|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. július 5.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Bal kezünk motiváltabb, mint a jobb?
A motiváció nem mindig tudatos. Agyunk dönti el, hogy mikor mennyire akar valamit. Egy új tanulmány arra világít rá, hogy az ösztönzés az agynak egyszerre csak az agy egyik feléből érkezik.
A pszichológusok eddig azt hitték, hogy a motiváció egy tudatos cselekvés. Valamit akarunk, és azt megpróbáljuk elérni. Néhány évvel ezelőtt azonban, Mathias Pessiglione, az agy működésével foglalkozó a párizsi Brain & Spine Institute kutatója, és kollégái kimutatták, hogy a motiváció nem tudatos. Amikor az ember tudatalattijában megjelenik egy elérhető jutalom képe, akkor öntudatlanul is nagyobb teljesítményre ösztönzi magát annak érdekében, hogy e nagyobb jutalmat megszerezze.
Egy korábbi vizsgálat során a résztvevőknek a másodperc töredékéig 1 eurós vagy 1 centes érme képe villant fel. Megkérték őket, hogy szorítsanak meg egy nyomásérzékelő kart, úgy, hogy minél erősebben szorítják, annál többet kapnak a pénzérméből. A pénzérme képét csak tudatalatt érzékelték, nem tudták mekkora összegért "szorítanak", mégis akkor szorították erősebben a kart, amikor az 1 eurós érme villant fel. Ezen eredmény azt mutatja, hogy a motivációnak nem kell feltétlenül tudatosnak lennie.
Az új tanulmány során Pessiglione és kollégái, Liane Schmidt, Stefano Palminteri, és Gilles Lafargue tovább mentek, és megkísérelték bebizonyítani, hogy az agynak egyszerre csak egy oldalát lehet ösztönözni. A résztvevőknek először egy monitor közepén lévő keresztre kellett fókuszálniuk. Azután a monitor valamelyik szélén felvillant az ösztönző 1 eurós vagy az 1 centes pénzérme. A kutatók megfigyelték, hogy amikor az érme a jobb oldalon tűnt fel, a jobb oldali kart erősebben szorították meg az 1 eurósnál, mint az 1 centesnél. Mikor azonban a tudatalatti kép a baloldalon villant fel, és a jobb oldalon szorították a kart, nem szorítottak erősebben az eurós érméért.
"Így jöttünk rá, hogy agyunknak, és így a testünknek is, egyszerre csak egy oldala motivált" - meséli Pessiglione. "Ez megváltoztatja az ösztönzésről kialakult elméletet. Furcsa elgondolás, de kutatásunk azt bizonyítja, hogy a bal kezünk motiváltabb lehet, mint a jobb."
A kutatás eredményeiről, a Pszichológiai Tudományos Egyesület Psychological Science című folyóiratának hasábjain számoltak be.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, Ficamok, rándulások, Csonttörések, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Orbánc, Rosacea, Ótvar, Basalioma, Herpesz, Korpásodás, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Bőrrák, Hererák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Gyomorrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Agydaganat, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Alkoholos májkárosodás, Gyomorfekély, Hepatitis B, Májzsugor, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hasnyálmirigy gyulladás , Crohn-betegség, Irritábilis bélszindróma (IBS), ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Mellékhere-gyulladás, Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Fitymaszűkület, Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Legionárius betegség (legionellosis), Bárányhimlő, Trichomoniázis, Anthrax, Dengue-láz, Kullancs-enkefalitisz, Mononukleózis, Lépfene, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Hangszalag polip, Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Siketség, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Fenilketonúria, Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, Ewing-szarkóma, Alsó húgyúti fertőzés, Farkastorok, Reumás láz, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Sclerosis multiplex, Polyneuropathia, Parkinson-kór, Izomdisztrófia, Migrén, Arcidegzsába, Guillain-Barré-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dongaláb, Gerincferdülés (scoliosis), Scheuermann-kór, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline szindróma, Értelmi fogyatékosság, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Egyéb függőségek, Kábítószerfüggőség, Szorongásos kórképek, Korszakov-szindróma, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Keratoconus, Sárgafolt elfajulás, Kancsalság, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Mióma, Petefészekgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Endometriózis, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Bulimia, Lisztérzékenység, Angol-kór, Anorexia, Kóros soványság, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, COPD, Tüdőtályog, Asztma, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Veseelégtelenség, Veseciszta, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|