|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 9.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az éjszakai nassolás a fogunknak is árt
Dán kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az éjszakai falatozás komolyan rongálja a fogakat.
A kutatók 2217 dán személy egészségügyi adatait vizsgálták és arra a következtetésre jutottak, hogy az éjszakai nassolás jelentősen növeli a fogak romlásának kockázatát, bármilyen típusú ételről is legyen szó. A Koppenhágai Egyetem kutatócsapata szerint ennek oka a megváltozott nyáltermelődés, ami az éjszaka folyamán általában lecsökken.
Elegendő nyálra van szükség ahhoz, hogy az ételmaradékokat eltávolítsa a szájból, magyarázzák a szerzők az Eating Behaivours című, étkezési szokásokkal foglalkozó folyóiratban megjelent tanulmányukban. A Koppenhágai Egyetem tudósai egyesült államokbeli kollégáikkal közösen, egy korábbi vizsgálatba bevont, 2217 dán ember orvosi adatait vizsgálták. Közülük 173-an (8%) az "éjszakai nassolók" kategóriájába tartoztak. Ők a napi kalória-bevitelük legalább egynegyedét vacsoraidő után fogyasztják, és hetente minimum kétszer felkelnek egy kis falatozásra a holdvilágnál.
Mikor a kutatók megvizsgálták, hogy mi történt a résztvevőkkel a 6 éves időszak alatt, jelentős felfedezésre jutottak. Az éjszakai nassolóknak több foguk romlott el a vizsgált periódus alatt, úgy, hogy olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a kor, a dohányzás, és cukor- valamint szénhidrátfogyasztás.
Lehet, hogy a fogorvosok nem tudják lebeszélni pácienseiket az éjszakai lakmározásról, de Dr. Jennifer Lundgren és kollégái szerint mindenképpen figyelmeztetniük kell őket ennek veszélyére. "Fontos, hogy a gyakorló orvosok időt fordítsanak a szájhigéniás nevelésre, és szükség esetén megfelelő kezelést nyújtsanak." - teszik hozzá.
A Brit Fogászati Egyesület tudományos szakértője, Prof. Damien Walmsley így fogalmazott: "Az éjszakai étkezés során, amikor a száj a legszárazabb és az ételmaradványok tovább maradnak a szájban, megsokszorozódik a cukor és a savas ételek-italok fogromboló hatása. Fogaink romlását lelassíthatjuk, ha minden nap legalább kétszer fogat mosunk, mégpedig fluorid tartalmú fogkrémmel. Az egyik fogmosás közvetlenül lefekvés előtt legyen, és ha lehetséges, az esti fogmosás előtti órában már csak vizet igyunk."
|
|
|
| |
| |
|
A fogszuvasodás (régebbi nevén: fogszú,) egy idült folyamat, amely a fogak keményszöveteinek a roncsolódásával jár és a felszínről a fogbél (pulpa) felé halad. Ez az elváltozás eleinte egy visszafordítható folyamat, amely az idő elteltével tovább terjedhet, egy visszafordíthatatlan destrukciót előidézve, amely gyakran fájdalommal, gyulladással, a fognak az elvesztésével és a legsúlyosabb esetben akár halállal is járhat. A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák, azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat lebontanak, mint például cukor, fruktóz, glükóz, stb. Ezekből az anyagokból a baktériumok melléktermékként savat képeznek, mely károsítja fogakat. (Wikipédia) |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: horanna (36 éves nő) | időpont: 2008. november 29. 15:07 |
 |
| Történet: |
A bölcsességfogam szuvasodott el, ezért ki kellett húzni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, étvágytalanság, fáradtság, fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás, ingerültség |
| Kórház, rendelő: |
Budapesti Szent Ferenc Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: imre (24 éves férfi) | időpont: 2008. november 21. 19:20 |
 |
| Történet: |
Egy rossz harapásnál kezdett el fájni az egyik fogam megállás nélkül. Kiderült komoly problémák vannak azzal a fogammal, csak addig ez nem derült ki, tünetmentes volt. Fogorvos kezelte. Többször mentem kontrollra, hogy ne kelljen gyökérkezelni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, fejfájás, fogfájás, ingerültség
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek |
| Kórház, rendelő: |
Állami Egészségügyi Központ (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Alternatív gyógymódok: |
helyes fogmosás |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. november 7. 17:30 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás), fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínygyulladás |
| Kórház, rendelő: |
Szent Imre Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogászati kezelés után jópár óráig nem ettem |
|
|
 |
| |
| beküldte: madarili (39 éves nő) | időpont: 2008. október 29. 08:06 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínyvérzés, szájszárazság
Általános tünetek: fogfájás, szorongás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
panadol a fájdalomra, aztán irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Panna (37 éves nő) | időpont: 2008. október 25. 14:23 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás, szájszárazság |
| Kórház, rendelő: |
SZTE Fogorvostudományi kar (Csongrád megye, Szeged) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító, másnap irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
az alkohol érzéstelenít némiképp, de a problémát nem oldja meg |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogorvos kezelte. |
|
|
 |
| |
| beküldte: Patri (27 éves nő) | időpont: 2008. október 20. 19:09 |
 |
| Történet: |
Fogszuvasodás tüneteivel mentem orvoshoz. A fogorvos meglepődött, hogy nem "őrültem" bele a fájdalomba, azonnal megröngenezte. Én sem értem, miért nem fájt jobban, mert végül gyökérkezelni kellett, akkora volt a lyuk. |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás)
Általános tünetek: fogfájás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Maros M (25 éves nő) | időpont: 2008. október 14. 18:48 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: rekap (25 éves nő) | időpont: 2008. október 4. 16:56 |
 |
| Történet: |
Fogászati megbetegedésekre egy jó orvosság van: fogorvoshoz kell menni |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: kóros fogképződés, szájszárazság |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. szeptember 26. 18:13 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
Szent János Kórház (Budapest, Budapest) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Szilvi86 (25 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 14:25 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fehér felrakódások (könnyen eltávolítható), ínyvérzés, szájszárazság |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás (a gyakori hánytatás miatt), ínyvérzés |
| Kórház, rendelő: |
Városi Kórház-Rendelőintézet (Veszprém megye, Tapolca) |
| Gyógyszerek: |
elmex |
| Alternatív gyógymódok: |
tömés |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: ewe (33 éves nő) | időpont: 2008. június 25. 18:50 |
 |
| Történet: |
szokásos fogászati ellenőrzésen kiszűrt lyukas fogak kezelése:) |
| Kórház, rendelő: |
Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet (Somogy megye, Nagyatád) |
| Gyógyszerek: |
semmi |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Csonttörések, Gázmérgezés, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Sziget-betegség, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Körömgombásodás, Szemölcs, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Korpásodás, Herpesz, Vitiligo, Pinta, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Májrák, Hererák, Végbélrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Nyelőcsőrák, Gégerák, Leukémiák, Tüdőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Whipple-kór, Nyelőcsőfekély, Májzsugor, Irritábilis bélszindróma (IBS), Aranyér, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gasztrosztóma , ... |
Fejlődési rendellenességek
Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Andropauza, Here vízsérv (hydrocele testis), Bilharziózis, Férfi meddőség, Klinefelter-szindróma, Mellékhere-gyulladás, Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Tularémia, Álomkór, Kullancs-enkefalitisz, Vérhas, Feketehimlő, Szalmonella-fertőzés, Campylobacteriózis, Amőbiázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, A fül egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Orrpolip, Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Diszpraxia, Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, Mumpsz, Bölcsőhalál, Fenilketonúria, Torokgyík (Diftéria), ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Fantom végtag, Bartter-szindróma, Demencia, Parkinson-kór, Alvási apnoe, Schwannomatózis, Esszenciális tremor, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Dupuytren-kontraktúra , Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Gyógyszerfüggőség, Asperger-szindróma, Depresszió, Korszakov-szindróma, Skizofrénia, Mániás depressziós elmezavar, Exorexia , Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Rövidlátás, Szemhéjgörcs, Kancsalság, Jégárpa, Távollátás, Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Dilatatív kardiomiopátia, Endocarditis, Érelmeszesedés, Coarctatio aortae , Angina pectoris, Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészek-ciszták, Petefészekgyulladás, Meddőség, Preeklampszia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Angol-kór, Farkasvakság, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Elhízás, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, Légmell, Tüdőtályog, Hörghurut, Meghűlés, megfázás, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Heveny glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|