|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Azok a sovány hatvanas évek
A legújabb kutatások szerint a kevesebb sportolási lehetőség és az egészségtelenebb étkezési szokások ellenére az aktívabb élet miatt a hatvanas években jóval soványabbak voltak az emberek.
A hatvanas években az angol felnőttek 1-2 százaléka számított túlsúlyosnak, mára ez az arány 26 százalékra nőtt. Ezzel együtt 2010-ben a túlsúlyos embereknek sokkal kevesebb az esélyük arra, hogy visszanyerjék eredeti súlyukat, mint 1967-ben volt.
Az Egészségügyi Minisztérium szakértői szerint a hatvanas években az emberek több házimunkát végeztek, és többet jártak gyalog, mint manapság. Az 1967-es felmérés szerint tízből kilencen szerettek volna fogyni, míg a 2010-es felmérés adatai szerint már csak 57 százalék vágyik arra, hogy kevesebbet mutasson a mérleg. 40 évvel ezelőtt a magukat túlsúlyosnak vallók mindössze 7 százaléka volt képtelen a fogyásra, ez az arány mára már 43 százalékra nőtt.
"A hatvanas években az emberek gyakrabban jártak biciklivel vagy gyalog munkába, most azonban, mivel tízből hét háztartásban van gépkocsi, az efféle mozgás is háttérbe szorult - nyilatkozta Alan Maryon-Davis professzor, a Minisztérium munkatársa - Régebben az emberek több házimunkát is végeztek, és a gyorséttermek is ritkábbak voltak."
"Manapság a kényelmes életmód és a különböző egészségtelen ételek fogyasztása olyan környezetet teremt, ahol az embereknek egyre nehezebb az egészséges testsúly fenntartása" - nyilatkozta Maryon-Davis professzor.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Bursitis, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Orbánc, Kaposi-szarkóma, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Vitiligo, Lapostetű, Szemölcs, Herpesz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Emlőrák, Papillaris carcinoma, Gégerák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Májrák, Agydaganat, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Anális fisszúra, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Crohn-betegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Epehólyag-gyulladás, Botulizmus, Hepatitis A (heveny májgyulladás), ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, Kromoszóma rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Korai magömlés, Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Trichomoniázis, Toxoplazmózis, Vérhas, Lépfene, Tuberkulózis (TBC), Bárányhimlő, Veszettség (Rabies lyssa), Kullancs-enkefalitisz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Nyitott gerinc, Farkastorok, Cisztás fibrózis, Torokgyík (Diftéria), Oltási szövődmények, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Porckorongsérv, Amiotrófiás laterálszklerózis, Tourette-szindróma, Narkolepszia, Myastenia gravis, Alvászavarok, Angelman-szindróma, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, Hemofília, Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Chlamydia, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lumbágó, Dongaláb, Gerincferdülés (scoliosis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Depresszió, Kábítószerfüggőség, Kényszerbetegség, Gyógyszerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Szorongásos kórképek, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Szívelégtelenség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívizom betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Beri-beri, Bulimia, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Elhízás, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Tüdőkeringés betegségei, Asztma, Tüdőtályog, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Inkontinencia, Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|