|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. szeptember 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Balesthez vezet a figyelemzavar
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a figyelemzavaros gyerekek kétszer nagyobb eséllyel vannak kitéve az olyan fokú sérüléseknek, amelyek már kórházi ápolást igényelnek, mint azok, akik nem küzdenek ilyen problémával.
Az Egyesült Államokban ötmilliónál is több azoknak a gyerekeknek a száma, akiknél figyelemzavart diagnosztizáltak. Az ilyen gyerekek sokkal impulzívabbak, nehezebben koncentrálnak bármire is, gyakran hiperaktívak, ezért az iskolai eredményeik is gyengébbek.
A tanulmányban majdnem ötezer ötödik évfolyamos gyerek szülei által kitöltött kérdőívet elemeztek ki a szakemberek, és kiderült, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél a figyelemzavar tüneteinek kilencven százaléka jelen volt, kétszer gyakrabban fordultak elő balesetek az előző év során, mint azoknál, akiknél a tüneteknek csupán tíz százaléka jelentkezett.
David Schwebel, az Academic Pediatrics című lapban megjelent tanulmány szerzője arról számolt be, hogy a figyelemzavaros gyerekek sokszor nincsenek tisztában a tetteik következményeivel, nem eléggé körültekintőek, ezért sérülnek meg ilyen gyakran.
Előfordul, hogy egyes gyerekeknél a figyelemzavar viselkedészavarral párosul, ami még tovább növelheti a balesetek számát, mivel az ilyen gyerekekre a szabályszegés, az agresszivitás és az antiszociális viselkedés is jellemző lehet.
A sérülések között legnagyobb arányban a csonttörés fordul elő, de a ficam, a rándulás, a vágás és a horzsolás is gyakori esetek. Főleg a nyári időszak a veszélyes, amikor a gyerekek többet vannak a szabadban, és a fiúk többször sérülnek meg, mint a lányok, sőt a tizenegy éves fiúk körében a különböző sérülések a vezető halálokok.
A szülőknek nagyon fontos tehát a szerepe, hiszen különösen alaposan kell megtanítani gyermeküknek, hogy vigyázzon magára, legyen körültekintő és óvatos, és ismerje fel, mely helyzetek rejtenek veszélyt magukban.
|
|
|
BETEGSZOBA | | Balesetek, sérülések, mérgezések
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Csonttörések, Sziget-betegség, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Basalioma, Korpásodás, Fejtetű, Furunkulus, Ruhatetű, Ekcéma, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Vesemedencerák, Csontdaganatok, Vastagbélrák, Kaposi-szarkóma, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Méhnyakrák, Hasnyálmirigy-rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Zsírmáj, Gyomorhurut, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Epehólyag-gyulladás, Gyomorfekély, Zollinger-Ellison szindróma, ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Klinefelter-szindróma, Bilharziózis, Kleinefelter-szindróma, Férfi meddőség, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herezacskóvisszeresség, Prosztata-megnagyobbodás, Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Legionárius betegség (legionellosis), Malária, Skarlát, Ebola, Lyme-kór, Kullancs-enkefalitisz, Szalmonella-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nyálmirigyek betegségei, Nagyothallás, Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Diszpraxia, Mumpsz, Alsó húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Torokgyík (Diftéria), Szamárköhögés, Járványos gyermekbénulás, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Cukorbetegség, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Prozopagnózia, Wernicke-féle enkefalopátia, Demencia, Epilepszia, Neglekt szindróma, Esszenciális tremor, Anozognózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Hemofília, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Lágyfekély, HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Metatarsalgia , Csontritkulás (oszteoporózis), Dongaláb, Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Poszttraumatikus stressz szindróma, Szorongásos kórképek, Borderline személyiségzavar, Skizofrénia, Kábítószerfüggőség, Paranoia, Borderline szindróma, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Álköszvény, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Keratoconus, Jégárpa, Távollátás, Makula degeneráció, Rövidlátás, Kancsalság, Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Szívizom betegségek, Endocarditis, Magasvérnyomás-betegség, Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Petefészek-ciszták, Mióma, Meddőség, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Elhízás, Farkasvakság, Skorbut, Angol-kór, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Hörghurut, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseciszta, Húgycsőgyulladás, Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|