|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. szeptember 13.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Későn diagnosztizálják a demenciát
Az Alzheimer-kórral és más demenciával világszerte élő közel 36 millió ember közül 28 milliót nem diagnosztizáltak, így ők az elérhető kezelések jótékony hatásából sem részesülhetnek, ahogyan az esélyt sem kapják meg arra, hogy jövőbeli gondozásukba beleszóljanak - állítják egy kedden közzétett jelentés szerzői.
A tanulmány elkészítését az Alzheimer’ Disease International tanácsadó szervezet támogatta, vezetője Martin Prince, a King’s College London professzora volt.
A csoport becslése szerint a demenciák kezelésének globális költsége jelenleg évi 604 milliárd dollár (120 ezer milliárd forint), a szellemi leépülésben szenvedők száma pedig várhatóan megháromszorozódik 2050-ig. A szervezet azt javasolja, hogy minden ország készítse el saját nemzeti stratégiáját a demenciához társuló problémák kezelésére.
Bár a betegség jelenleg még nem gyógyítható, a kidolgozott kezelési módok javítják a páciensek egy részének tüneteit. A kutatók úgy vélik, hogy a kezelések hatékonysága javulhat, ha korábban állapítják meg a betegséget.
Sam Gandynek, a New York-i Mount Sinai Alzheimer-kórt kutató központ munkatársának az a tapasztalata, hogy egy-egy új szer csupán 18 hónapig javít valamennyit a páciensek állapotán. Más szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a demencia akkora terhet ró a társadalomra, hogy bármilyen kis mértékű csökkentése megéri az erőfeszítést.
|
|
|
| |
| |
|
Az Alzheimer-kórt először Alois Alzheimer német ideggyógyász írta le 1907-ben. A betegség a gondolkodás és a kognitív funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, demenciával, majd gyors biológiai leépüléssel jár. Manapság a 65 év felettiek öt százalékát, a 80 év felettiek 20%-át érinti; Magyarországon kétszázezren szenvednek ebben a betegségben. Az Alzheimer-kór kiváltó oka ismeretlen. Kialakulásáért nemcsak immunológiai eltérést és anyagcserezavart, de szocio-ökonómiai tényezőket is felelőssé tettek, minthogy iskolázottabbaknál, jobb jövedelmi helyzetben lévőknél ritkább. Még bizonyos étkezési szokások is \"gyanúba keveredtek\", a betegek ugyanis kielégítő kalóriabevitel mellett is jelentősen fogynak. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: tviktoria (35 éves nő) | időpont: 2011. március 6. 22:03 |
 |
| Történet: |
Tisztelt Doktor Úr!
Egy olyan problémával fordulok Önhöz,hogy nagymamám 83éves,2002-óta cukorbeteg,2006-óta pacemakere van.Körülbelül 2 hónapja a cukorszintje felszaladt(12-13)és ezután összeesett.Akkor beutaltattuk a belgyógyászatra,de mivel semmi okot nem találtak arra,hogy benntartsák,így másnap hazaengedték.2-3 nap volt mire visszatért a közérzete.Ezután kb.2hét múlva leeset a cukra(2.7;2.3),kihívtuk az ügyeletet,aki javasolta a kórházat.Másnap be is vittük ismét a belgyógyászatra,de nem volt tudatánál,így már aznap haza kellett hozni.Felkerestünk egy neurológust akinek a véleménye az volt,hogy kezdetleges parkinsor-kórja és agyérelmeszesedése van.Írtak ki neki napi 1x-eri Jumex 10mg-os(parkinson kórra),és napi fél Citalopram Orion 20mg-os tablettát(kedélyjavító).
Február 22-én szemműtétje volt,ahol a doktor Úr azt mondta,hogy aszemerekben nincs meszesedés(ezért is tudta megoperálni).Itt már voltak vizelési problémák.
Február 25-én jött haza.Aznap elég jól volt 70%-os volt.Azóta hol jól van hol rosszabúl.
A neurológustól kértünk egy beutalót koponya Ct-re.Március 3-án olyan jól volt,hogy el is tudtuk vinni.
A CT eredménye:
A kp.vonal megtartott.
Az intra-és exctracerebralis liquorterek tágabbak.
Periventricularisan kiterjedt,szabnálytalan hypodens területek,a törzsdúcok régiójában apró lacunaris infarctusok találhatók.
Vélemény:
Vascularis encephalopathia,atrophia
A neurologust felhívtuk és azt mondta algopirint adjak neki.
Március 4-.5 nagyon kritikus állapotban volt.Nem akart felkellni,és agresszív volt.Ma Március 6-án elég jól volt 50%-ban jól volt,el vittük sétálni is. A vizelési problémái részlegesek,ha jól érzi magát egyedül megy WC-re,és megismer mindenkit.Az étvágyával semmi gond nincs,ivás egy kicsit nehezebben megy.
Mi agyárelzáródásra gyanakszunk.Gondoltunk egy pár gyógyszerre,ki szeretnénk kérni véleményét róla:Piracetarm injekció;Nontropil infuzió.
Szeretnénk tanácsot kérni Öntől,hogy javítható-e a Mama állapota,mit tanácsol.
Tisztelettel:Takács Viktória |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: alacsony személyi higiénia, aluszékonyság, delirium (zavartság, dezorientáltság), ellenkezéshajlam, ingerlékenység, írásképtelenség, -nehézség, memóriazavar, tudatzavar
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, idegi labilitás, levertség, zavartság |
| Gyógyszerek: |
Jumex 10mg-
Citalopram Orion 20mg-os tablettát(kedélyjavító). |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: babesz (13 éves nő) | időpont: 2008. július 29. 14:50 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, álmatlanság, általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fogfájás, fokozott étvágy, fül fájdalom, gyengeség (fizikai), hasi fájdalom, idegi labilitás, ingerültség, izületi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, zavartság
Magatartás, felismerés, érzelem: aggodalmasság, aktuális események részleteinek elfelejtése, alacsony személyi higiénia, alvászavar, amnézia, beszédértés nehézsége, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, delirium (zavartság, dezorientáltság), dühroham, együttműködésre való képtelenség, ellenkezéshajlam, ellenségeskedés, eltévedés ismert utakon, érdeklődés hiánya, erőszakosság, érzelmi labilitás, extrém látásmód, fizikai erőszakhajlam, hallucinációk, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, inkoherencia (érthetetlen gondolatok), írásképtelenség, -nehézség, ismétlődő cselekvések, koncentráció zavar, csökkent éberség, közönyösség, különös és magyarázhatatlan magatartás, lassultság és szegényes reszponzivitás, lehangoltság, letargia, lobbanékonyság, mások gyanúsítgatása, megismételt kijelentések, negatív érzések, nyugtalanság és agitálás, olvasásképtelenség, -nehézség, önellátás képtelensége, paranoid képzelgés, pszichotikus tünetek (katatónia, tévhitek, hallucinációk, rendezetlen gondolkodás), regresszív (gyerekes) magatartás, történetek kitalálása, tudatzavar, túlzott aktivítás, új dolgok megtanulásának képtelensége, új memóriatartalmak kialakításának képtelensége, viselkedés megváltozása |
| Kórház, rendelő: |
Dorogi Szent Borbála Szakkórház Kft (Komárom-Esztergom megye, Dorog) |
| Gyógyszerek: |
risperdal costa, aricept, xanax, rivotril 0,5 |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. július 26. 21:02 |
 |
| Történet: |
Az Alzheimer-kór a demencia (időskori elbutulás) egyik formája, mely progresszív (folyamatosan rosszabbodó) és az agysejtek degenerációjával (elfajulásával) jár. A memóriát, gondolkodást és a viselkedést egyaránt érinti. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: aggodalmasság, aktuális események részleteinek elfelejtése, beszédértés nehézsége, családtagok felismerése gondot jelent, ellenségeskedés, eltévedés ismert utakon, érdeklődés hiánya, hallucinációk, lehangoltság, letargia, megismételt kijelentések, memóriazavar, önellátás képtelensége, személyiségváltozás, tárgyak megnevezésének nehézsége, új dolgok megtanulásának képtelensége, új memóriatartalmak kialakításának képtelensége, vitakeresés |
| Gyógyszerek: |
Antioxidánsok (E-vitamin, ginkgo biloba), memantine, donezepil, rivastigmine, galantamine, tacrine stb. Folsavpótlás. |
| Alternatív gyógymódok: |
Életmód változtatás, a lakókörnyezet leegyszerűsítése, emlékeztetők, étkezés felügyelete, azonosító karkötő (az elkóborolt beteg azonosítására). |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A betegség nem gyógyítható, a kezelés tüneti. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Lichen ruber planus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Akne - pattanásos bőr, Körömgombásodás, Basalioma, Szemölcs, Orbánc, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Ajak- és szájüregi rák, Wilms-tumor, Csontdaganatok, Vesedaganatok, Krónikus limfoid leukémia, Kötőszöveti eredetű daganatok, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Bőrrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Botulizmus, Zollinger-Ellison szindróma, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Reflux, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Hepatitis B, Nyelőcsőfekély, Alkoholos májkárosodás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Andropauza, Prosztata-megnagyobbodás, Kleinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Herezacskóvisszeresség, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Campylobacteriózis, Gnathostoma-fertőzés, Agyhártyagyulladás, Ebola, Lépfene, Agyvelőgyulladás, Hastífusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Farkastorok, Alsó húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Nyitott gerinc, Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Agnózia, Narkolepszia, Angelman-szindróma, Idegenkéz-szindróma, Alvászavarok, Tourette-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Cluster-fejfájás , ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Scheuermann-kór, Dupuytren-kontraktúra , Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Izombetegségek, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Poszttraumatikus stressz szindróma, Borderline szindróma, Stockholm-szindróma , Értelmi fogyatékosság, Gyógyszerfüggőség, Alkoholizmus, delírium tremens, Exorexia , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Stargardt-szindróma, Jégárpa, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Coarctatio aortae , Szívbillentyű-betegségek, Von Willebrand szindróma, Anémia, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Meddőség, Bartholin ciszta, Endometriózis, Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, Petefészekgyulladás, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Farkasvakság, Kóros soványság, Anorexia, Bulimia, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, COPD, Légmell, Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|