|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. július 20.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Kevesebb felesleges kiló, kevesebb hőhullám
A fogyás segíthet a túlsúlyos illetve elhízott középkorú nőknek a menopauzával járó kellemetlen hőhullámok visszaszorításában.
"Egy ideje tisztában vagyunk azzal, hogy az elhízás hatással van a hőhullámokra, azt azonban nem tudtuk, hogy a fogyás gyakorol-e bármilyen hatást" - nyilatkozta Dr. Alison Huang, az Archives of Internal Medicine július 12-i számában közzétett tanulmány szerzője. "Most kiváló bizonyítékunk van arra, hogy a fogyás valóban csökkenti a hőhullámok gyakoriságát."
A tanulmány résztvevői egy nagyszabású életmóddal kapcsolatos intervenciós program alanyai voltak, amely azt tűzte ki célul, hogy a résztvevők 7-9 százalékkal csökkentsék testsúlyukat. Huang, a Kaliforniai Egyetem szülés-nőgyógyász professzora szerint az eredmények újabb okot adnak a nőknek testsúlyuk szabályozására. A professzor úgy véli, a lényeg az, hogy igenis tehetünk valamint a hőhullámok ellen.
A tanulmányból kiderül, hogy a nők körülbelül egyharmada tapasztal hőhullámokat legalább öt éven keresztül a menopauzát követően, ami zavarja a nyugodt alvást, a munkavégzést és a szabadidős tevékenységeket, ráadásul szorongást és depressziót is kiválthat. A kutatás elején a vizsgálati és a kontroll alanyok körülbelül fele számolt be hőhullámokról. Hat hónappal később a vizsgálati csoport 49 százaléka legalább egy kategóriányi javulásról számolt be, míg ez az arány a kontroll csoportban csak 41 százalék volt.
Dr. Elizabeth Poynor, a Lenox Hill kórház szülész-nőgyógyásza szerint a kutatás eredményei jó hírt jelentenek. "Úgy gondolom, ez a tanulmány kiválóan megalapozza azt, hogy a jövőben nagyobb szabású, részletesebb és átfogóbb vizsgálatokat végezhessünk a hőhullámokkal kapcsolatban" - nyilatkozta a szakorvos.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, Csonttörések, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Seborrheás dermatitisz, Szemölcs, Kontaktekcéma, Herpesz, Rosacea, Kaposi-szarkóma, Vitiligo, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Prosztatarák, Vesemedencerák, Hüvelydaganatok, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Wilms-tumor, Papillaris carcinoma, Hasnyálmirigy-rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Whipple-kór, Zsírmáj, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Alkoholos májkárosodás, Epehólyag-gyulladás, Hepatitis B, Nyelőcsőfekély, Anális fisszúra, ... |
Fejlődési rendellenességek
Hiperkinézis, Kromoszóma rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herecsavarodás (torsio testis), Férfi meddőség, Mellékhere-gyulladás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Fitymafék (rövid), Korai magömlés, Klinefelter-szindróma, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Kullancs-enkefalitisz, Amőbiázis, Kanyaró, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Kolera, Anthrax, Legionárius betegség (legionellosis), Dengue-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, Hangszalag polip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, Orrpolip, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Diszpraxia, Alsó húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Mumpsz, Krupp, Farkastorok, Bölcsőhalál, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Izomdisztrófia, Alvási apnoe, Huntington chorea, Bell parézis, Narkolepszia, Schwannomatózis, Myastenia gravis, Bartter-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Gerincferdülés (scoliosis), Scheuermann-kór, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Asperger-szindróma, Kábítószerfüggőség, Diszlexia, Pánikbetegség, Gyógyszerfüggőség, Egyéb függőségek, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Léprepedés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Kancsalság, Makula degeneráció, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Von Willebrand szindróma, Dilatatív kardiomiopátia, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Meddőség, Petefészekgyulladás, Endometriózis, Spontán vetélés, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Kóros soványság, Anorexia, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, COPD, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Heveny glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Veseciszta, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|