Egészségügyi hírek

Az öregkor folyamat vagy betegség?


Szakemberek szerint ideje az öregedést más szemmel nézni, mégpedig úgy, ahogy az ember a betegségekre tekint - amelyek befolyásolhatók, késleltethetők vagy akár kezelhetőek.

Az öregedésről nemrég Londonban rendezett nemzetközi tudományos konferencián David Gems biogerontológus arról számolt be, hogy amennyiben az öregedést egy betegségnek tekintjük, akkor az öregedéssel szembeni válaszaink is merőben más jellegűek lesznek, mint a maiak, hiszen attól a pillanattól kezdve az orvosok számára az öregedés folyamata egy leküzdendő ellenféllé válik. 

A Turning Back The Clock, azaz Tekerjük vissza az órát címmel rendezett konferencián elhangzott, hogy a gyógyszergyártók és tudósaik ma megkötött kézzel állnak az öregedés terén végzett kutatások előtt, mivel az Egyesült Államokban és Európában csak olyan gyógyszerek bejegyzésére van lehetőségük, amelyeket valamely betgséggel szemben fejlesztettek ki, az öregedés pedig nem esik ebbe a kategóriába. Gems szerint ez a felfogás gyakorlatilag a gyógyszergyártókat ellenérdekeltté teszi az öregedési folyamatokat befolyásoló gyógyszerek kifejlesztésében.

Ugyanakkor ma már bizonyosság, hogy az emberi élettartam meghosszabbítható, hiszen a XX. század folyamán a fejlett országokban átlagosan 30 évvel növekedett a várható élettartam, és szakemberek szerint ebben az évszázadban is ugyanennyivel lesz növelhető. Egy nemrég nyilvánosságra hozott dán kutatómunka arra az eredményre jutott, hogy a gazdag országokban a 2000-es években született gyermekek több mint fele bizonyosan megéri majd a 100. születésnapját. Az üröm az örömben viszont az, hogy a hosszabb életre nagyobb súllyal nehezednek az idős korral járó megbetegedések. A demencia és az Alzheimer-kóros esetek száma minden 20 évben megduplázódok, ma 66 millióan szenvednek ezekben a betegségekben, és 2050-re a diagnosztizáltak száma meghaladja majd a 115 milliót is.

De az elkövetkezendő évtizedekben ugyanígy tovább növekszik majd a diabéteszes, a szív- és érrendszeri megbetegedéses és daganatos esetek száma is, egyenes arányban a kezelésükre fordítandó költségekkel. A New York-i Yeshiva Egyetem Albert Einstein Orvosi Karán dolgozó Nir Barzila szerint az egyik lehetséges megoldás a felsorolt betegségekkel szembeni harcra az, ha alaposabban megvizsgáljuk mindegyikük legfontosabb és legnagyobb közös kockázati tényezőjét: az öregedést.

A szakember szerint óriási hiba, hogy nem a közös mechanizmust vizsgálja a tudomány ezeknél a betegségeknél, hanem csak az egyes betegségeket magukat. Barzilai és más kutatók ma már azzal foglalkoznak, hogy az igazán idősek génjeit tanulmányozva megfejtsék, milyen mechanizmusok segítenek ezeknek a hosszú életű embereknek abban, hogy kivédjék az olyan betegségek kialakulását, mint a demencia, a daganatos megbetegedések, szívpanaszok vagy más korral járó egészségügyi panaszok. A kutatók célja ezzel nem elsősorban az, hogy mások életét meghosszabbítsák, hanem az, hogy az egészségben leélt életet biztosítsák.

A kutatók úgy vélik, hogy a megfelelő mechanizmusok farmakológiai módszerekkel történő befolyásolása képes megelőzni ezeket a súlyos korral jelentkező betegségeket. Egyelőre azonban Gems szerint intézményes és ideológiai akadályok állnak az ügy útjában, amelyek közül a legjelentősebb az az réges-régi nézet, amely szerint az öregedés nem betegség, hanem egy jóindulatú folyamat, amellyel nem kell foglalkoznunk. Ugyanakkor a tradicionális nézet megdőlni látszik, hiszen ma már annyi öregedéssel foglalkozó szakember van azon az állásponton, hogy az öregedéssel szembeni preventív lépések szükségesek, hogy a jelenlegi szakmai szabályozó szerepet betöltő intézményeken egyre nagyobb a nyomás abba az irányba, hogy az öregedést újradefiniálják, mint betegséget.

A kutatók szerint ez a lépés azért volna igazán fontos, mert ezzel az emberek lehetőséget kaphatnának arra, hogy az öregkor ne jelentsen egyet a betegségekkel, és az a 60 éves, akinél megjósolhatóan jelentkezne az Alzheimer-kór egészségesen élhessen 80 éves koráig és láthassa még az unokáit. Szó sincs azokról a lázálmokról, hogy az emberi életet akár 250 éves korig akarnák meghosszabbítani a leendő tudományos eredmények birtokában.


Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kórt először Alois Alzheimer német ideggyógyász írta le 1907-ben. A betegség a gondolkodás és a kognitív funkciók beszűkülésével, magatartásválto­zással, demenciával, majd gyors biológiai leépüléssel jár. Manapság a 65 év felettiek öt százalékát, a 80 év felettiek 20%-át érinti; Magyaror­szágon kétszázezren szenvednek ebben a betegségben. Az Alzheimer-kór kiváltó oka ismeretlen. Kialakulásáért nemcsak immunológiai eltérést és anyagcserezavart, de szocio-ökonómiai tényezőket is felelőssé tettek, mint­hogy iskolázottabbaknál, jobb jövedelmi helyzetben lévőknél ritkább. Még bizonyos étkezési szokások is "gyanúba keveredtek", a betegek ugyanis ki­elégítő kalóriabevitel mellett is jelentősen fogynak.

Eddigi bejegyzések

erus ( 60 éves nő ) Budapest , 1 kórtörténet | időpont: 2013. június 11. 10:58

Történet: Tisztelt Doktor Úr! Apukám 77 éves két éve át esett egy agyi infarktuson.Azota Németországba volt korházba nem tudta hol van ,hogy került oda.Miután hazajött egyre fokozodó feledékenység saját otthonát nem mindig ismeri fel ilyenkor pakol egy kis táskába és haza akar menni.Édesanyámat rendszeresen "MAMÁZZA"és ugy is beszél róla mintha az édesanyja lenne.Mikor együtt vagyunk egy szobába ő az édesanyját is látja hiába magyarázzuk hogy 20 éve halott.Már jártak a körzeti ideggyógyásznál.a pszihiátrián minden hónapban más gyógyszert kap.Kérdésem hogy létezik -e olyan magán klinika ahol tényleg lelkiismeretesen vele foglalkoznak kivizsgáljálk próbálják lassítani a folyamatot és nem nyugtatozzák le hogy ne legyen vele gond?????
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
aktuális események részleteinek elfelejtése, aluszékonyság, amnézia, ellenkezéshajlam, ellenségeskedés, erőszakosság, hangulatingadozás, lehangoltság, letargia, mások gyanúsítgatása, megismételt kijelentések, memóriazavar, önellátás képtelensége, pszichotikus tünetek (katatónia, tévhitek, hallucinációk, rendezetlen gondolkodás), szorongás, tárgyak megnevezésének nehézsége, történetek kitalálása, viselkedés megváltozása
Általános tünetek:
általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, levertség, zavartság
Későbbi tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
családtagok felismerése gondot jelent, delirium (zavartság, dezorientáltság), ellenkezéshajlam, érdeklődés hiánya, hallucinációk, hangulatváltozás, mások gyanúsítgatása, megismételt kijelentések, memóriazavar, nevetgélés bizarr szituációkban, önellátás képtelensége, szaglási és ízlelési zavarok, szédülékenység, személyiségváltozás, tudatzavar, új dolgok megtanulásának képtelensége, új memóriatartalmak kialakításának képtelensége
Kórház, rendelő: Szent Imre Kórház (Budapest, Budapest)
Gyógyszerek: notropil,aspirin ,RIPEDON1mg,REXETIN20mg,TIAPRIDAL100mg
Meggyógyult:    nem

tviktoria ( 43 éves nő ) Budapest , 1 kórtörténet | időpont: 2011. március 6. 22:03

Történet: Tisztelt Doktor Úr!


Egy olyan problémával fordulok Önhöz,hogy nagymamám 83éves,2002-óta cukorbeteg,2006-óta pacemakere van.Körülbelül 2 hónapja a cukorszintje felszaladt(12-13)és ezután összeesett.Akkor beutaltattuk a belgyógyászatra,de mivel semmi okot nem találtak arra,hogy benntartsák,így másnap hazaengedték.2-3 nap volt mire visszatért a közérzete.Ezután kb.2hét múlva leeset a cukra(2.7;2.3),kihívtuk az ügyeletet,aki javasolta a kórházat.Másnap be is vittük ismét a belgyógyászatra,de nem volt tudatánál,így már aznap haza kellett hozni.Felkerestünk egy neurológust akinek a véleménye az volt,hogy kezdetleges parkinsor-kórja és agyérelmeszesedése van.Írtak ki neki napi 1x-eri Jumex 10mg-os(parkinson kórra),és napi fél Citalopram Orion 20mg-os tablettát(kedélyjavító).
Február 22-én szemműtétje volt,ahol a doktor Úr azt mondta,hogy aszemerekben nincs meszesedés(ezért is tudta megoperálni).Itt már voltak vizelési problémák.
Február 25-én jött haza.Aznap elég jól volt 70%-os volt.Azóta hol jól van hol rosszabúl.
A neurológustól kértünk egy beutalót koponya Ct-re.Március 3-án olyan jól volt,hogy el is tudtuk vinni.
A CT eredménye:
A kp.vonal megtartott.
Az intra-és exctracerebralis liquorterek tágabbak.
Periventricularisan kiterjedt,szabnálytalan hypodens területek,a törzsdúcok régiójában apró lacunaris infarctusok találhatók.
Vélemény:
Vascularis encephalopathia,atrophia
A neurologust felhívtuk és azt mondta algopirint adjak neki.
Március 4-.5 nagyon kritikus állapotban volt.Nem akart felkellni,és agresszív volt.Ma Március 6-án elég jól volt 50%-ban jól volt,el vittük sétálni is. A vizelési problémái részlegesek,ha jól érzi magát egyedül megy WC-re,és megismer mindenkit.Az étvágyával semmi gond nincs,ivás egy kicsit nehezebben megy.
Mi agyárelzáródásra gyanakszunk.Gondoltunk egy pár gyógyszerre,ki szeretnénk kérni véleményét róla:Piracetarm injekció;Nontropil infuzió.
Szeretnénk tanácsot kérni Öntől,hogy javítható-e a Mama állapota,mit tanácsol.

Tisztelettel:Takács Viktória
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
alacsony személyi higiénia, aluszékonyság, delirium (zavartság, dezorientáltság), ellenkezéshajlam, ingerlékenység, írásképtelenség, -nehézség, memóriazavar, tudatzavar
Általános tünetek:
csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, idegi labilitás, levertség, zavartság
Gyógyszerek: Jumex 10mg- Citalopram Orion 20mg-os tablettát(kedélyjavító).
Meggyógyult:    nem

babesz ( 21 éves nő ) Budapest , 1 kórtörténet | időpont: 2008. július 29. 14:50

Kezdeti tünetek: Általános tünetek:
a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, álmatlanság, általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fogfájás, fokozott étvágy, fül fájdalom, gyengeség (fizikai), hasi fájdalom, idegi labilitás, ingerültség, izületi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, zavartság
Magatartás, felismerés, érzelem:
aggodalmasság, aktuális események részleteinek elfelejtése, alacsony személyi higiénia, alvászavar, amnézia, beszédértés nehézsége, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, delirium (zavartság, dezorientáltság), dühroham, együttműködésre való képtelenség, ellenkezéshajlam, ellenségeskedés, eltévedés ismert utakon, érdeklődés hiánya, erőszakosság, érzelmi labilitás, extrém látásmód, fizikai erőszakhajlam, hallucinációk, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, inkoherencia (érthetetlen gondolatok), írásképtelenség, -nehézség, ismétlődő cselekvések, koncentráció zavar, csökkent éberség, közönyösség, különös és magyarázhatatlan magatartás, lassultság és szegényes reszponzivitás, lehangoltság, letargia, lobbanékonyság, mások gyanúsítgatása, megismételt kijelentések, negatív érzések, nyugtalanság és agitálás, olvasásképtelenség, -nehézség, önellátás képtelensége, paranoid képzelgés, pszichotikus tünetek (katatónia, tévhitek, hallucinációk, rendezetlen gondolkodás), regresszív (gyerekes) magatartás, történetek kitalálása, tudatzavar, túlzott aktivítás, új dolgok megtanulásának képtelensége, új memóriatartalmak kialakításának képtelensége, viselkedés megváltozása
Kórház, rendelő: Dorogi Szent Borbála Szakkórház Kft (Komárom-Esztergom megye, Dorog)
Gyógyszerek: risperdal costa, aricept, xanax, rivotril 0,5
Meggyógyult:    nem

betegszoba.hu ( 60 éves nő ) Budapest , 180 kórtörténet | időpont: 2008. július 26. 21:02

Történet: Az Alzheimer-kór a demencia (időskori elbutulás) egyik formája, mely progresszív (folyamatosan rosszabbodó) és az agysejtek degenerációjával (elfajulásával) jár. A memóriát, gondolkodást és a viselkedést egyaránt érinti.
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
aggodalmasság, aktuális események részleteinek elfelejtése, beszédértés nehézsége, családtagok felismerése gondot jelent, ellenségeskedés, eltévedés ismert utakon, érdeklődés hiánya, hallucinációk, lehangoltság, letargia, megismételt kijelentések, memóriazavar, önellátás képtelensége, személyiségváltozás, tárgyak megnevezésének nehézsége, új dolgok megtanulásának képtelensége, új memóriatartalmak kialakításának képtelensége, vitakeresés
Gyógyszerek: Antioxidánsok (E-vitamin, ginkgo biloba), memantine, donezepil, rivastigmine, galantamine, tacrine stb. Folsavpótlás.
Alternatív gyógymódok:: Életmód változtatás, a lakókörnyezet leegyszerűsítése, emlékeztetők, étkezés felügyelete, azonosító karkötő (az elkóborolt beteg azonosítására).
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: A betegség nem gyógyítható, a kezelés tüneti.