|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. február 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Kínai vitamin-specialistával társul a Sanofi-Aventis
A fogyasztói egészségügy irányába mutatott egyre növekvő érdeklődésének bizonyítékaként vegyesvállalatot alakít a Sanofi-Aventis a kínai Minsheng gyógyszeripari vállalattal. A távol-keleti társaság elsősorban vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó termékeket állít elő, amelyek között egy igen nagy forgalmú multivitamin-készítmény is található.
A vállalkozás pontos anyagi háttere ugyan nem ismert, annyi azonban kiszivárgott, hogy a többségi érdekeltséggel a francia gyógyszergyár rendelkezik majd. A két cég partnerkapcsolata immár több mint tíz éves múltra tekint vissza.
A Sanofi szerint 2008-ban a kínai fogyasztói egészségügyi piac értéke mintegy 7 milliárd euró volt, és az előrejelzések alapján a következő öt évben további intenzív növekedés várható. Ennek hajtóerejét egyrészt a fogyasztói réteg anyagi helyzetének javulása, másrészt az egészségmegőrzés és a megelőzés hangsúlyozását célzó kormányzati erőfeszítések képezik, tovább erősítve a Kínában már eddig is jól megalapozott öngyógyszerezési kultúrát.
Hanspeter Spek, a Sanofi globális műveletekért felelős elnöke úgy fogalmazott, amellett, hogy a gyógyszergyár megtartja vezető helyét a vakcinagyártás terén, továbbra is hozzájárul Kína preventív egészségügyi programjához. Spek hozzátette, "a világ második legnagyobb fogyasztói egészségügyi piacán való megjelenés stratégiai lépés is egyben." Mindez összhangban van a Sanofi azon törekvésével, hogy minél kevésbé támaszkodjon a hagyományos törzskönyvezett gyógyszerekre.
A francia vállalat csak néhány nappal korábban kapta meg az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának (FTC) jóváhagyását a kozmetikai cikkeket és táplálékkiegészítőket gyártó Chattem cégcsoport 1,9 milliárd dolláros megvásárlására.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Sziget-betegség, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Pinta, Rühesség, Orbánc, Vitiligo, Lapostetű, Festékes anyajegy, Fejtetű, Pikkelysömör (psoriasis), ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Agydaganat, Kötőszöveti eredetű daganatok, Hasnyálmirigy-rák, Végbélrák, Prosztatarák, Májrák, Bőrrák, Nyelőcsőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrointesztinális perforáció, Májzsugor, Epehólyag-gyulladás, Nyelőcsőfekély, Hepatitis C, Hasnyálmirigy gyulladás , Whipple-kór, Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Hiperkinézis, Fenilketonuria, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Klinefelter-szindróma, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Legionárius betegség (legionellosis), Campylobacteriózis, Gnathostoma-fertőzés, Malária, Agyvelőgyulladás, Kandidiázis (candida), Agyhártyagyulladás, Álomkór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, Siketség, Nyálmirigyek betegségei, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Torokgyík (Diftéria), Nyitott gerinc, Alsó húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, Szamárköhögés, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tay–Sachs-szindróma, Creutzfeldt-jakob kór, Polyneuropathia, Sclerosis multiplex, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Wernicke-féle enkefalopátia, Porckorongsérv, Bell parézis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Lágyfekély, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Lumbágó, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dupuytren-kontraktúra , Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Mániás depressziós elmezavar, Asperger-szindróma, Exorexia , Delirium tremens, Alkoholizmus, delírium tremens, Kiégés-szindróma (burnout), Borderline szindróma, Paranoia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Távollátás, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Rövidlátás, Stargardt-szindróma, Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Coarctatio aortae , Anémia, Dilatatív kardiomiopátia, Endocarditis, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Bartholin ciszta, Petefészek-ciszták, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Bulimia, Skorbut, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Farkasvakság, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, COPD, Meghűlés, megfázás, Asztma, Atelektázia, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|