|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 10.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Bírói ítélet közelezte az életmentő műtétre
Bírósági ítéletben köteleztek egy rákbeteg, kórházfóbiában szenvedő asszonyt, hogy alávesse magát az életmentő műtétnek.
Sir Nicholas Wall bíró engedélyt adott az 55 éves asszony kikényszerített műtétére. A tanulási nehézségekkel is küzdő asszony nem képes dönteni saját egészségi állapotáról, állt indoklásában. Az NHS alapítvány érvei szerint az asszony meghallhatott volna, ha nem távolítják el petefészkét és a petevezetékeit. A bíróság elé tárt bizonyítékok alapján a rák ugyan lassan növekedett, de beavatkozás nélkül szétterjedhetett volna, ezzel az asszony halálát okozva.
A láthatólag szellemi fogyatékossággal élő asszony előzőleg visszautasította a kórházi kezelést. Sir Nicholas kijelentette, hogy ha a rábeszélés nem sikerül, akár előállítással vigyék kórházba és tartsák ott az operáció végéig. "Habár az eljárás nem szokványos és használja a kényszerítés eszközét, mindazonáltal jóleső érzéssel töltött el az a törődés és gondoskodás, ami arra irányult, hogy ez az asszony megkapja a szükséges kezelést és ellátást." - mondta.
Liz Sayze, a Radar nevű fogyatékosokkal foglalkozó szervezet helyettes vezetője szerint: "Mindenképpen helyes volt az életmentő beavatkozás kikényszerítése, mivel a fogyatékkal élők egyik legnagyobb problémája, hogy nem mindig kapják meg ugyanazt a kezelést, mint egészséges embertársaik. Elsősorban azonban mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy maga döntsön sorsáról, ellátva őt a döntéséhez szükséges információkkal, ha kell akár képek, vagy egy hozzá közel álló családtag segítségével."
|
|
|
| |
| |
|
Az értelmi fogyatékosság hátterében számos ok - fertőzések (citomegalovírus, rubeola, toxoplasmosis, agyvelőgyulladás, HIV, listeriosis, agyhártyagyulladás), kromoszómarendellenességek (Down-szindróma, törékeny X szindróma), környezeti tényezők, genetikai betegségek (galaktozémia, fenilketonúria stb.), anyagcsere okok (pajzsmirigy-alulműködés), alultápláltság, mérgezés (alkohol, kokain, ólom), trauma (fejsérülés, koponyaűri vérzés) - állhat, de az esetek többségében a kiváltó tényező ismeretlen marad. Gyanakodni a mozgásfejlődés, beszédfejlődés elmaradása esetén lehet, ám enyhébb esetekben mindez csak az iskoláskor kezdetére, vagy még később válik nyilvánvalóvá. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 16:58 |
 |
| Történet: |
Az értelmi fogyatékosság hátterében számos ok - fertőzések (citomegalovírus, rubeola, toxoplasmosis, agyvelőgyulladás, HIV, listeriosis, agyhártyagyulladás), kromoszómarendellenességek (Down-szindróma, törékeny X szindróma), környezeti tényezők, genetikai betegségek (galaktozémia, fenilketonúria stb.), anyagcsere okok (pajzsmirigy-alulműködés), alultápláltság, mérgezés (alkohol, kokain, ólom), trauma (fejsérülés, koponyaűri vérzés) - állhat, de az esetek többségében a kiváltó tényező ismeretlen marad. Gyanakodni a mozgásfejlődés, beszédfejlődés elmaradása esetén lehet, ám enyhébb esetekben mindez csak az iskoláskor kezdetére, vagy még később válik nyilvánvalóvá. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: alacsony intelligenciaszint, csökkent tanulási képesség, érdeklődés hiánya, infantilis viselkedés, iskolai követelmények teljesítésének képtelensége |
| Alternatív gyógymódok: |
Korai fejlesztés (speciális oktatás, a társas érintkezés elsajátítása), társuló affektív zavarok kezelése. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fejlesztés eredményessége a betegség súlyosságán túl a lehetőségektől, más társbetegségektől, a személyes motivációtól és a kezeléstől függ. Az értelmi fogyatékosság gyakori velejárója a szociális elszigetelődés, az önellátás képtelensége, a társas kapcsolatokra való képtelenség. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, Shock (sokk), Agyrázkódás, Gázmérgezés, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Rosacea, Festékes anyajegy, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Fejtetű, Orbánc, Korpásodás, Seborrheás dermatitisz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Nyelőcsőrák, Lipoma, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Gyomorrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Prosztatarák, Végbélrák, Vesedaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Botulizmus, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomorhurut, Hepatitis B, Hasnyálmirigy gyulladás , Fekélyes vastagbél-gyulladás, Alkoholos májkárosodás, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Fenilketonuria, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Mellékhere-gyulladás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Herecsavarodás (torsio testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Legionárius betegség (legionellosis), Agyvelőgyulladás, Gnathostoma-fertőzés, Anthrax, Agyhártyagyulladás, Tetanusz, Toxoplazmózis, Kolera, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Mumpsz, Reumás láz, Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Járványos gyermekbénulás, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvászavarok, Arcidegzsába, Polyneuropathia, Myastenia gravis, Amiotrófiás laterálszklerózis, Izomdisztrófia, Tourette-szindróma, Parkinson-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Gerincferdülés (scoliosis), Porcbetegségek (kondromalácia), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Izombetegségek, Lumbágó, Dongaláb, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Pánikbetegség, Értelmi fogyatékosság, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Paranoia, Korszakov-szindróma, Egyéb függőségek, Gyógyszerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, Szürkehályog (katarakta), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Angina pectoris, Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Spontán vetélés, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Kóros soványság, Elhízás, Beri-beri, Farkasvakság, Bulimia, Anorexia, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, COPD, Hörghurut, Meghűlés, megfázás, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|