Egészségügyi hírek

Európában a Zika-vírus!

betegszoba.hu


A spanyol egészségügyi miniszter megerősítette a hírt, miszerint Zika-vírussal kezelnek egy terhes nőt. Európában minden bizonnyal ő az első olyan kismama, akinél kimutatták a fertőzést- írja a BBC.

A spanyol egészségügyi minisztérium az eset kapcsán elmondta, hogy a fertőzött nő nemrég tért vissza Kolumbiából – úgy hiszik, ott kaphatta el a kórt. Közismert, hogy a Zika, ami eddig csak az amerikai kontinensen tombolt- okozza a kóros kisfejűséget, mint születési rendellenességet. 

Az egészségügyi tárca közleménye szerint az asszony terhességének 13-14. hetében jár, épp abban az időszakban, amelyben a gyanú szerint különösen veszélyes lehet a fertőzés. A szakemberek úgy vélik, a zika-vírus kóros kisfejűséget (mikrokefáliát) okoz a magzatoknál.

A fertőzött nőről a hatóságok egyelőre semmilyen információt nem mondanak, így csak annyit tudunk, hogy megfigyelés alatt tartják a kismamát.

A minisztérium vészhelyzeti koordinációs központjának vezetője korábbi tájékoztatásában azt hangsúlyozta, hogy a fertőzés terhesség esetén kockázatos, egyébként nem vezet súlyos megbetegedéshez. A tigrisszúnyog által terjesztett zika-vírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett és négymillió megbetegedést prognosztizált erre az évre az amerikai kontinensen. –írja az MTI.

A napokban derült fény arra is, hogy a vírus nemcsak szúnyogcsípéssel, hanem szexuális úton, illetve vérátömlesztéssel is terjedhet.

Jelenlegi adatok szerint a retteget kórral 2015 áprilisa óta 1,5 millió ember fertőződött meg. A betegek száma eddig Brazíliában a legmagasabb.