|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2012. január 25.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az sms-ezés befolyásolja a járásmódot
A Stony Brook Egyetem kutatóinak új tanulmánya szerint a séta közbeni mobiltelefonálás, illetve az sms-írás hiába tűnik természetesnek és könnyűnek, a felmérési eredmények alapján mégis negatív módon befolyásolja a járásmódot és a memória romlásához vezethet.
A húszas éveikben járó, mobiltelefont rendszeresen használó fiatal nők és férfiak körében végzett felmérés során a résztvevők járási képességeit úgy mérték fel, hogy egy megmutattak nekik egy nyolc méterre lévő helyet a padlón, ahová kényelmes sétatempóban kellet eljutniuk, majd másodszorra olyan módon ismételték meg az előző feladatot, hogy menet közben részlegesen blokkolták a látásukat, így sem a padlót, sem a célpontot nem láthatták. A vizsgálatokat három alkalommal ugyanilyen körülmények között megismételték. A kutatók pontosan megmérték a séta időtartamát, valamint a résztvevők érkezési pozícióját.
Egy hét elteltével újra megismételték a felmérést, de ezúttal a résztvevők egyharmada mobiltelefonon beszélt séta közben, egyharmaduk sms-t írt menet közben, míg a harmadik harmadnak ugyanolyan körülmények között kellet megismételnie a tesztet, mint az elmúlt héten.
”A kísérleti eredmények láttán nagyon meglepődtünk, hogy milyen nagymértékben befolyásolja a járás minőségét és az emlékezetet a mobiltelefonálás és különösen az sms-ezés” - mondta Dr. Eric M. Lamberg, a Stony Brook Egyetem Fizikoterápiás Részlegének docense, a tanulmány szerzője.
Dr. Lamberg elmondása alapján az sms írás mintegy 33% százalékal, míg a telefonbeszélgetés körülbelül 16 százalékkal lassította le a séta tempóját ahhoz viszonyítva, amikor semmi nem vonta el a résztvevők figyelmét a sétáról. Az érkezési ponthoz vezető egyenes vonaltól a mobilt használó résztvevők átlagosan 61 százalékban tértek el, és 13 százalékkal hosszabb utat tettek meg a kelleténél. A Stony Brook Egyetem tanulmánya a Gait & Posture című tudományos folyóirat legutóbbi számában jelent meg.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Bursitis, Gombamérgezés, Shock (sokk), Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Festékes anyajegy, Akne - pattanásos bőr, Orbánc, Pikkelysömör (psoriasis), Rühesség, Napszúrás, Furunkulus, Pinta, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Méhnyakrák, Tüdőrák, Lipoma, Vesedaganatok, Bőrrák, Hólyagrák, Ajak- és szájüregi rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zsírmáj, Hepatitis B, Hasnyálmirigy gyulladás , Gyomorhurut, Crohn-betegség, Alkoholos májkárosodás, Nyombélfekély, Nyelőcsőfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Hiperkinézis, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Fitymafék (rövid), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Mellékhere-gyulladás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Korai magömlés, Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Tetanusz, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Campylobacteriózis, Bárányhimlő, Tuberkulózis (TBC), Trichomoniázis, Legionárius betegség (legionellosis), Chikungunya-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Siketség, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Bölcsőhalál, Diszpraxia, Oltási szövődmények, Felső húgyúti fertőzés, Nyitott gerinc, Galaktozémia, Ewing-szarkóma, Járványos gyermekbénulás, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Vitustánc , Fantom végtag, Idegenkéz-szindróma, Tay–Sachs-szindróma, Parkinson-kór, Polyneuropathia, Neglekt szindróma, Epilepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Chlamydia, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Dongaláb, Lumbágó, Csontritkulás (oszteoporózis), Scheuermann-kór, Izombetegségek, Porcbetegségek (kondromalácia), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Borderline személyiségzavar, Disztímia, Exorexia , Asperger-szindróma, Borderline szindróma, Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, Kancsalság, Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Makula degeneráció, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Anémia, Coarctatio aortae , Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Érelmeszesedés, Dilatatív kardiomiopátia, Angina pectoris, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Preeklampszia, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészek-ciszták, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Skorbut, Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Farkasvakság, Bulimia, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Tüdőtályog, COPD, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Veseelégtelenség, Veseciszta, Vesekőbetegség, Nephrosis szindróma, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|