|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. június 27.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Korai öregedést okozhat egy AIDS-gyógyszercsalád
A HIV-fertőzés kezelésére Afrikában és más szegény régiókban gyakran alkalmazott egyik AIDS-gyógyszercsalád korai öregedéshez és korral összefüggő problémákhoz, szívbetegséghez, szellemi leépüléshez vezethet - közölték brit kutatók.
A Nature Genetics című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az úgynevezett nukleozid-analógok (reverz transzkriptáz inhibitorok, NRTI vegyületek) károsítják a páciens mitokondriumaiban - az energia előállításában és elraktározásában szerepet játszó sejtszervecskékben - található DNS-t.
A kutatók szerint kevéssé valószínű, hogy az újabb generációs AIDS-koktélok hasonló mértékű károsodást okoznának, mert azok kevésbé mérgezőek a mitokondriumokra, ám ennek bizonyítására indokolt a további vizsgálódás. ”Időbe telik, mire ezek a mellékhatások nyilvánvalóvá válnak, így kérdőjeles a jövő, és az, hogy az újabb szerek szintén okoznak-e ilyen problémát” - vélekedett Patrick Chinnery kutatásvezető, a Newcastle-i Egyetem munkatársa.
A megállapítások a kutatók szerint segítenek annak magyarázatában, hogy a régebbi antiretrovirális AIDS-szerekkel kezelt HIV-fertőzött emberek miért esendőbbek időnként, és miért jelennek meg náluk fiatalabb életkorban olyan problémák, mint a szívbetegség és a demencia.
”A mitokondriumainkban lévő DNS egész életünk folyamán másolódik, ezért ahogyan öregszünk, természetes módon felhalmozódnak benne a hibák - magyarázta Chinnery. - Úgy hisszük, ezek a HIV ellenes szerek felgyorsítják a hibák felhalmozódási arányát. Tehát mondjuk 10 év alatt egy személy mitokondriális DNS-ében ugyanannyi hiba gyűlhet össze, mintha természetes módon 20 vagy 30 évet öregedett volna.”
Az NRTI szerek - amelyek közül a legismertebb az AZT (zidovudin) - nagy előrelépést jelentettek a HIV-fertőzöttek kezelésében az 1980-as években, amikor először megjelentek. Meghosszabbították a páciensek életét, és segítettek abban, hogy a HIV-fertőzést ne halálos ítéletnek, hanem kezelhető krónikus betegségnek tekintsék.
|
|
|
| |
| |
|
Az AIDS (szerzett immunkhiányos tünetegyüttes) betegséget a HIV (humán immundeficiencia vírus) fertőzés okozza. A HIV vírus nemi érintkezéssel (beleértve a hagyományos hüvelyi, az anális és az orális kontaktust is), vérrel (vérátömlesztés - Magyarországon rendkívül ritka, intravénás kábítószerélvezők), szervátültetéssel és anyáról gyermekre közvetlenül a szülés, illetve a szoptatás során terjedhet. A fertőzés tünetek nélkül, vagy enyhe influenzaszerű tünetekkel zajlik, majd akár évekig tünetmentes lehet. A tünetek megjelenésétől hívjuk a betegséget AIDS-nek. A betegség az immunrendszer legyengítése által okoz tüneteket. A szervezet képtelen többé megbirkózni még az enyhébb fertőzésekkel is. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 10. 15:11 |
 |
| Történet: |
Az AIDS (szerzett immunkhiányos tünetegyüttes) betegséget a HIV (humán immundeficiencia vírus) fertőzés okozza. A HIV vírus nemi érintkezéssel (beleértve a hagyományos hüvelyi, az anális és az orális kontaktust is), vérrel (vérátömlesztés - Magyarországon rendkívül ritka, intravénás kábítószerélvezők), szervátültetéssel és anyáról gyermekre közvetlenül a szülés, illetve a szoptatás során terjedhet. A fertőzés tünetek nélkül, vagy enyhe influenzaszerű tünetekkel zajlik, majd akár évekig tünetmentes lehet. A tünetek megjelenésétől hívjuk a betegséget AIDS-nek. A betegség az immunrendszer legyengítése által okoz tüneteket. A szervezet képtelen többé megbirkózni még az enyhébb fertőzésekkel is, ezért egyre gyakoribbá válnak az úgynevezett opportunista fertőzések és betegségek. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fogyás, gyengeség (fizikai), influenzaszerű tünetek, izzadás, láz, nyirokcsomó-megnagyobbodás |
| Gyógyszerek: |
Antiretrovirális kezelés, illetve az opportunista fertőzések és betegségek elleni gyógyszerek. A betegség jelenleg gyógyíthatatlan, halálos. A tünetek megjelenése megfelelő és időben elkezdett antiretrovirális kezeléssel késleltethető. |
| Alternatív gyógymódok: |
Megelőzés: biztonságos szex (óvszer!), promiszkuitás kerülése, intravénás drogok kerülése, HIV-fertőzöttek vérével való kontaktus megelőzése, HIV-pozitív anyák nem szoptathatnak. Létezik egy kezelés, mely közvetlenül a vírussal való érintkezés után képes lehet megelőzni a fertőzést (egészségügyi dolgozók számára például). |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Opportunista betegségek (csak a legyengült immunrenszerű betegeket támadják meg):
herpes (ajak, genitális), tbc, szájüregi, hüvelyi gomba, övsömör, nem-Hodgkin lymphoma, Kaposi-szarkóma, tüdőgyulladás, nyelőcsőgyulladás (gombafertőzés miatt), agyhártyagyulladás (gombafertőzés miatt), elbutulás, agyvelőgyulladás (parazitafertőzés miatt), extrém fogyás, hasmenés (paraziták miatt), vérmérgezés, citomegalovírus fertőzés. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Bursitis, Gázmérgezés, Csonttörések, Sziget-betegség, Ficamok, rándulások, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Seborrheás dermatitisz, Pikkelysömör (psoriasis), Kaposi-szarkóma, Lapostetű, Herpesz, Fejtetű, Napszúrás, Erythema nodosum, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Bőrrák, Májrák, Hererák, Hasnyálmirigy-rák, Gyomorrák, Lipoma, Tüdőrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Crohn-betegség, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Epehólyag-gyulladás, Gasztrointesztinális perforáció, Májzsugor, Whipple-kór, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Hiperkinézis, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Férfi meddőség, Herezacskóvisszeresség, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Kleinefelter-szindróma, Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, ... |
|
Fertőző betegségek
Anthrax, Ebola, Malária, Skarlát, Febris recurrens, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Tetanusz, Hastífusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, Nagyothallás, Siketség, Orrpolip, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Alsó húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Down-kór, Mumpsz, Reumás láz, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvási apnoe, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Creutzfeldt-jakob kór, Migrén, Schwannomatózis, Esszenciális tremor, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Disztónia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Lágyfekély, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Dupuytren-kontraktúra , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Metatarsalgia , Csontritkulás (oszteoporózis), Lúdtalp, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Egyéb függőségek, Gyógyszerfüggőség, Borderline szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Korszakov-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Paranoia, Kiégés-szindróma (burnout), ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Szürkehályog (katarakta), Kancsalság, Makula degeneráció, Jégárpa, Távollátás, Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Érelmeszesedés, Magasvérnyomás-betegség, Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, Endometriózis, Bartholin ciszta, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Lisztérzékenység, Beri-beri, Farkasvakság, Alultápláltság, Angol-kór, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, COPD, Tüdőgyulladás, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Vesekőbetegség, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|