|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 9.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az éjszakai fogcsikorgatás okai
A mindennapi problémák vagy a munkahelyi gondok által okozott stressz hatására az emberek hajlamosabbak fogukat csikorgatni éjszakánként. Német kutatók szerint ez különösen azok körében gyakori, akik úgy birkóznak meg a stresszel, hogy igyekeznek elmenekülni a nehéz szituációkból.
Maria Giraki, a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem kutatója munkatársaival 69 emberen tanulmányozta az éjszakai fogcsikorgatás (szaknyelven bruxizmus) jelenségét. "A fogcsikorgatás a fogak kopásához, azok kilazulásához és érzékenységéhez vezethet, emellett a rágóizmok fájdalma is jelentkezhet"- mondta el a kutatónő. "A jelenség pontos okát még nem ismerjük, de a legvalószínűbb a stressz."
A fogcsikorgatást olyan vékony lemezek segítségével mérték, amelyeket a résztvevők szájába helyeztek éjszakára, míg a stresszel való megbirkózás stratégiáit kérdőívek segítségével mérték fel. A fogcsikorgatás nem mutatott összefüggést a nemmel, az életkorral vagy az iskolázottsággal, de gyakoribb volt azokban, akik mindennapos stresszről számoltak be otthon vagy a munkahelyen.
"Úgy tűnik, hogy azok szenvednek a legsúlyosabb fogcsikorgatástól, akik nem képesek megfelelő módon megküzdeni a stresszel"- tette hozzá Giraki. "Ők azok, akik a negatív megbirkózási stratégiákat részesítik előnyben, például hogy elmenekülnek a problémák elől. Ez általánosságban fokozza a stressz érzését."
A tanulmányról a Head & Face Medicine folyóirat számolt be.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Csonttörések, Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, ... |
|
Bőrbetegségek
Basalioma, Rühesség, Herpesz, Seborrheás dermatitisz, Rosacea, Ótvar, Kontaktekcéma, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Vastagbélrák, Ajak- és szájüregi rák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Májrák, Leukémiák, Hasnyálmirigy-rák, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Alkoholos májkárosodás, Irritábilis bélszindróma (IBS), Gasztrosztóma , Gyomorhurut, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Anális fisszúra, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Tárolási betegségek, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Diszkalkulia, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herecsavarodás (torsio testis), Prosztata-megnagyobbodás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Férfi meddőség, Heregyulladás (orchiditis), Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Kandidiázis (candida), Legionárius betegség (legionellosis), Campylobacteriózis, Malária, Bárányhimlő, Skarlát, Szalmonella-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Orrpolip, Gégegyulladás, Nagyothallás, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, Krupp, Oltási szövődmények, Reumás láz, Járványos gyermekbénulás, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Izomdisztrófia, Narkolepszia, Alzheimer-kór, Parkinson-kór, Migrén, Wernicke-féle enkefalopátia, Alvászavarok, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Hodgkin-kór, Leiden mutáció, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Scheuermann-kór, Gerincferdülés (scoliosis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Izombetegségek, Lumbágó, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline szindróma, Értelmi fogyatékosság, Gyógyszerfüggőség, Paranoia, Asperger-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Alkoholizmus, delírium tremens, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Köszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, Szemhéjgörcs, Jégárpa, Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívbillentyű-betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Petefészekgyulladás, Mióma, Meddőség, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Lisztérzékenység, Kóros soványság, Beri-beri, Elhízás, Anorexia, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, Légmell, COPD, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Nephrosis szindróma, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|