csökkenti számos betegség kockázatát, így például a szívbetegségekét, a strokét, az elhízásét, a cukorbetegségét, a vastagbél- és mellrákét, és a depresszióét. Ezen kívül javítja a közérzetet, tónusossá teszi az izomzatot és megadja az idős embereknek az esélyt egy önállóbb életre. A felmérésből bizonyos arányszámok is világosan mutatják az éles összefüggést: - A kardiovaszkuláris betegségek tekintetében elmondható, hogy az inaktív embereknek kétszer akkora esélyük van szívbetegségekre, mint aktívan mozgóknak. A mozgás ugyanakkor megelőzheti a stoke-ot és a magas vérnyomást és koleszterinszintet is csökkenti. - A korábban csak a 40 feletti korosztályt fenyegető 2-es típusú (erősen életmódfüggő) diabétesz ma már a fiatalabbakat is érinti. A kialakulására a rendszeresen közepes vagy nagy intenzitású mozgást végzőknek 30 százalékkal kisebb esélyük van, mint az inaktívoknak. - A fizikailag aktív személyeknek 40 százalékkal kisebb az esélyük a vastagbélrákra, csökken a mellrák esélyük, a magas intenzitású mozgás pedig hatásos lehet a prosztataták ellen. - A mozgás csökkenti a depresszió esélyét is, segít a stresszel való megküzdésben. A gyerekeknek jó lehetőség a szociális képességek fejlesztésére, a felnőtteknek pedig abban segít, hogy jobb viszonyban legyenek a testükkel. Ráadásul az aktivitás más, egészségtudatosabb lépésekre is sarkall, mint például az egészségesebb étkezés és a dohányzásról való lemondás.
Habzsolás és lustaság
Muszáj nyíltan beszélünk. Az összes, leginkább minket fenyegető betegség civilizációseredetű. Azaz a gazdag államokat jobban érinti, mint az elmaradottabbakat. A civilizált embernek van pénze csokoládéra, süteményekre, állandó húsra, a szükségesnél több étel evésére, a civilizált ember teheti meg, hogy nem kell mozognia a létfenntartásához. - olvasható a http://drbabai.blog.hu-n. A magyar társadalom előtt tehát hatalmas feladat tornyosodik: rá kell jönnünk, hogy az egészségi állapotunkért döntően mi magunk vagyunk a felelősek. Vagyis a teljes értékű, kiegyensúlyozott táplálkozásba és mozgásba fektetett munka és energia térül meg leginkább - az egészségünkben.
Oxygen Medical
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Bursitis, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Festékes anyajegy, Vitiligo, Akne - pattanásos bőr, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Ótvar, Herpesz, Orbánc, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Wilms-tumor, Nyelőcsőrák, Májrák, Csontdaganatok, Lipoma, Hererák, Bőrrák, Agydaganat, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hasnyálmirigy gyulladás , Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gyomorfekély, Anális fisszúra, Gasztrosztóma , Tárolási betegségek, Aranyér, Irritábilis bélszindróma (IBS), ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Prosztata-megnagyobbodás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Korai magömlés, Herecsavarodás (torsio testis), Fitymafék (rövid), Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Tetanusz, Álomkór, Vérhas, Kolera, Kullancs-enkefalitisz, Kanyaró, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Szalmonella-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Orrpolip, Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Szamárköhögés, Oltási szövődmények, Galaktozémia, Alsó húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Torokgyík (Diftéria), ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Addison-kór, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Creutzfeldt-jakob kór, Parkinson-kór, Migrén, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Narkolepszia, Arcidegzsába, Polyneuropathia, Myastenia gravis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Szifilisz, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Gerincferdülés (scoliosis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Alkoholizmus, delírium tremens, Pánikbetegség, Gyógyszerfüggőség, Egyéb függőségek, Mániás depressziós elmezavar, Paranoia, Kényszerbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, Stargardt-szindróma, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Angina pectoris, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívbillentyű-betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Meddőség, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Alultápláltság, Skorbut, Angol-kór, Elhízás, Lisztérzékenység, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, COPD, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, Heveny glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|