|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 10.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az okostelefonok veszélyei
Brit egészségszakértők felhívták a figyelmet a hosszú távú okostelefon-használatból származó húzódásos sérülések veszélyeire, ugyanis az apró kézi készülékek és a táblagépek térhódításával ezek a típusú sérülések egyre gyakoribbá válnak.
Az emberek egyre nagyobb aránya használja egyszerű telefonálás helyett internetezésre okostelefonját, vagy egyéb kézben tartható eszközét. Egy 2000 fős mintát használó friss felmérés alapján a britek 44 százaléka használja készülékét a telefonáláson kívül egyéb tevékenységekre is. A megkérdezettek saját bevallásuk szerint naponta legalább 30 percet és legfeljebb 2 órát használják okostelefonjaikat.
”Az egyik páciensemnél olyan súlyos íngyulladás alakult ki a hüvelykujjában a mobiltelefon apró gombjainak állandó nyomogatása miatt, hogy a fájdalom miatt hetekig képtelen volt használni a kezét” - mondta Tim Hutchful, a Brit Hátgerincterápiás Szövetség munkatársa. Az emberi testet egyáltalán nem az ilyen mozdulatok elvégzésére tervezték, vélekedett Sammy Margo, a Fizioterápiás Társaság munkatársa. ”A mai telefonok és a rajtuk lévő nyomógombok sokkal kisebbek, mint amit normálisan és egészséges körülmények között kezelni lehetne” - tette hozzá Margo.
Az okostelefon- és táblagép-felhasználók kéz- és ujjsérülései mellet egy másik nagy problémára is felhívták a figyelmet az egészségügyi szakértők. Egy átlagos felnőtt fej súlya 4,5 és 5,5 kg között van. Ideális testhelyzetben, mikor egy képzeletbeli függőleges vonalat húzhatnánk a fülek, a vállak, a csípő, a térdek és bokák mentén, akkor a fej súlya hatékonyan és egyenletesen oszlik el a testünkön, jegyezte meg Hutchful. Viszont ha a fej az okostelefonok képernyőjére meredve gyakran előredöntött pozícióban van, akkor megszűnik az egyenletes súlyeloszlás, ráadásul a fejünk súlyát akár négyszer nehezebbnek érezhetjük, aminek következtében egész testünkre kiható húzódásokat érezhetünk magyarázta Hutchful.
Ez az úgynevezett ismétlődő húzódásos sérülés (RSI) fájdalmat okozhat az izmokban, az ínakban és az idegekben is, es elsősorban a nyakat, illetve a felső végtagokat érintheti. Az RSI egyébként kezelhető állapot, de nagyon fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a korai figyelmeztető jeleket.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Gombamérgezés, Csonttörések, Shock (sokk), Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Furunkulus, Korpásodás, Herpesz, Kontaktekcéma, Lichen ruber planus, Erythema nodosum, Vitiligo, Pikkelysömör (psoriasis), ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesemedencerák, Lipoma, Agydaganat, Vastagbélrák, Hólyagrák, Wilms-tumor, Kötőszöveti eredetű daganatok, Ajak- és szájüregi rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Alkoholos májkárosodás, Májzsugor, Crohn-betegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Epekőbetegség, Gyomorhurut, Gasztrointesztinális perforáció, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Fenilketonuria, Marfan-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Turner-szindróma, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Andropauza, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymafék (rövid), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herecsavarodás (torsio testis), Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Kolera, Lyme-kór, Mononukleózis, Toxoplazmózis, Tuberkulózis (TBC), Trichomoniázis, Amőbiázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Siketség, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Krupp, Járványos gyermekbénulás, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, Mumpsz, Szamárköhögés, Diszpraxia, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Esszenciális tremor, Fantom végtag, Williams-szindróma, Huntington chorea, Myastenia gravis, Bartter-szindróma, Demencia, Schwannomatózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Lágyfekély, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Dupuytren-kontraktúra , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csontritkulás (oszteoporózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline személyiségzavar, Disztímia, Stockholm-szindróma , Delirium tremens, Borderline szindróma, Kiégés-szindróma (burnout), Kényszerbetegség, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Jégárpa, Makula degeneráció, Kancsalság, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Dilatatív kardiomiopátia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Von Willebrand szindróma, Érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Endocarditis, Szívelégtelenség, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészekgyulladás, Preeklampszia, Méhgyulladás, Bartholin ciszta, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Farkasvakság, Beri-beri, Skorbut, Anorexia, Lisztérzékenység, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, Tüdőgyulladás, Atelektázia, Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|