|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. május 9.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Házasságon belül is "öröklődik" a demencia?
Egy szerdán közzétett tanulmány szerint azokban az éltes felnőttekben, akiknek házastársa demenciában szenved, átlagosan hatszor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a betegség, mint azokban az idősekben, akiknek partnerét nem érinti az állapot.
Ráadásul a Journal of the American Geriatrics Society szakfolyóiratban megjelent tanulmányból az is kiderül, hogy a veszély többszörösen nagyobb férfiak, mint nők esetében.
A demencia nem egy betegség, hanem egy tünetcsoportot takar, amelybe az emlékezetkiesés, ingerlékenység, hangulatingadozás és személyiségváltozások is beletartoznak. Ezeket bizonyos agyi rendellenességek, például az Alzheimer-kór okozhatja.
A demenciában szenvedő betegek ápolása rendkívül megterhelő lehet, különösen a házastárs számára, akit mély érzelmi kötelék fűz ahhoz a személyhez, akinek viselkedése hirtelen különössé, sőt akár bántóvá válik. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a demenciás betegek ápolóiban magasabb az egészségügyi panaszok, többek között a depresszió kockázata, mint azokban az ápolókban, akik testileg korlátozott, de szellemileg ép beteget ápolnak.
A Utah Állami Egyetemen Maria Norton vezetésével készített új tanulmány azonban elsőként vizsgálta a demencia kockázatát az ápolókban. A vizsgálatban összesen 2442 demenciában nem szenvedő 65 éven felüli ember (1221 házaspár) vett részt, akiket 12 éven keresztül figyeltek meg a tünetek megjelenésével kapcsolatban. A házaspárok közül 125 esetben mutatták ki az állapotot egyedül a férfiban, és 70 esetben csak a nőben. Ezen kívül 30 házaspár esetében mindkét fél érintett lett a betegségben.
A zavaró tényezők kizárásával a kezdeti tünetek kockázata a demenciában szenvedő házastárssal rendelkező személyekben közel 12-szeresére nőtt a férfiak, és 3,7-szeresére a nők esetében.
"Az Alzheimer-kórt és a demencia más formáit érintő jelentős közegészségügyi aggodalmat, valamint a népesség összetételének jövőbeni változását tekintve sürgősen folytatni kell a demencia okainak kutatását" - nyilatkozta Norton. "További kutatásokra lesz szükség annak meghatározására, hogy ezen összefüggés milyen arányban tulajdonítható az ápolóra nehezedő stressznek, illetve a közös környezetnek."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Sziget-betegség, Gázmérgezés, Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Akne - pattanásos bőr, Erythema nodosum, Pinta, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Lapostetű, Ruhatetű, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Gégerák, Vastagbélrák, Méhnyakrák, Hüvelydaganatok, Ajak- és szájüregi rák, Vesemedencerák, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis C, Anális fisszúra, Aranyér, Tárolási betegségek, Zsírmáj, Crohn-betegség, Hasnyálmirigy gyulladás , Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Kleinefelter-szindróma, Andropauza, Bilharziózis, Fitymaszűkület, Heregyulladás (orchiditis), Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Tularémia, Influenza, Febris recurrens, Tetanusz, Toxoplazmózis, Mononukleózis, Szalmonella-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Krupp, Galaktozémia, Nyitott gerinc, Cisztás fibrózis, Farkastorok, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Anozognózia, Arcidegzsába, Esszenciális tremor, Creutzfeldt-jakob kór, Idegenkéz-szindróma, Sclerosis multiplex, Migrén, Vitustánc , ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Szifilisz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Dongaláb, Izombetegségek, Lúdtalp, Scheuermann-kór, Gerincferdülés (scoliosis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kiégés-szindróma (burnout), Borderline szindróma, Korszakov-szindróma, Stockholm-szindróma , Depresszió, Disztímia, Értelmi fogyatékosság, Mániás depressziós elmezavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Glaukóma (zöld hályog), Jégárpa, Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Coarctatio aortae , Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Szívelégtelenség, Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, Méhgyulladás, Meddőség, Endometriózis, Preeklampszia, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Anorexia, Angol-kór, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, Skorbut, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtályog, Asztma, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Veseciszta, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|