|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. november 27.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Kétszer fizet, aki túlsúlyos
Repülés előtt mindannyiunkban van egy kis félsz, hogy ne legyen kellemetlen útitársunk: ne foglalja el szomszédunk széles válla a karfát, ne köhögjön rohamokban a mellettünk ülő és ne próbáljon notórikusan társalgást kezdeményezni. Mindezek bármelyik béketűrő utast kihozzák a nyugalmából. Persze mind közül a legrosszabb, ha félig elfoglalja az ülőhelyünket a nagydarab szomszéd utas...
A Kanadai Légitársaság ez utóbbi ellen belföldi járatain intézkedést vezetett be: aki nagyobb helyet foglal el, mint egy szabványméretű ülőhely, az két jegy áráért utazhat.
A súlyos mértékben elhízottak komoly küzdelmek árán tartják fenn magukat a hétköznapi életük során, képzeljük el, milyen körülményes lehet számukra például egy utazás. A repülőn fizikálisan és emocionálisan is megterhelő lehet egy-egy keskenyebb átjáró ajtón, lépcsőfordulón áttuszkolniuk magukat, és a helytakarékos illemhelyiség kialakítása is kifejezett akadályt jelenthet nekik.
Roppant kellemetlen lehet az is, hogy ezeket a manővereket a többi utas árgus tekintete kíséri. Talán a kövérek is kissé nyugodtabban szállnak fel a repülőre, ezzel az előírással legalább az utazás alatti kényelmes férőhelyük biztosítva lesz. Elképzelhető, hogy előbb-utóbb az egész világon követik a kanadaiak példáját...
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Shock (sokk), Nyílt sebek, Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Ruhatetű, Vitiligo, Rühesség, Orbánc, Korpásodás, Ótvar, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Tüdőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Gyomorrák, Hólyagrák, Vastagbélrák, Vesedaganatok, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Crohn-betegség, Tárolási betegségek, Hepatitis C, Gyomorhurut, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Nyombélfekély, Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Here vízsérv (hydrocele testis), Korai magömlés, Férfi meddőség, Prosztata-megnagyobbodás, Kleinefelter-szindróma, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Fitymaszűkület, Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Kolera, Lépfene, Kanyaró, Kandidiázis (candida), Campylobacteriózis, Szalmonella-fertőzés, Bárányhimlő, Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Krupp, Szamárköhögés, Galaktozémia, Oltási szövődmények, Ewing-szarkóma, Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Alzheimer-kór, Sclerosis multiplex, Porckorongsérv, Myastenia gravis, Tourette-szindróma, Parkinson-kór, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Chlamydia, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lumbágó, Gerincferdülés (scoliosis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Izombetegségek, Lúdtalp, Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kényszerbetegség, Korszakov-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Asperger-szindróma, Értelmi fogyatékosság, Kábítószerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kancsalság, Jégárpa, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Spontán vetélés, Meddőség, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Farkasvakság, Lisztérzékenység, Skorbut, Kóros soványság, Elhízás, Beri-beri, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Légmell, COPD, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Húgycsőgyulladás, Veseciszta, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|