|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. október 30.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Megvan a fekete halál genetikai kódja
Semmi sem igazolja, hogy a középkori pusztító pestisjárványokért egy, a mainál fertőzőbb baktérium lett volna a felelős. A kutatók ugyanis rekonstruálták a baktérium genetikai kódját, és nem találtak magyarázatot adó eltérést.
Miután egy kutatócsoport a londoni East Smithfieldben egy középkori temetőből származó négy csontvázon nemrég azonosította azt a 600 éves kórokozót, amely 1348 és 1353 között Európa lakosságát majdhogy a harmadára csökkentette, a tudósok azt állították, hogy a baktérium megegyezik Yersinia pestissel. A ma ismert kórokozónál pedig csak egy eltérés, a pPCP1 jelző plazmid miatt lehetett sokkal fertőzőbb.
Ugyanez a kutatócsoport Johannes Krause, a Tübingeni Egyetem professzorának vezetésével újabb vizsgálatokat végzett a csontvázak fogából vett mintákon, és képesek voltak rekonstruálni a középkori Yersinia pestis genetikai kódját.
”Az összes ma létező törzs, ami a világon kering, közvetlenül kapcsolódik ehhez a baktériumhoz. Kiderült, hogy ez az ősi törzs nagyon közel áll a maihoz, amely embereket is képes megfertőzni. Mondhatni, ez a mostani pestisek nagyanyja” - magyarázta a professzor.
A kutatók szerint ezért semmi sem bizonyítja, hogy a középkori baktérium fertőzőbb lenne a mainál. Szerintük más környezeti tényezők voltak a felelősök a járványok kialakulásáért, mint például a hideg és nedves klíma, valamint a higiénia hiánya. A fekete halál egyébként évente még ma is kétezer ember életét követeli, a legutóbbi nagyobb pestisjárvány 1994-ben volt az indiai Suratban.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Csonttörések, Nyílt sebek, Égési- és fagyási sérülések, Gombamérgezés, Sziget-betegség, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Herpesz, Rühesség, Basalioma, Fejtetű, Akne - pattanásos bőr, Furunkulus, Erythema nodosum, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Agydaganat, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Wilms-tumor, Gyomorrák, Krónikus limfoid leukémia, Nyelőcsőrák, Kaposi-szarkóma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zollinger-Ellison szindróma, Aranyér, Tárolási betegségek, Irritábilis bélszindróma (IBS), Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gasztrointesztinális perforáció, Anális fisszúra, Hepatitis B, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Mellkas fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Andropauza, Mellékhere-gyulladás, Heregyulladás (orchiditis), Prosztata-megnagyobbodás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Fitymafék (rövid), Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Trichomoniázis, Toxoplazmózis, Agyvelőgyulladás, Tuberkulózis (TBC), Gnathostoma-fertőzés, Lyme-kór, Calicivírus-fertőzés , Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, Alsó húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Mumpsz, Szamárköhögés, Krupp, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tourette-szindróma, Vitustánc , Wernicke-féle enkefalopátia, Creutzfeldt-jakob kór, Parkinson-kór, Narkolepszia, Guillain-Barré-kór, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Hemofília, Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, Chlamydia, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerincferdülés (scoliosis), Metatarsalgia , Porcbetegségek (kondromalácia), Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Disztímia, Borderline szindróma, Asperger-szindróma, Gyógyszerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, Borderline személyiségzavar, Korszakov-szindróma, Kényszerbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Léprepedés, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kancsalság, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, Rövidlátás, Szürkehályog (katarakta), Kötőhártya-gyulladás, Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Dilatatív kardiomiopátia, Magasvérnyomás-betegség, Szívizom betegségek, Endocarditis, Von Willebrand szindróma, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Mióma, Preeklampszia, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Endometriózis, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Anorexia, Angol-kór, Bulimia, Elhízás, Skorbut, Farkasvakság, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Tüdőtályog, COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Tüdőgyulladás, Légmell, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|