|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 8.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az elhízottak gyakrabban szednek gyógyszereket
Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) kutatói kimutatták, hogy az amerikai elhízott felnőttek a normál testsúlyúakhoz képest gyakrabban szednek néhány vényköteles gyógyszerfajtát.
A lista élén a magas vérnyomás és koleszterinszint elleni gyógyszerek állnak. A 20 éven felüli elhízott felnőttek körülbelül egyharmada szedett legalább egy vérnyomáscsökkentő gyógyszert, és minden ötödik használt valamilyen koleszterincsökkentő készítményt. Ezzel szemben a normál testsúlyú felnőttek mindössze 17 százaléka szed vérnyomásgyógyszert, és 10 százaléka koleszterincsökkentő gyógyszert.
A CDC szerint az amerikai felnőttek több mint egyharmada elhízott. Állapotuk többféle betegség, például a szívbetegség, a cukorbetegség, a stroke és bizonyos daganattípusok megnövekedett kockázatának teszi ki őket.
A CDC kutatói Dr. Brian Kit vezetésével 10 ezer amerikai felnőtt adatait elemezték. Az elhízást 30-nál magasabb testtömeg-index értékben határozták meg. Tíz különböző gyógyszerosztály alkalmazását vizsgálták 2005 és 2008 között, és az eredmények azt mutatták, hogy az elhízott emberek a 10 közül 8 típust nagyobb gyakorisággal szedtek. A vérnyomásgyógyszerek mellett az elhízott felnőttek cukorbetegség, asztma és pajzsmirigybetegségek elleni, valamint antidepresszáns és fájdalomcsillapító gyógyszereket is gyakrabban szednek. A tíz közül csak a nemi hormonokból szedtek kevesebbet az elhízott személyek, a szedatívumokból pedig ugyanannyit szedett mindegyik testsúly-csoport. Az elhízott emberek általában nagyobb valószínűséggel szednek egyszerre több gyógyszert is, bár ez a minta a testsúlytól függetlenül a 65 éven felüli korosztályra általában jellemző.
Bár a kutatók a vényköteles gyógyszerek alkalmazásának mértékét vizsgálták, a kutatás nem terjedt ki arra, vajon megfelelően írják-e fel illetve alkalmazzák-e a gyógyszereket. Az Annals of Epidemiology folyóiratban megjelent eredmények talán csak a napjainkban általános irányelveket tükrözik, melyek azt követelik meg az orvosoktól, hogy a magas vérnyomáshoz és magas koleszterinszinthez hasonló kockázati tényezőket lehetőség szerint próbálják szabályozni. Azonban minden gyógyszer mellékhatásokkal jár, és ha valaki egynél több vényköteles gyógyszert szed egyszerre, megnövekedik a mellékhatások kockázata.
|
|
|
| |
| |
|
Az elhízás (obesitas) anyagcserefolyamatok olyan genetikai, központi idegrendszeri vagy endokrin és környezeti hatásokra létrejövő zavar, mely az energiaháztartás egyensúlyának módosulását okozza. Ez a folyamat a táplálékfelvétel növelésében és/vagy az energialeadás csökkenésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet. Az elhízás tehát krónikus és recidiváló betegség (WHO), mely tartós kezelést igényel, elsősorban kísérő betegségek kezelésével kapcsolatban. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: moha82 (30 éves nő) | időpont: 2011. december 19. 23:27 |
 |
| Történet: |
Sziasztok.Az én témám nem egészen ide való de bízom benne valaki tud tanácsot adni mert már nagyon el vagyok keseredve.Nekem a problémám az,hogy nem tudok hízni bármit eszek s bár mikor.165/55 VAGYOK.
Már sok mindent kipróbáltam de sajna sikertelenül.Gyógyszert s vitamint amit ellehet képzelni.Ha valaki valami jó módszert erre tudna ajánlani kérem segítsen.
Köszönöm előre is. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: nl550313 (57 éves férfi) | időpont: 2011. december 13. 03:23 |
 |
| Történet: |
56 éves férfi vaok, imádok enni, kondicionált evés-gyönyönyört érzek, kb. 100 %-os a halálos túlsúlyom - minden segítség érdekel.... A 7 főbűnből enyém : a mohóság... |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: visszeresség (tágult vénák) |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: bűzös széklet, egyszerre nagy mennyiségű étel elfogyasztása, fokozott gázképződés |
| Gyógyszerek: |
algopirin
rivotril
kalmopirin |
| Alternatív gyógymódok: |
meditáció
csikung
jóga |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
túlélés, pozitív gondolkodás... |
|
|
 |
| |
| beküldte: Piszi2007 (26 éves nő) | időpont: 2011. november 28. 17:13 |
 |
| Történet: |
Sziasztok:)Terméktapasztalatommal szeretnék segíteni azoknak akiknek lehet:)))))
alexandrapoleszak.dxn.hu/termekek |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, fáradtság, fokozott étvágy, gyakori fertőzések, gyengeség (fizikai), immunrendszer gyengülése, levertség, pszichogén fájdalom, rossz közérzet, szorongás, testsúlytöbblet
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, gyomorégés, hasi görcsök, hasi telítettség érzése, haspuffadás |
| Gyógyszerek: |
természetes gyógymódok |
| Alternatív gyógymódok: |
kizárólagosan olyan embereknek szeretnék segíteni...akár személyes kapcsolatfelvétel által is,akik természetes gyógymódkedvelők:))) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: magyareva (39 éves nő) | időpont: 2008. november 10. 14:28 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a külső megjelenést és magatartást illető egyéb tünetek és jelek, a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, bizonytalan önkép, identitás, társadalmi elszigeteltség
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, felfúvódásos fájdalom, gyomorégés, haspuffadás
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábdagadás, szorongás |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: gyomorégés, gyomortáji, hátba sugárzó fájdalom |
| Alternatív gyógymódok: |
vitaminok, táplálékkiegészítők,méregtelenítő tea, teljeskiőrlésű termékek, cukor, szénhidrátok kerülése, rostos ételek, sok nyers zöldség, gyümölcs, ananásztabletta
mozgás,diéta, csoportterápia, ami segít megalapozni a lelki egyensúlyt, segített megtalálni evési "rohamaim"okát- ami nálam sokszor stresszoldásra szolgált. Most a kiváltó okok kiküszöbölésén dolgozok. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Livi (45 éves nő) | időpont: 2008. október 22. 17:20 |
 |
| Történet: |
Több fogyókúrán átestem már,de mindig visszaugrottak a kilók.Sok helyről hallottam, hogy teljes életmódváltást kell csinálni, nem kúraszerűen venni a dolgokat. Addig nem működik, amig úgy élem meg, hogy megvonok valamit magamtól, áldozatot hozok a fogyás oltárán. Nagyon sokat kellene fogynom. Lehet ezért megy olyan nehezen. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, érzelmi labilitás, hangulatingadozás, nemi vágy csökkenése, szegényes önkép, társadalmi elszigeteltség
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre), testsúlytöbblet |
| Gyógyszerek: |
Kipróbáltam pár csodatablettát, de hiába. |
| Alternatív gyógymódok: |
Sportolni kellene, bizonyos élelmiszereket kerülni (szénhidrátot például) |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: gavad (35 éves nő) | időpont: 2008. október 1. 16:32 |
 |
| Történet: |
Ha az ember meg tudja állni, hogy este ne egyen, csodák történnek. Később már nemis hiányzik a vacsora. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fokozott étvágy |
| Alternatív gyógymódok: |
Este 5 után a szénhidrátok kerülése, 6 után jobb lenne nem enni, sport |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sokáig szenvedttem a súlyommal. Most, ha felmegy pár kiló szigorúan nem eszek 5 óra után, amúgy mindent megeszek. De mindennapjaimban is kerülöm a vacsikat, és ez most működik. |
|
|
 |
| |
| beküldte: hgyorgy (30 éves férfi) | időpont: 2008. május 17. 11:51 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: a széklet egyéb rendellenességei, böfögés, felfúvódás, felfúvódásos fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr egyéb elváltozásai
Has és emésztő rendszer: a felső hasra lokalizált fájdalom, a széklet egyéb rendellenességei, akut hasi fájdalom, böfögés, felfúvódásos fájdalom, hányinger |
| Kórház, rendelő: |
( megye, ) |
| Gyógyszerek: |
Espomisan, és egyéb felfúvódás elleni gyógyszerek, egyik sem használt. |
| Alternatív gyógymódok: |
Diéta, sport, rendszeres mozgás, teljes kiőrlésű kenyér, a vacsora elhagyása, sör és dohányzás mellőzése |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sport és egészséges táplálkozás |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Bursitis, Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Csonttörések, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Kaposi-szarkóma, Napszúrás, Szemölcs, Kontaktekcéma, Herpesz, Lichen ruber planus, Ruhatetű, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Hererák, Krónikus limfoid leukémia, Gégerák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Májrák, Csontdaganatok, Tüdőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Reflux, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Tárolási betegségek, Gasztrosztóma , Anális fisszúra, Májzsugor, Hepatitis B, Gasztrointesztinális perforáció, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Autizmus, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), Fitymafék (rövid), Heregyulladás (orchiditis), Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Candida fertőzés, Tularémia, Bárányhimlő, Hastífusz, Skarlát, Anthrax, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Chikungunya-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Krupp, Diszpraxia, Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Szamárköhögés, Nyitott gerinc, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Polyneuropathia, Esszenciális tremor, Narkolepszia, Sclerosis multiplex, Cluster-fejfájás , Bell parézis, Alvási apnoe, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Hemofília, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Scheuermann-kór, Dongaláb, Dupuytren-kontraktúra , Metatarsalgia , Gerincferdülés (scoliosis), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Asperger-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Pánikbetegség, Mániás depressziós elmezavar, Diszlexia, Kényszerbetegség, Poszttraumatikus stressz szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Stargardt-szindróma, Makula degeneráció, Kötőhártya-gyulladás, Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, Távollátás, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Von Willebrand szindróma, Endocarditis, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Endometriózis, Bartholin ciszta, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Preeklampszia, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Elhízás, Kóros soványság, Anorexia, Alultápláltság, Skorbut, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), COPD, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Inkontinencia, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|