|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. szeptember 20.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az iskolai rossz viselkedés később is meghatározó lesz
Egy negyven évig tartó brit tanulmány eredményei alapján az iskolában rosszul viselkedő serdülőknek több problémájuk lesz felnőttként, olvasható a bmj.com-on.
A problémák az élet minden területén jelentkezhetnek a mentális egészségtől az otthoni és személyes kapcsolatokon át a gazdasági nehézségekig. A 9-15 éves iskolások nagyjából 7 százalékát érintik komoly magatartászavarok. Az arány az elmúlt 30 évben növekedett. Korábbi kutatásokból ismert, hogy a súlyos viselkedési problémákkal küszködők jelentős terhet rónak a társadalomra a bűnözés, valamint az oktatásbeli, egészségügyi és jóléti plusz szükségleteik miatt.
Ian Colman, az Albertai Egyetem Népegészségügyi Intézetének adjunktusa, valamint az Albertai Örökség Alapítvány az Orvosi Kutatásokért kutatója munkatársaival közösen a fiatalkori enyhe-súlyos viselkedészavarok hatását vizsgálta a felnőttkori egészségügyi és szociális problémák kialakulására. Eredményeik 3500 résztvevő 40 évre visszamenő adatainak elemzésén alapulnak. A vizsgálati személyek 1946-os születésű britek, akik az Orvosi Kutatótanács Egészségügyi és Fejlődéstani Felmérésében vettek részt. A vizsgálat kezdetén 13-15 évesek voltak, és körülbelül negyedüknél állapítottak meg enyhe magatartászavart. A résztvevőket tanáraik értékelése alapján osztották súlyos és enyhe viselkedészavarokkal küszködő, illetve problémamentes csoportokra. Az utánkövetés a fiatalok 36-53 éves koráig tartott, amikor felmérték mentális egészségi állapotukat, valamint társadalmi és gazdasági helyzetüket.
Az eredmények megdöbbentően új információkat nyújtanak az enyhébb magatartászavarok társadalmi hatásaival kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy a viselkedészavaros fiatalok nagyobb eséllyel maradtak ki az iskolából képesítés nélkül, és később számos súlyos problémával - depresszió, szorongás, válás, tinédzserkori terhesség, anyagi nehézségek - kellett szembenézniük, melyek egész felnőtt életüket végigkísérték. Az eredmények a felnőttkori kilátásokat befolyásoló tényezők - a nem, az apa társadalmi helyzete, a serdülőkori depresszió és szorongás, illetve kognitív képesség - figyelembe vételekor sem változtak. Meglepő módon és mások eredményeivel ellentétben az iskolában rosszul viselkedők körében sem voltak gyakoribbak a későbbi alkoholproblémák. Colmanék megállapították: ”Figyelembe véve a társadalomra nehezedő hosszú távú kiadásokat, valamint az egyént érintő nehézségeket, eredményeink népegészségügyi súlya jelentős.”
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Égési- és fagyási sérülések, Csonttörések, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Ruhatetű, Herpesz, Körömgombásodás, Pinta, Szemölcs, Korpásodás, Pikkelysömör (psoriasis), Seborrheás dermatitisz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Papillaris carcinoma, Ajak- és szájüregi rák, Prosztatarák, Csontdaganatok, Leukémiák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Kaposi-szarkóma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Tárolási betegségek, Crohn-betegség, Nyombélfekély, Epekőbetegség, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Botulizmus, Zollinger-Ellison szindróma, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Diszkalkulia, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Andropauza, Klinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, Bilharziózis, Korai magömlés, Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Agyvelőgyulladás, Campylobacteriózis, Veszettség (Rabies lyssa), Kanyaró, Álomkór, Dengue-láz, Agyhártyagyulladás, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Mumpsz, Bölcsőhalál, Reumás láz, Farkastorok, Galaktozémia, Krupp, Szamárköhögés, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Myastenia gravis, Arcidegzsába, Wernicke-féle enkefalopátia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Williams-szindróma, Alvási apnoe, Tourette-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Lumbágó, Metatarsalgia , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lúdtalp, Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Szorongásos kórképek, Skizofrénia, Kábítószerfüggőség, Alkoholizmus, delírium tremens, Gyógyszerfüggőség, Kényszerbetegség, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Kancsalság, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Szívizom betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Meddőség, Preeklampszia, Méhgyulladás, Endometriózis, Mióma, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Lisztérzékenység, Anorexia, Farkasvakság, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Atelektázia, Asztma, Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|