|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. május 15.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Egymás torkának eshet a gyógyszeripar és az Európai Bizottság
Túlzónak és félrevezetőnek nevezték csütörtökön az európai gyógyszeripar képviselői az Európai Bizottság (EB) által a szektorban tapasztalt versenykorlátozás kapcsán indított vizsgálatot.
A gyógyszeripar még tavaly novemberben kapott negatív kritikákat Neelie Kroes versenypolitikai biztos részéről, aki egy korábbi kivizsgálás előzetes eredményeit ismertetve azt állította, a gyógyszergyárak szándékosan késleltetik vagy gátolják az olcsóbb generikus termékek piacra kerülését. Kroes szerint az ilyen késlekedések miatt 2000 és 2007 között az egészségügyi szolgáltatókat mintegy 3 milliárd euró kár érte. Az említett vizsgálat 2008 januárjában indult, amikor számos nagy innovatív vállalatnál razziát tartottak, és egyes olyan generikus gyártókat is górcső alá vettek, amelyek a gyanú szerint - anyagi ellenszolgáltatás fejében - támogathatták az originátorok törekvéseit.
Ezzel szemben Thomas Cueni, az ipar illetékes munkacsoportjának vezetője elmondta, ha az említett összeget levetítik az Európában érvényes egy főre jutó éves gyógyszerkiadásra (430 euró), akkor az kevesebb mint egy eurót jelent. Ráadásul, tette hozzá, a késések hátterében sokkal inkább hatósági és egyéb adminisztratív tényezők álltak, mintsem a gyógyszercégek manipulatív tevékenysége. "A Versenypolitikai Főigazgatóság munkatársait láthatóan megérintették az általuk gyűjtött anekdoták, és nem látják az összképet"- fogalmazott Cueni az Európai Gyógyszergyártók Szövetségének (EFPIA) Sevillában tartott éves kongresszusán.
Az Európai Unió végrehajtó testületeként működő EB várhatóan júliusban teszi közzé a vizsgálat eredményeit összefoglaló tanulmányát, amelynek nyomán komoly viták alakulhatnak ki. Az egyik esetleges következmény komoly bírságok kiszabása lehet, noha Cueni tudomása szerint eddig egyetlen gyógyszergyár ellen sem indult egyedi inspekció.
Az innovatív gyógyszeripari cégek tagadják érintettségüket, és arra hivatkoznak, hogy az EB nem ismeri fel a piac komplexitását. Azt ugyanakkor ők is elismerik, a szabadalmi rendszeren lenne még mit csiszolni. Megoldás lehetne többek között az EU valamennyi tagállamában érvényes közös európai szabadalom és egy szabadalmi pereket külön szabályozó rendszer bevezetése.
Cueni szerint, noha folyamatosan napirenden kell tartani az európai szabadalmi rendszer fejlesztésének kérdését, ezzel együtt "nem kérdőjelezhető meg a szellemi tulajdonra vonatkozó jog védelmének legitimitása" a gyógyszeriparban, hiszen ezekre a jogokra az ágazatnak "nagyobb szüksége van, mint bárki másnak." A szabadalmak meggyengülése egyrészt aláásná a beruházások serkentésére tett erőfeszítéseket, másrészt kockára tenné Európa azon törekvését, hogy a fejlődő országokban meghonosítsa a szellemi tulajdon tiszteletét, tette hozzá.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, Csonttörések, Égési- és fagyási sérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Vitiligo, Pikkelysömör (psoriasis), Basalioma, Lapostetű, Napszúrás, Herpesz, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Végbélrák, Hasnyálmirigy-rák, Vesedaganatok, Nyelőcsőrák, Gégerák, Bőrrák, Hererák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Aranyér, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Nyelőcsőfekély, Gasztrosztóma , Botulizmus, Crohn-betegség, Gyomorhurut, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, Kromoszóma rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Korai magömlés, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymafék (rövid), Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Lépfene, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Trichomoniázis, Kullancs-enkefalitisz, Álomkór, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Mononukleózis, Tuberkulózis (TBC), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, Siketség, Gégegyulladás, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Krupp, Fenilketonúria, Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, Reumás láz, Oltási szövődmények, Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Myastenia gravis, Alzheimer-kór, Porckorongsérv, Izomdisztrófia, Vitustánc , Bartter-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Szifilisz, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Metatarsalgia , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dupuytren-kontraktúra , Scheuermann-kór, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Izombetegségek, Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Pánikbetegség, Kiégés-szindróma (burnout), Borderline szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Poszttraumatikus stressz szindróma, Értelmi fogyatékosság, Stockholm-szindróma , Paranoia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Álköszvény, Sjögren-szindróma, Köszvény, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Léprepedés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Makula degeneráció, Rövidlátás, Szürkehályog (katarakta), Sárgafolt elfajulás, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Endocarditis, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívizom betegségek, Érelmeszesedés, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, Petefészek-ciszták, Petefészekgyulladás, Endometriózis, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Elhízás, Alultápláltság, Farkasvakság, Kóros soványság, Skorbut, Lisztérzékenység, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, Hörghurut, COPD, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|