|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. október 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az ízlelő gének és a fogszuvasodás
A fogszuvasodás rendkívül széles körben elterjedt betegség, amelynek előfordulásában és professziójában rengeteg tényező játszik szerepet. A különböző környezeti és genetikai faktorok között ott szerepelnek a bakteriális környezet, az étkezési szokások, a szájhigiénia, a nyáltermelés és a fogszerkezet is. Korábbi kutatások során egyes tudósok beszámoltak az ízérzékelés genetikai hátterének hatásáról is.
Egy, a Journal of Dental Research (JDR) című szaklapban nemrég megjelent cikk szerint (”Ízlelő gének és Fogszuvasodás”) Steven Wendell és kollegái megvizsgálták annak lehetőségét, hogy az ízérzékelésért felelős gének (TAS2R387, TAS1R2, GNAT3) is hatással lehetnek a fogszuvasodás kialakulására.
A kutatás során a tudósok önkéntes családok tagjaitól gyűjtöttek biológiai mintákat, majd megvizsgálták lakhelyüket és korábbi fogászati kórtörténetüket. A tudósok több egyszeri nukleotid polimorfizmus (SNP) elemzést végeztek a géneken és allél-átadás vizsgálat analízissel térképezték fel őket. A kutatók statisztikailag is jelentős összefüggéseket találtak a TAS2R38 és a TAS1R2 gének, valamint a fogszuvasodásra való hajlam között.
”A mostani kutatási adatok alapján olyan géneket sikerült azonosítanunk, amelyek hajlamosító tényezőként viselkedhetnek a fogszuvasodás esetében - nyilatkozta a JDR főszerkesztője, William Giannobile - Bár a kutatás még igen korai fázisában van, az ízérzékelésért felelős gének úgy tűnik valóban befolyásolják a betegek fogszuvasodásra való hajlamát.”
A teljes kutatási anyag a Journal of Dental Research című szaklap online kiadásában olvasható.
|
|
|
| |
| |
|
A fogszuvasodás (régebbi nevén: fogszú,) egy idült folyamat, amely a fogak keményszöveteinek a roncsolódásával jár és a felszínről a fogbél (pulpa) felé halad. Ez az elváltozás eleinte egy visszafordítható folyamat, amely az idő elteltével tovább terjedhet, egy visszafordíthatatlan destrukciót előidézve, amely gyakran fájdalommal, gyulladással, a fognak az elvesztésével és a legsúlyosabb esetben akár halállal is járhat. A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák, azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat lebontanak, mint például cukor, fruktóz, glükóz, stb. Ezekből az anyagokból a baktériumok melléktermékként savat képeznek, mely károsítja fogakat. (Wikipédia) |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: horanna (36 éves nő) | időpont: 2008. november 29. 15:07 |
 |
| Történet: |
A bölcsességfogam szuvasodott el, ezért ki kellett húzni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, étvágytalanság, fáradtság, fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás, ingerültség |
| Kórház, rendelő: |
Budapesti Szent Ferenc Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: imre (24 éves férfi) | időpont: 2008. november 21. 19:20 |
 |
| Történet: |
Egy rossz harapásnál kezdett el fájni az egyik fogam megállás nélkül. Kiderült komoly problémák vannak azzal a fogammal, csak addig ez nem derült ki, tünetmentes volt. Fogorvos kezelte. Többször mentem kontrollra, hogy ne kelljen gyökérkezelni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, fejfájás, fogfájás, ingerültség
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek |
| Kórház, rendelő: |
Állami Egészségügyi Központ (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Alternatív gyógymódok: |
helyes fogmosás |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. november 7. 17:30 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás), fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínygyulladás |
| Kórház, rendelő: |
Szent Imre Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogászati kezelés után jópár óráig nem ettem |
|
|
 |
| |
| beküldte: madarili (39 éves nő) | időpont: 2008. október 29. 08:06 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínyvérzés, szájszárazság
Általános tünetek: fogfájás, szorongás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
panadol a fájdalomra, aztán irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Panna (37 éves nő) | időpont: 2008. október 25. 14:23 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás, szájszárazság |
| Kórház, rendelő: |
SZTE Fogorvostudományi kar (Csongrád megye, Szeged) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító, másnap irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
az alkohol érzéstelenít némiképp, de a problémát nem oldja meg |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogorvos kezelte. |
|
|
 |
| |
| beküldte: Patri (27 éves nő) | időpont: 2008. október 20. 19:09 |
 |
| Történet: |
Fogszuvasodás tüneteivel mentem orvoshoz. A fogorvos meglepődött, hogy nem "őrültem" bele a fájdalomba, azonnal megröngenezte. Én sem értem, miért nem fájt jobban, mert végül gyökérkezelni kellett, akkora volt a lyuk. |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás)
Általános tünetek: fogfájás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Maros M (25 éves nő) | időpont: 2008. október 14. 18:48 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: rekap (25 éves nő) | időpont: 2008. október 4. 16:56 |
 |
| Történet: |
Fogászati megbetegedésekre egy jó orvosság van: fogorvoshoz kell menni |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: kóros fogképződés, szájszárazság |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. szeptember 26. 18:13 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
Szent János Kórház (Budapest, Budapest) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Szilvi86 (25 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 14:25 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fehér felrakódások (könnyen eltávolítható), ínyvérzés, szájszárazság |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás (a gyakori hánytatás miatt), ínyvérzés |
| Kórház, rendelő: |
Városi Kórház-Rendelőintézet (Veszprém megye, Tapolca) |
| Gyógyszerek: |
elmex |
| Alternatív gyógymódok: |
tömés |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: ewe (33 éves nő) | időpont: 2008. június 25. 18:50 |
 |
| Történet: |
szokásos fogászati ellenőrzésen kiszűrt lyukas fogak kezelése:) |
| Kórház, rendelő: |
Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet (Somogy megye, Nagyatád) |
| Gyógyszerek: |
semmi |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Herpesz, Ekcéma, Basalioma, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Kaposi-szarkóma, Kontaktekcéma, Pinta, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gégerák, Wilms-tumor, Hererák, Hólyagrák, Vesemedencerák, Ajak- és szájüregi rák, Petefészekrák, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Hepatitis B, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Májzsugor, Epekőbetegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Anális fisszúra, Alkoholos májkárosodás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Marfan-szindróma, Fenilketonuria, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Kleinefelter-szindróma, Korai magömlés, Here vízsérv (hydrocele testis), Bilharziózis, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Agyvelőgyulladás, Kandidiázis (candida), Rubeola (rózsahimlő), Ebola, Sárgaláz, Hastífusz, Campylobacteriózis, Kolera, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Diszpraxia, Ewing-szarkóma, Krupp, Felső húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, Torokgyík (Diftéria), Cisztás fibrózis, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Addison-kór, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neglekt szindróma, Narkolepszia, Angelman-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Anozognózia, Porckorongsérv, Tay–Sachs-szindróma, Sclerosis multiplex, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Lágyfekély, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Lúdtalp, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Metatarsalgia , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dupuytren-kontraktúra , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Mániás depressziós elmezavar, Korszakov-szindróma, Borderline személyiségzavar, Egyéb függőségek, Alkoholizmus, delírium tremens, Szorongásos kórképek, Kiégés-szindróma (burnout), ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Köszvény, Fibrosus dysplasia, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Léprepedés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Anémia, Szívbillentyű-betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, Endometriózis, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Spontán vetélés, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Elhízás, Kóros soványság, Skorbut, Anorexia, Beri-beri, Lisztérzékenység, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Tüdőgyulladás, Asztma, Légmell, Tüdőtályog, Atelektázia, Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Vizelet-inkontinencia, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|