|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. július 7.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Halláskárosodást okozhat a hormonpótlás
A menopauza után a nőknél sok esetben alkalmazzák a hormonpótlást a különböző tünetek enyhítésére és a csontritkulás megelőzésére. Egy amerikai kutatás szerint azonban bizonyos készítmények kedvezőtlen hatással is bírhatnak: akár harminc százalékos halláscsökkenéshez vezethetnek.
A Rochesteri Egyetem Orvosi Centruma és több másik amerikai kutatóközpont együttműködésében végzett vizsgálat során 124, 60 és 86 év közötti hölgy hallását hasonlították össze. Az első csoportba (30 fő) azok kerültek, akik ösztrogén tartalmú, a második csoportba (32 fő) azok, akik ösztrogén és progesztin hormonpótlásban részesültek, míg a harmadik csoportba (62 fő) azokat sorolták, akik nem kaptak női nemi hormont a menopauza után. (Az ösztrögén női nemi hormon, a progesztin a szintén női nemi hormon progeszteron szintetikus változata). A szakemberek audiológusok segítségével igen alaposan meghatározták a hölgyek hallásküszöbét a különböző frekvenciákon. Az összevont eredmények azt mutatták, hogy a második csoportba tartozó nők hallása 10-30 százalékkal rosszabb, mint azoké, akik nem részesültek hormonpótlásban. Más szavakkal mondva az ő hallásuk olyan volt, mintha öt vagy tíz évvel idősebbek lennének (hiszen a hallás romlása a korral természetes folyamat). Az első csoport eredménye megegyezett a harmadikkal, ami szintén meglepte a kutatókat, mert idáig sokan úgy feltételezték, hogy az ösztrogén jó hatású a hallásra. 'Meglepődve tapasztaltuk, hogy a szakmai közvélekedéssel ellentétben az ösztrogén nem bizonyult kedvező hatásúnak, a progesztin pedig kifejezetten káros'- mondta Dr. Robert D. Frisina, a kutatócsoport tagja. A kutatócsoport következő vizsgálataiban arra keresi a választ, vajon a hormonpótló szerek okozta halláscsökkenés visszafordítható-e vagy sem illetve hogy a progeszteron tartalmú fogamzásgátló tablettáknak is van-e ilyen hatása. Mindenesetre Dr. Frisina már most azt javasoja a nőgyógyászoknak, hogy hormonkezelésben részesített betegeiket fél évente küldjék el hallásvizsgálatra.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Bursitis, Ficamok, rándulások, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Rühesség, Szemölcs, Ekcéma, Herpesz, Basalioma, Vitiligo, Rosacea, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Prosztatarák, Hererák, Hólyagrák, Kaposi-szarkóma, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Vastagbélrák, Wilms-tumor, Tüdőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hasnyálmirigy gyulladás , Crohn-betegség, Májzsugor, Reflux, Zollinger-Ellison szindróma, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Epekőbetegség, Aranyér, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Autizmus, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Klinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Prosztata-megnagyobbodás, Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Mellékhere-gyulladás, ... |
|
Fertőző betegségek
Malária, Kanyaró, Vérhas, Anthrax, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Feketehimlő, Toxoplazmózis, Amőbiázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Reumás láz, Farkastorok, Szamárköhögés, Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Addison-kór, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Vitustánc , Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Arcidegzsába, Porckorongsérv, Polyneuropathia, Idegenkéz-szindróma, Bell parézis, Fantom végtag, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Chlamydia, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Gerincferdülés (scoliosis), Metatarsalgia , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dupuytren-kontraktúra , Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Poszttraumatikus stressz szindróma, Asperger-szindróma, Pánikbetegség, Depresszió, Paranoia, Kábítószerfüggőség, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Álköszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Szemhéjgörcs, Jégárpa, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Dilatatív kardiomiopátia, Von Willebrand szindróma, Szívizom betegségek, Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Meddőség, Klimaktérium, Endometriózis, Spontán vetélés, Mióma, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Skorbut, Elhízás, Beri-beri, Bulimia, Anorexia, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, COPD, Légmell, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Veseciszta, Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|