|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. július 9.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Jelentős halálozási kockázatot jelent az elhízás a nőknél
Egy új kutatás szerint az elhízás a halálozás jelentős kockázati tényezője a nem dohányzó elhízott nők, különösen az alacsony jövedelműek esetében.
A kutatás több mint 3600 negyvenöt és hatvannégy és közötti nőt vizsgált Skóciában, akik soha nem dohányoztak. Az alanyokat 28 évig utánkövették. Ez idő alatt a nők fele halt meg, 916 szív-érrendszeri betegségben, 487 pedig daganatos betegségben.
A British Medical Journal június 28-i online kiadásában megjelent tanulmány szerzői elmondták, hogy az alacsony jövedelmű nők esetében nagyobb az esélye a súlyos elhízás kialakulásának, mint a jobb anyagi körülmények között élőkben. A kutatásból az is kiderült, hogy a súlyosan elhízottak esetében a legmagasabb a halálozási arány, ugyanakkor a nemdohányzó, nem elhízott nők körében viszonylag alacsony volt a halálozás aránya, függetlenül társadalmi-gazdasági státuszuktól. Az alacsonyabb jövedelmű nők ugyan nagyobb valószínűséggel haltak meg szív-érrendszeri betegségben, ugyanez nem érvényes a daganatos betegségekre.
A kutatók azt is kimutatták, hogy a sosem dohányzó nők sokkal nagyobb valószínűséggel voltak túlsúlyosak vagy elhízottak, mint azok, akik dohányoztak. Ez arra utal, hogy a dohányzás magas aránya néhány évtizeddel ezelőtt elhomályosíthatta az elhízás mértékét a nemdohányzó nőkben, és a dohányzás arányának az utóbbi időben tapasztalt csökkenése hozzájárulhatott a túlsúly és az elhízás megugrásához.
Johan Mackenbach, a rotterdami Erasmus Orvosi Központ kutatója azonban hangsúlyozza, nem szabad elfelejteni, hogy a dohányzás sokkal erőteljesebb kockázati tényező (a halálozás szempontjából), mint a legtöbb egyéb kockázati tényező, köztük az elhízás.
|
|
|
| |
| |
|
Az elhízás (obesitas) anyagcserefolyamatok olyan genetikai, központi idegrendszeri vagy endokrin és környezeti hatásokra létrejövő zavar, mely az energiaháztartás egyensúlyának módosulását okozza. Ez a folyamat a táplálékfelvétel növelésében és/vagy az energialeadás csökkenésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet. Az elhízás tehát krónikus és recidiváló betegség (WHO), mely tartós kezelést igényel, elsősorban kísérő betegségek kezelésével kapcsolatban. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: moha82 (30 éves nő) | időpont: 2011. december 19. 23:27 |
 |
| Történet: |
Sziasztok.Az én témám nem egészen ide való de bízom benne valaki tud tanácsot adni mert már nagyon el vagyok keseredve.Nekem a problémám az,hogy nem tudok hízni bármit eszek s bár mikor.165/55 VAGYOK.
Már sok mindent kipróbáltam de sajna sikertelenül.Gyógyszert s vitamint amit ellehet képzelni.Ha valaki valami jó módszert erre tudna ajánlani kérem segítsen.
Köszönöm előre is. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: nl550313 (57 éves férfi) | időpont: 2011. december 13. 03:23 |
 |
| Történet: |
56 éves férfi vaok, imádok enni, kondicionált evés-gyönyönyört érzek, kb. 100 %-os a halálos túlsúlyom - minden segítség érdekel.... A 7 főbűnből enyém : a mohóság... |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: visszeresség (tágult vénák) |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: bűzös széklet, egyszerre nagy mennyiségű étel elfogyasztása, fokozott gázképződés |
| Gyógyszerek: |
algopirin
rivotril
kalmopirin |
| Alternatív gyógymódok: |
meditáció
csikung
jóga |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
túlélés, pozitív gondolkodás... |
|
|
 |
| |
| beküldte: Piszi2007 (26 éves nő) | időpont: 2011. november 28. 17:13 |
 |
| Történet: |
Sziasztok:)Terméktapasztalatommal szeretnék segíteni azoknak akiknek lehet:)))))
alexandrapoleszak.dxn.hu/termekek |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, fáradtság, fokozott étvágy, gyakori fertőzések, gyengeség (fizikai), immunrendszer gyengülése, levertség, pszichogén fájdalom, rossz közérzet, szorongás, testsúlytöbblet
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, gyomorégés, hasi görcsök, hasi telítettség érzése, haspuffadás |
| Gyógyszerek: |
természetes gyógymódok |
| Alternatív gyógymódok: |
kizárólagosan olyan embereknek szeretnék segíteni...akár személyes kapcsolatfelvétel által is,akik természetes gyógymódkedvelők:))) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: magyareva (39 éves nő) | időpont: 2008. november 10. 14:28 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a külső megjelenést és magatartást illető egyéb tünetek és jelek, a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, bizonytalan önkép, identitás, társadalmi elszigeteltség
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, felfúvódásos fájdalom, gyomorégés, haspuffadás
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábdagadás, szorongás |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: gyomorégés, gyomortáji, hátba sugárzó fájdalom |
| Alternatív gyógymódok: |
vitaminok, táplálékkiegészítők,méregtelenítő tea, teljeskiőrlésű termékek, cukor, szénhidrátok kerülése, rostos ételek, sok nyers zöldség, gyümölcs, ananásztabletta
mozgás,diéta, csoportterápia, ami segít megalapozni a lelki egyensúlyt, segített megtalálni evési "rohamaim"okát- ami nálam sokszor stresszoldásra szolgált. Most a kiváltó okok kiküszöbölésén dolgozok. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Livi (45 éves nő) | időpont: 2008. október 22. 17:20 |
 |
| Történet: |
Több fogyókúrán átestem már,de mindig visszaugrottak a kilók.Sok helyről hallottam, hogy teljes életmódváltást kell csinálni, nem kúraszerűen venni a dolgokat. Addig nem működik, amig úgy élem meg, hogy megvonok valamit magamtól, áldozatot hozok a fogyás oltárán. Nagyon sokat kellene fogynom. Lehet ezért megy olyan nehezen. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, érzelmi labilitás, hangulatingadozás, nemi vágy csökkenése, szegényes önkép, társadalmi elszigeteltség
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre), testsúlytöbblet |
| Gyógyszerek: |
Kipróbáltam pár csodatablettát, de hiába. |
| Alternatív gyógymódok: |
Sportolni kellene, bizonyos élelmiszereket kerülni (szénhidrátot például) |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: gavad (35 éves nő) | időpont: 2008. október 1. 16:32 |
 |
| Történet: |
Ha az ember meg tudja állni, hogy este ne egyen, csodák történnek. Később már nemis hiányzik a vacsora. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fokozott étvágy |
| Alternatív gyógymódok: |
Este 5 után a szénhidrátok kerülése, 6 után jobb lenne nem enni, sport |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sokáig szenvedttem a súlyommal. Most, ha felmegy pár kiló szigorúan nem eszek 5 óra után, amúgy mindent megeszek. De mindennapjaimban is kerülöm a vacsikat, és ez most működik. |
|
|
 |
| |
| beküldte: hgyorgy (30 éves férfi) | időpont: 2008. május 17. 11:51 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: a széklet egyéb rendellenességei, böfögés, felfúvódás, felfúvódásos fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr egyéb elváltozásai
Has és emésztő rendszer: a felső hasra lokalizált fájdalom, a széklet egyéb rendellenességei, akut hasi fájdalom, böfögés, felfúvódásos fájdalom, hányinger |
| Kórház, rendelő: |
( megye, ) |
| Gyógyszerek: |
Espomisan, és egyéb felfúvódás elleni gyógyszerek, egyik sem használt. |
| Alternatív gyógymódok: |
Diéta, sport, rendszeres mozgás, teljes kiőrlésű kenyér, a vacsora elhagyása, sör és dohányzás mellőzése |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sport és egészséges táplálkozás |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Kaposi-szarkóma, Korpásodás, Basalioma, Erythema nodosum, Fejtetű, Vitiligo, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gégerák, Csontdaganatok, Lipoma, Vastagbélrák, Végbélrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Wilms-tumor, Hasnyálmirigy-rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Fekélyes vastagbél-gyulladás, Epekőbetegség, Epehólyag-gyulladás, Gyomorfekély, Gyomorhurut, Gasztrosztóma , Nyombélfekély, Aranyér, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Klinefelter-szindróma, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Korai magömlés, Heregyulladás (orchiditis), Bilharziózis, Fitymaszűkület, Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Kullancs-enkefalitisz, Agyhártyagyulladás, Kandidiázis (candida), Lépfene, Kanyaró, Mononukleózis, Legionárius betegség (legionellosis), Rubeola (rózsahimlő), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Orrpolip, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, Oltási szövődmények, Mumpsz, Felső húgyúti fertőzés, Diszpraxia, Torokgyík (Diftéria), ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Agnózia, Alvászavarok, Idegenkéz-szindróma, Esszenciális tremor, Bell parézis, Migrén, Arcidegzsába, Alvási apnoe, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Lágyfekély, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dupuytren-kontraktúra , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Metatarsalgia , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Scheuermann-kór, Dongaláb, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline szindróma, Értelmi fogyatékosság, Disztímia, Alkoholizmus, delírium tremens, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Kényszerbetegség, Asperger-szindróma, Kábítószerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Álköszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Léprepedés, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), Kancsalság, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Dilatatív kardiomiopátia, Szívizom betegségek, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Endometriózis, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Skorbut, Anorexia, Kóros soványság, Bulimia, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Légmell, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Atelektázia, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|