|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Meditációval a pszichiátriai betegségek ellen
Szakértők szerint az ősi technika kikapcsolja az agy azon területét, amely egy sor pszichiátriai betegséggel van összefüggésben, így enyhítve többek között a hiperaktivitás és az Alzheimer-kór tüneteit.
A tudósok remélik, hogy a felfedezés segít az idegrendszeri rendellenességek okainak felkutatásában, és könnyítheti ezek kezelését. Korábban már bebizonyították, hogy az utóbbi években oly népszerűvé vált meditáció segíti a dohányzásról való leszokást, a rákból való felépülést, továbbá alkalmazásával megelőzhető a pikkelysömör is.
A Yale Egyetem kutatói most úgy látják, a figyelem koncentrálásával és a boldogságérzés fokozásával le lehet lassítani az időskori elbutulás folyamatát. A megfigyelés vezetője, Judson Brewer így nyilatkozott: ”A meditáció egy évezredek óta gyakorolt folyamat a pillanat megragadására és a jelenben való élésre. Ugyanakkor a mentális betegségek gyakran éppen a szórakozottsággal és a gondolatokba való túlzott belefeledkezéssel járnak, ezen segíthet a meditáció, mi pedig ezáltal bepillantást nyerhetünk az idegrendszeri folyamatokba.”
A Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban megjelent tanulmány szerint a tudósok kezdő és gyakorlott, különböző technikákat alkalmazó meditálókat vizsgáltak. Úgy tapasztalták, hogy akik régóta meditálnak, azok agyának az úgynevezett default mode network-je (DMN, az agy azon része melynek aktivitása nyugalmi helyzetben magasabb, mint egy célirányos feladat végrehajtása közben) csökkentett aktivitással dolgozott. Ez a terület felelős a figyelemzavarokért, a szorongásért és a hiperaktivitásért, valamint itt keletkeznek az Alzheimer-kórért felelős béta-amiloid plakkok. Pihenés alatt és a meditáció minden technikáját alkalmazva tapasztalható volt ez a csökkent aktivitás, ezért feltételezhető, hogy aki rendszeresen meditál, kevésbé van kitéve az olyan rendellenességeknek, mint például a skizofrénia.
A Wisconsini Egyetemen szintén előkészítés alatt van egy kutatás, amely azt hivatott feltérképezni, milyen hatással van a jóga és a meditáció a veterán katonákra. Azt feltételezik, hogy ezek a technikák segíthetnek a poszttraumás jelenségek kezelésében, így legyőzhetővé válnak a nyomasztó gondolatok, az érzelmi zsibbadtság és az álmatlanság.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Bursitis, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Rosacea, Seborrheás dermatitisz, Rühesség, Körömgombásodás, Lichen ruber planus, Kaposi-szarkóma, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Wilms-tumor, Vesemedencerák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Petefészekrák, Prosztatarák, Hererák, Kaposi-szarkóma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Epehólyag-gyulladás, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Nyombélfekély, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Hepatitis C, Hepatitis B, Crohn-betegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Turner-szindróma, Diszkalkulia, Fenilketonuria, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Mellékhere-gyulladás, Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Sárgaláz, Febris recurrens, Lyme-kór, Malária, Amőbiázis, Lépfene, Chikungunya-láz, Kolera, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Orrpolip, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Krupp, Ewing-szarkóma, Mumpsz, Down-kór, Farkastorok, Torokgyík (Diftéria), Alsó húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Angelman-szindróma, Guillain-Barré-kór, Fantom végtag, Bell parézis, Huntington chorea, Porckorongsérv, Sclerosis multiplex, Bartter-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Non-Hodgkin limfómák, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Hemofília, Agranulócitózis, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Scheuermann-kór, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), Izombetegségek, Metatarsalgia , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Mániás depressziós elmezavar, Borderline személyiségzavar, Poszttraumatikus stressz szindróma, Diszlexia, Gyógyszerfüggőség, Egyéb függőségek, Szorongásos kórképek, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, Távollátás, Szemhéjgörcs, Keratoconus, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Dilatatív kardiomiopátia, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Angina pectoris, Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Klimaktérium, Méhgyulladás, Petefészekgyulladás, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Anorexia, Kóros soványság, Alultápláltság, Bulimia, Skorbut, Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|