|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. július 26.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Méz, mint antibiotikum
A FASEB Journal júliusi számában közölt tanulmány szerint a méz baktériumellenes összetevőt tartalmaz.
A defenzin-1 nevű fehérjét a méhek szintetizálják, és remélhetőleg egy nap lehet majd alkalmazni a szokásos antibiotikumokkal szemben rezisztens törzsek ellen, például égési sérüléseket és bőrfertőzéseket követően.
A vizsgálatot az amszterdami Orvosi Mikrobiológiai Intézet munkatársai végezték, Sebastian A.J. Zaat vezetésével. Reményeik szerint a méz, vagy annak valamely összetevője alkalmazható lenne az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfertőzések kezelésére, vagy megelőzésére.
Zaat és munkatársai kémcsövekben orvosi tisztaságú méz antibakteriális hatását vizsgálták, olyan baktériumokra, melyek rezisztensek a hagyományos antibiotikumokkal szemben. Ennek eredményeképp a defenzin-1-et izolálták, mely a méhek immunrendszerének összetevője, és a mézhez az állatok adják hozzá. A felfedezés magyarázatot ad arra is, hogyan működik a méhek immunrendszere, melynek következtében a méhészek képesek lehetnek egészségesebb, táplálóbb méz előállítására. "Évezredek óta tudjuk, hogy a méz jót tesz a különböző bántalmakra, de sosem értettük ennek mikéntjét" - írja Gerald Weissmann, a FASEB Journal szerkesztői kommentárjában. - "Most sikerült kivonni azt az antibakteriális összetevőt, melynek segítségével hatásosabban védekezhetünk a fertőzésekkel szemben."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Ótvar, Herpesz, Seborrheás dermatitisz, Orbánc, Fejtetű, Basalioma, Rosacea, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Gégerák, Lipoma, Emlőrák, Hererák, Papillaris carcinoma, Tüdőrák, Vesedaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis C, Reflux, Hepatitis B, Nyombélfekély, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Crohn-betegség, Gyomorfekély, Epekőbetegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herezacskóvisszeresség, Andropauza, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herecsavarodás (torsio testis), Fitymaszűkület, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Febris recurrens, Amőbiázis, Trichomoniázis, Calicivírus-fertőzés , Mononukleózis, Malária, Agyvelőgyulladás, Kanyaró, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Krupp, Bölcsőhalál, Torokgyík (Diftéria), Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Reumás láz, Szamárköhögés, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Wernicke-féle enkefalopátia, Demencia, Tourette-szindróma, Creutzfeldt-jakob kór, Fantom végtag, Migrén, Izomdisztrófia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dupuytren-kontraktúra , Metatarsalgia , Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Diszlexia, Alkoholizmus, delírium tremens, Korszakov-szindróma, Kiégés-szindróma (burnout), Disztímia, Mániás depressziós elmezavar, Delirium tremens, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Köszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szürkehályog (katarakta), Kancsalság, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Von Willebrand szindróma, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Coarctatio aortae , Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívbillentyű-betegségek, Endocarditis, Angina pectoris, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Méhgyulladás, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Bartholin ciszta, Meddőség, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Elhízás, Angol-kór, Anorexia, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Hörghurut, Atelektázia, COPD, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Veseciszta, Vizelet-inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|