|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. május 8.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Melyik a legstresszesebb munka?
A mostani nehéz időkben meglehetősen nehéz munkát találni - sokaknak azonban még nehezebb feladat a munkával járó stresszt kezelni.
Egy internetes álláskereső portál felmérése alapján összeállították a legtöbb és a legkevesebb stresszel együtt járó munkahelyeket. A CareerCast felmérése lapján a munkavállalók 70%-a állítja, hogy a munkája stresszt okoz, míg a megkérdezettek közel fele a munkahelye stabilitása miatt aggódik. Sok munkavállaló amiatt panaszkodott, hogy a munkáltatója nem fordít elegendő figyelmet arra, hogy a dolgozók egy egészséges egyensúlyt alakítsanak ki a munkájuk és a szabadidejük között.
A 2011-es stressz-lista élén a polgári repülőgépeket vezető pilóták állnak, de az évi 100 000 dollárt is meghaladó fizetésük némileg kárpótolja őket. A pilóták után médiában dolgozó emberek következnek a listán. A médián belül a közkapcsolati felelősök feladatköre a legstresszesebb, továbbá a hírközlőké és a fotóriportereké, akik veszélyes helyeken dolgoznak. Ugyancsak feszült a cégvezetőknek, a reklámügynökségek irányítóinak és az építészeknek a munkája.
A feszültségmentes munkák toplistájára kerültek további egészségügyi szakmák, főként a dietetikus és a fülorvos. A nyugodalmas állások között van a számítógépes programozás és a matematikusi munka is. A Careercast felmérése külön foglalkozik a szellemi és fizikai munkákkal. A fizikai munkák közül a tűzoltók, a rendőrök és a börtönőrök munkája jár a legtöbb feszültséggel. Stresszmentes állásnak számít ugyanakkor könyvkötészettel, fényképelőhívással, vagy hangszerjavítással foglalkozni.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Shock (sokk), Gázmérgezés, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Vitiligo, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Napszúrás, Festékes anyajegy, Herpesz, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kaposi-szarkóma, Vastagbélrák, Prosztatarák, Hasnyálmirigy-rák, Lipoma, Hererák, Gégerák, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Gyomorhurut, Epehólyag-gyulladás, Gasztrosztóma , Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Nyelőcsőfekély, Gyomorfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Andropauza, Heregyulladás (orchiditis), Bilharziózis, Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Malária, Skarlát, Szalmonella-fertőzés, Agyvelőgyulladás, Feketehimlő, Toxoplazmózis, Febris recurrens, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Oltási szövődmények, Felső húgyúti fertőzés, Reumás láz, Krupp, Nyitott gerinc, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tourette-szindróma, Huntington chorea, Williams-szindróma, Disztónia, Esszenciális tremor, Demencia, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Angelman-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Gerincferdülés (scoliosis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dongaláb, Scheuermann-kór, Porcbetegségek (kondromalácia), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Alkoholizmus, delírium tremens, Értelmi fogyatékosság, Depresszió, Diszlexia, Egyéb függőségek, Kényszerbetegség, Asperger-szindróma, Exorexia , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Léprepedés, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Távollátás, Rövidlátás, Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Érelmeszesedés, Dilatatív kardiomiopátia, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Anémia, Coarctatio aortae , Magasvérnyomás-betegség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Meddőség, Mióma, Premenstruációs tünetegyüttes, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Kóros soványság, Skorbut, Elhízás, Beri-beri, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, COPD, Légúti allergia, szénanátha, Hörghurut, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|