|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. november 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Beszélő fogak
A mondást, mely szerint "a szem a lélek tükre", számos írónak és filozófusnak tulajdonították már, de az a mondás, mely szerint "a fog az egészség tükre", dr. Mohamed Bassiounynak tulajdonítható, aki több, mint 30 éve azt tanulmányozza, hogy a fogak hogyan nyújtanak információt a betegek általános állapotáról.
Dr. Bassiouny egy nemrég megjelent tanulmányában ismerteti egy betegének az esetét, akinek a fogait gyomorsav marta szét. Ez az állapot általában bulimiával vagy más szisztémás megbetegedéssel társul, de ebben az esetben a betegnek sem evési rendellenessége, sem reflux szindrómája nem igazolódott, viszont fájdalmas görcsök kínozták a menstruációja alatt. Ezek a súlyos görcsök okozták a gyomorsav visszaáramlását a nyelőcsőbe, majd onnan a beteg szájába.
"Fontos, hogy a fogorvosok minden lehetőséget szem előtt tartsanak" - mondta dr. Bassiouny. "Nem hiszem, hogy elég csupán a beteg szájába belenézni, észrevenni a szuvasodást és betömni a lyukas fogat. Ahhoz, hogy eredményesen kezeljünk egy betegséget és megelőzzük a kiújulást, más, általános egészségi szempontok - mint például az örökletes faktorok, a rassz, a szokások és az életmód - szerepét is át kell gondolnunk."
Egy beteg fogának a károsodása - többek között - információval szolgálhat arról, hogy milyenek az egyén táplálkozási szokásai, használ-e kábítószert (ha igen, milyen fajtát), van-e elmebetegsége, vagy hogy stresszes életet él-e.
"Sok betegben valamilyen más betegség okozza a fogak károsodását életmódbeli vagy más rossz szokások miatt. De sokan olyan régóta élnek együtt ezzel az állapottal, hogy nem is ismerik fel, hogy probléma van és nem is említik az orvosnak a panaszokat" - mondta. "Amennyiben találunk valamilyen elváltozást a szájban, ami felveti egy más betegség gyanúját, akkor nemcsak az elváltozást kezeljük, hanem a megfelelő szakorvoshoz is irányíthatjuk a beteget, hogy megfelelő ellátásban részesülhessen."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Nyílt sebek, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Csonttörések, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Lapostetű, Akne - pattanásos bőr, Napszúrás, Rosacea, Kontaktekcéma, Fejtetű, Seborrheás dermatitisz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Gégerák, Hüvelydaganatok, Hólyagrák, Agydaganat, Wilms-tumor, Leukémiák, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyelőcsőfekély, Zollinger-Ellison szindróma, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gasztrosztóma , Hasnyálmirigy gyulladás , Epekőbetegség, Anális fisszúra, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Kromoszóma rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Klinefelter-szindróma, Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Influenza, Hastífusz, Mononukleózis, Anthrax, Kolera, Veszettség (Rabies lyssa), Tuberkulózis (TBC), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Orrpolip, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Reumás láz, Szamárköhögés, Nyitott gerinc, Krupp, Galaktozémia, Bölcsőhalál, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alzheimer-kór, Myastenia gravis, Parkinson-kór, Amiotrófiás laterálszklerózis, Porckorongsérv, Creutzfeldt-jakob kór, Bell parézis, Idegenkéz-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Porcbetegségek (kondromalácia), Lúdtalp, Dupuytren-kontraktúra , Scheuermann-kór, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Depresszió, Pánikbetegség, Borderline személyiségzavar, Skizofrénia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Paranoia, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Álköszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Stargardt-szindróma, Makula degeneráció, Kancsalság, Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Endocarditis, Angina pectoris, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Von Willebrand szindróma, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Spontán vetélés, Petefészekgyulladás, Mióma, Endometriózis, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Anorexia, Elhízás, Beri-beri, Skorbut, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, COPD, Asztma, Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|