|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. augusztus 5.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Gyógyszereknek ellenálló szalmonellatörzset találtak Európában és Afrikában
Antibiotikumoknak ellenálló szalmonella-szupertörzsről számoltak be kutatók szerdán a Journal of Infectious Diseases című, fertőző betegségekkel foglalkozó szakfolyóiratban.
A kutatók felszólították a nemzeti és nemzetközi egészségügyi hatóságokat, hogy tegyenek intézkedéseket a baktérium ellen, mielőtt világszerte elterjedne, ahogyan azt egy másik változat az 1990-es években tette.
Mint tanulmányukban írták, az elmúlt évtizedben az S. Kentucky néven ismert virulens új törzs felbukkant Európában, Afrikában és a Közel-Keleten. Szalmonellával rosszul hőkezelt hús vagy tojás elfogyasztása útján fertőződhet meg valaki, a tünetek között lehet hasmenés, láz és hasi görcsök.
A párizsi Pasteur intézet munkatársainak tanulmánya szerint az S. Kentucky törzzsel mintegy ötszáz ember fertőződött meg Franciaországban, Nagy-Britanniában és Dániában 2000 és 2008 között. Mint Francois-Xavier Weill, a kutatás egyik vezetője elmondta, az utóbbi tíz évben megtöbbszöröződött a többféle gyógyszernek ellenálló (multidrogrezisztens) esetek száma.
A baktériumtörzset azonosították csirkékben és pulykákban Etiópiában, Marokkóban és Nigériában, ami arra utal, hogy a baromfi tekinthető a fertőzés forrásának. Főként 2002 és 2005 között Egyiptomból is jelentettek eseteket.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, Csonttörések, Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Rosacea, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Basalioma, Orbánc, Herpesz, Pikkelysömör (psoriasis), Furunkulus, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesedaganatok, Kötőszöveti eredetű daganatok, Gégerák, Hererák, Májrák, Leukémiák, Hüvelydaganatok, Nyelőcsőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Tárolási betegségek, Epehólyag-gyulladás, Reflux, Crohn-betegség, Gasztrointesztinális perforáció, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gyomorfekély, Gyomorhurut, ... |
Fejlődési rendellenességek
Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Bilharziózis, Herezacskóvisszeresség, Fitymaszűkület, Heregyulladás (orchiditis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Influenza, Trichomoniázis, Sárgaláz, Mononukleózis, Rubeola (rózsahimlő), Bárányhimlő, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Járványos májgyulladás (Hepatitis A), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Oltási szövődmények, Alsó húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Farkastorok, Krupp, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Cushing-szindróma, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Cluster-fejfájás , Vitustánc , Tourette-szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, Wernicke-féle enkefalopátia, Angelman-szindróma, Idegenkéz-szindróma, Bartter-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Hemofília, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Genitális herpesz, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Dupuytren-kontraktúra , Dongaláb, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Scheuermann-kór, Lumbágó, Porcbetegségek (kondromalácia), Izombetegségek, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Poszttraumatikus stressz szindróma, Kábítószerfüggőség, Gyógyszerfüggőség, Kiégés-szindróma (burnout), Korszakov-szindróma, Stockholm-szindróma , Mániás depressziós elmezavar, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Álköszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Stargardt-szindróma, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Dilatatív kardiomiopátia, Anémia, Angina pectoris, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívelégtelenség, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Méhgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészekgyulladás, Bartholin ciszta, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Angol-kór, Bulimia, Anorexia, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Asztma, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|