|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 5.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Magyar világsiker az asztmakezelésben!
Egy kis fémhigany, vagy egy kanál mustármag felkelés után, rendszeres alkohol-, kávéfogyasztás és
dohányzás- kétszáz évvel ezelőtt úgy hitték, mindezek gyógyírként szolgálnak az asztmában
szenvedőknek. Később persze kiderült, hogy a felsoroltak többsége inkább árt, mint használ, s
lassan-lassan megjelentek a valódi gyógyszerek. Gondolták volna, hogy korunk egyik
leghatékonyabb készítményének kifejlesztésében oroszlánrészt vállalt egy Kanadában élő magyar
gyógyszerkutató?!
Az allergiások, asztmások életét megnehezítő egyik ismert anyag a gyulladásos reakciókat előidéző hisztamin. Létezik azonban még egy vegyület, amelynek hatása jóval intenzívebb és tartósabb. Samuelsson svéd biokémikus kitartó munkájának következtében 1979-ben fény derült e vegyület struktúrájára, és bebizonyosodott, hogy a hörgőizmok összehúzódása az ún. leukotriének számlájára is írható. E felfedezést 1982-ben Nobel-díj koronázta.
A hörgőizmok görcsén kívül a leukotriének előidézik a légutak vizenyőssé válását és a fokozott váladékképződést is, ez azt jelenti, hogy a kezelés egyik kézenfekvő módja a leukotrién-képződésgátlása. Igen ám, csakhogy a megfelelő, tehát kellően hatékony, egyszersmind biztonságos antagonista (vagyis, ellentétes hatású anyag) előállítása nem egyszerű feladat! Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a ma már hazánkban is kapható, a leukotriének hatását ellensúlyozni képesgyógyszer kifejlesztéséhez tizenkét esztendőre volt szükség!
A történet a nyolcvanas években kezdődött, abban az időben látott hozzá egy kanadai kutatócsoport a gyógyszer alapjául szolgáló molekula előállításához. A szakemberek szigorú követelményeket állítottak fel: lényeges volt, hogy a leendő gyógyszer jelentős javulást eredményezzen az asztmás beteg állapotában, hogy szájon át adható, és napi egyszeri adagolású legyen, hogy a lehető legcsekélyebb mértékű és számú mellékhatással bírjon, és hogy felnőttek és gyermekek egyaránt alkalmazhassák.
”Számos kudarcot követően, sikerült egy olyan molekulát szintetikus úton előállítanunk, amely a krónikus asztmás beteg szervezetébe juttatva, sok esetben képes meggátolni, hogy gyulladás alakuljon ki a légutakban, és a hörgők simaizomzata görcsösen összehúzódjon. Ezzel elejét veszi az asztmás rohamok kialakulásának. Erre a molekulára építve fejlesztettük ki azután azt a teljesen új hatásmechanizmusú tablettát, amely jelentős mértékben kiválthatja, vagy csökkentheti a - különösen a fejlődésben lévő gyermeki szervezetre, de a felnőttekre is több esetleges mellékhatással bíró - szteroid hormon tartalmú inhaláló szerek alkalmazását”- mondta el budapesti látogatása során a kutatócsoportot irányító szakember, a több mint negyven éve Kanadában élő Dr. Vadas Erzsébet.
A kutatónő szavaiból egyértelműen kiderül, hogy a montelukaszt névre ”hallgató” molekula, mely a kutatóhely, azaz Montreál, illetve a leukotriének hatását ellensúlyozni képes anyagoknak korábban adott gyűjtőnév betűinek ötvözetéből áll össze, áttörést hozott az enyhe és közepesen súlyos asztma kezelésében. Törzskönyvezésére először Finnországban került sor, 1997 augusztusában, azóta mártöbbek között- itthon is hozzáférhető. Kétéves kortól szedhető, a fiatal korosztály számára a kellemes, cseresznye ízű rágótablettás kiszerelés teszi kényelmesebbé a gyógyszer bevételét, ezzel megkönnyítve a szülők dolgát. A gyógyszer hatékonyságát fokozza, hogy a tüdő perifériás részeibe is eljut, ellentétben a belélegzett készítményekkel, amelyeknél sok esetben csak a hatóanyag egy része érkezik meg oda, ahol szükség van rá. Bár az inhalációs készítmények használata során a gyógyszer közvetlenül a tüdőbe kerül, azonban körülményesebb az alkalmazás, ráadásul, ha rossz az inhalációs technika, nem jut elég mélyre a gyógyszer, ezért vagy gyakoribb, vagy nagyobb mennyiségű használatra lesz szükség, és nehéz beállítani a helyes dózist. Ezek a problémák könnyedén kiküszöbölhetőek a részben ”magyarnak tekinthető” tablettával, amelyet csupán egyszer kell bevenni naponta. Ne feledjük: a tünetek kordában tartásának záloga a megfelelő kezelés, melynek alappillére a kezelőorvossal való együttműködés, illetve a beteg számára leghatékonyabb gyógyszer kiválasztása és előírás szerinti alkalmazása!
|
|
|
| |
| |
|
Az asztma olyan krónikus betegség, amely a légutak nyálkahártyájának gyulladásából fakad. A gyulladás miatt a légutak igen érzékenyek és erősen reagálnak olyan anyagokra, amelyekre egyébként allergiásak vagyunk, vagy amelyek irritálják a tüdőnket. Az asztma a gyermekkorban a leggyakoribb krónikus betegség világszerte. Az utóbbi időkig előfordulási gyakorisága növekedett, az elmúlt években stagnálni látszik. Elsősorban a fejlett nyugati országokban gyakori; az egyes országok között nagy különbségek észlelhetőek, 0,5%-tól 10%-ig. Az előfordulási gyakoriság valószínűleg összefügg a nyugati életvitellel.
|
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: nnekati (64 éves nő) | időpont: 2008. július 28. 08:04 |
 |
| Történet: |
Asztmás tüneteim egy gyógyszer mellékhatásaként jelentkeztek. A gyógyszert lecseréltük, de akkor már későn volt. Nehezen tudom elfogadni betegségemet. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, influenzaszerű tünetek
Keringés és légzés: fulladásrohamok, hörgőgörcs, köhögés, légszomj, terheléskor légszomj
Beszéd, hang: rekedtség |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, mellkasi fájdalom, testsúlytöbblet
Keringés és légzés: fulladás-érzés, fulladásrohamok, légszomj
Magatartás, felismerés, érzelem: hangulatingadozás, idegesség, idegfeszültség
Beszéd, hang: rekedtség |
| Kórház, rendelő: |
Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete (Veszprém megye, Farkasgyepű) |
| Gyógyszerek: |
Seretide Diskus, Foster, Ventolin |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: salamon (-68 éves férfi) | időpont: 2008. június 26. 11:02 |
 |
| Történet: |
Bár Hajós professzor mondta: ki soká fullad soká él , de kivánom betegtársaknak e szimptóma elkerülését. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: kóros köpet, légszomj, nehézlégzés |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: köhögés, légszomj, mellkasi zörej |
| Kórház, rendelő: |
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
diaphillin inj. tabl. Prednisolon tabl. Inhalátorok |
| Alternatív gyógymódok: |
tengerparti gyógykezelések /Heiliigendamm / Sós inhaláció
Bad Salzungen / .Vizkúra / Güsse , Wassertreten /, légzőizmok
masszázsa. Kékestetőn voltam 6 alkalommal.
majd elköltözés a betegséget kiváltó makro és mikro környezetből |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
a betegséget kiváltó tényezők / levegő szennyezettség , fizikai és idegi megterhelés , megfázás, felső léguti infekciók/ elkerü- lése és megtanulni az adott krónikus betegséggel való együttélésre . |
|
|
 |
| |
| beküldte: Samu (37 éves férfi) | időpont: 2008. június 24. 11:49 |
 |
| Történet: |
A kezelőorvosom csak gyógyszert ír fel 3 havonta, allergiavizsgálatra 5 éve küldött, a tüdőmet utoljára 3 éve hallgatta meg. (akkor éppen fulladtam amikor a rendelésre érkeztem) |
| Kezdeti tünetek: |
Szem: égő szem, könnyezés
Keringés és légzés: fulladás-érzés, fulladásrohamok, hörgőgörcs, köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, légszomj, mellkasi zörej, nehézlégzés, orrdugulás, stridor (sípoló légzés), szaglászavar, szívdobogás érzés, tüsszögés, zihálás
Fül, orr, gége: középfülgyulladásra való hajlam |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: fulladás-érzés, fulladásrohamok, hörgőgörcs, köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, légszomj, mellkasi zörej, nehézlégzés, orrdugulás, stridor (sípoló légzés), szapora szívműködés, szívdobogás érzés, tüsszögés, zihálás
Fül, orr, gége: középfülgyulladásra való hajlam |
| Kórház, rendelő: |
Nyírő Gyula Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
Symicort,
Ventolin |
| Alternatív gyógymódok: |
Akupunktúra 13 évesen - egy év tünetmentesség |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
Jelenleg is folyamatosan szedek gyógyszert, fulladás ritkán jelentkezik (havi 1-2 alkalom) allergiás panaszok (orrfolyás, könnyezés stb,) folyamatos |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Bursitis, Sziget-betegség, Csonttörések, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Korpásodás, Festékes anyajegy, Furunkulus, Basalioma, Rosacea, Körömgombásodás, Ruhatetű, Herpesz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gyomorrák, Petefészekrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Agydaganat, Hererák, Nyelőcsőrák, Prosztatarák, Papillaris carcinoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis B, Anális fisszúra, Crohn-betegség, Tárolási betegségek, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Zsírmáj, Reflux, Gasztrosztóma , ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Kleinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Herezacskóvisszeresség, Andropauza, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Bilharziózis, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Kandidiázis (candida), Influenza, Vérhas, Feketehimlő, Ebola, Bárányhimlő, Amőbiázis, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Gégegyulladás, Hangszalag polip, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, Nyitott gerinc, Bölcsőhalál, Ewing-szarkóma, Alsó húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Addison-kór, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Esszenciális tremor, Schwannomatózis, Sclerosis multiplex, Myastenia gravis, Guillain-Barré-kór, Demencia, Tay–Sachs-szindróma, Parkinson-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Dupuytren-kontraktúra , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lumbágó, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kiégés-szindróma (burnout), Depresszió, Exorexia , Szorongásos kórképek, Disztímia, Borderline személyiségzavar, Gyógyszerfüggőség, Diszlexia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Köszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Makula degeneráció, Szürkehályog (katarakta), Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szemhéjgörcs, Sárgafolt elfajulás, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Coarctatio aortae , Anémia, Érelmeszesedés, Von Willebrand szindróma, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, Mióma, Méhgyulladás, Petefészekgyulladás, Petefészek-ciszták, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Skorbut, Elhízás, Lisztérzékenység, Kóros soványság, Beri-beri, Angol-kór, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Tüdőgyulladás, Hörghurut, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|