|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 11.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Egyre több az otthoni gyermekbaleset
A szülők figyelmét folyamatosan felhívják arra, hogy zárják el a gyerekek elől a mosószer-kapszulákat azóta, hogy egy londoni szemkórházban megemelkedett a vegyszeres gyermekbalesetek száma.
Tizenhárom, öt év alatti gyermek szenvedett ilyen sérüléseket, mert játszottak a mosóporral. A szemorvosok szerint a gyerekeknek tetszik a kapszula színe és képlékeny állaga. Ha a kapszula felszakad, akkor veszélyes vegyi anyagot bocsát ki magából, ami sebeket, de akár vakságot is okozhat.
Melanie Corbett, a Nyugati Szemkórház szemész konzultánsa a British Medical Journal cikkében elmondta: "A folyékony mosószeres kapszulákat el kell zárni a gyerekek elől, a tartalmuk ugyanis helyrehozhatatlan szemkárosodásokat okozhat. Ha bármilyen vegyi anyag kerül a gyermek szemébe, azonnal ki kell mosni bő vízzel." - tette hozzá. A lúgok okozta sérülések a legsúlyosabb vegyszeres szemsérülések, visszafordíthatatlan károkat okozhatnak.
Ayanie Roberts két éves korában került be a Nyugati Szemkórházba, mert folyékony mosószeres kapszulákkal játszott. Anyja, Amina így mesélt a balesetről: "Felmászott egy székre, hogy elérje a polcot, ahol a kapszulákat tároltam, és az arcába fröccsent. Sikítozni és sírni kezdett. Borzalmas volt látni, mennyire megijedt. A Nyugati Szemkórházba mentünk, ahol folyamatosan mosták a szemét. Szerencsére nem szenvedett maradandó sérülést, de ijesztő belegondolni is, hogy máshogy is alakulhatott volna."
Biztonsági ellenőrzés
A Nyugati Szemkórház együttműködött a Londoni Guy Kórház Nemzeti Mérgekkel Foglalkozó Egységével a figyelmeztetések elhelyezésének érdekében. Dr. Corbett elmondása szerint ennek eredményeképpen a mosószerek csomagolásán most már sokkal szembetűnőbbek a biztonsági figyelmeztetések. Hozzátette azt is azonban, hogy még több munkára lesz szükség a veszélyek kihangsúlyozása terén.
Az Egyesült Királyság Tisztítószergyártó Szövetségének szóvivője szerint minden folyékony mosószer csomagolását alá kell vetni szigorú biztonsági vizsgálatnak, mielőtt a fogyasztókhoz kerülnek. Philip Malpass hozzátette: "Örülünk a jelentésnek, mivel rávilágít a szülők szerepére a biztonsági előírások betartásában, például úgy, hogy mindig biztonságos helyen tárolják őket."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Agyrázkódás, Gázmérgezés, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Kaposi-szarkóma, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Kontaktekcéma, Fejtetű, Orbánc, Ruhatetű, Rosacea, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Nyelőcsőrák, Prosztatarák, Lipoma, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Ajak- és szájüregi rák, Hasnyálmirigy-rák, Vastagbélrák, Emlőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Crohn-betegség, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Alkoholos májkárosodás, Májzsugor, Gasztrosztóma , Nyombélfekély, Aranyér, Epekőbetegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Mellékhere-gyulladás, Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), Fitymaszűkület, Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Tuberkulózis (TBC), Skarlát, Mononukleózis, Szalmonella-fertőzés, Influenza, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Tetanusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Siketség, Orrpolip, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Bölcsőhalál, Járványos gyermekbénulás, Down-kór, Cisztás fibrózis, Galaktozémia, Nyitott gerinc, Mumpsz, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Migrén, Creutzfeldt-jakob kór, Epilepszia, Tourette-szindróma, Sclerosis multiplex, Amiotrófiás laterálszklerózis, Myastenia gravis, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Lumbágó, Gerincferdülés (scoliosis), Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Porcbetegségek (kondromalácia), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Szorongásos kórképek, Paranoia, Egyéb függőségek, Kábítószerfüggőség, Kényszerbetegség, Depresszió, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Klimaktérium, Méhgyulladás, Endometriózis, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Farkasvakság, Elhízás, Alultápláltság, Skorbut, Kóros soványság, Beri-beri, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Asztma, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|